Van más is akinek kimaradtak a fiatalkori “lépcsők” ami általában mindenkinek megvolt?
30 éves lettem a mai napon. Visszagondoltam a múltamra és hogy mennyi minden kimaradt ami minden normális embernek megvolt. Nekem nem volt első csók általános iskolában, nem volt csajozás és szex a középiskolában, nem voltak bulik és bandázás a haverokkal. Kirekesztett, kigúnyolt, emiatt kisebbségi komplexussal otthon számítógépező diák voltam. Nagyon naív voltam, gyakran kicsúfoltak, megszivattak a csajok. A srácok hülyét csináltak belőlem és gyakran megvertek. Soha nem hívott senki sehova, én ha hívtam valakit nem jött át hozzánk mert csórók voltunk és szakadt házban laktunk. Emlékezetes nekem, amikor elhívtak az érettségit ünnepelni, majd amikor odamentem a panelhez, lekiabáltak, hogy te ide nem jössz be, takarodj haza! Egyébként nem akart velem táncolni egyik lány sem, így nem volt a ballagási élmény sem ahogy kellett volna. A mai napig úgy érzem mintha nem zárult volna le rendesen számomra a középsuli. A filmekben ilyenkor a lúzer srác talál egy másik lúzert akivel elkockulnak együtt, majd minden jóra fordul. Sajnos nálunk nem volt másik lúzer srác, bárcsak lett volna! Az egyetemen is egyedül voltam végig, maximum kihasználtak az agyam miatt, átjöttek hogy segítsek nekik megírni mindent, majd utána ők elmentek bulizni de engem nem hívtak! Tök szánalom, de ennek ellenére mindig segítettek nekik, hátha egyszer velük mehetek (mindig azt mondták hogy nincs hely a kocsiban, stb)! Ha én hívtam őket nem értek rá, kinyomták a telefont. Nem voltam az egyetem alatt egy buliban sem! Majd jött a munka világa, reggel be-délután haza. Munkatársakkal sörözés sem volt a mai napig. Egyszer áthívott az egyik munkatársam a barátnőmmel magukhoz egy másik párral együtt, de valószínűleg olyan hülyén viselkedtem, hogy többet nem hívtak és a mi meghívásunkat se fogadták el.
Az első csók és egyben szex 25 évesen volt a barátnőmmel akivel 5 éve vagyunk együtt. Neki nem mertem elmondani a mai napig, hogy előtte nekem minden kimaradt. Most gyereket szeretne már, házasságot és most jutott eszembe, hogy nekem minden kimaradt, minden fokozat ami másoknak megvan az életben.
Szerintetek sokat vesztettem, hogy mindenből kimaradtam? Van más is így? Ha igen akkor nektek hogy alakult az életetek?
válasza: válasza:
válasza: válasza:Nekem is kimaradtak a legfontosabb dolgok. Normális családom se volt soha, apámat sosem ismertem, anyám nem százas. Pár éve felhozott egy pasit, aki aznap ide is költözött és mai napig mindennaposak a veszekedések.
Családi nyaralás talán egyszer volt, mikor még kicsi voltam és mamám élt...
Barátaim sem voltak igazán, gyerek koromban figyelemzavaros és hiperaktív voltam, majd a hiperaktívitás valahogy eltűnt, de a figyelem zavar megmaradt és lassan bezárkóztam, részben fóbiák miatt. Eleinte még akartam barátokat, de túl sok volt a kudarc, ami végül oda vezetett, hogy már nem is szeretnék senkivel semmilyen kapcsolatot.
Sokszor próbálkoztam neten, mert élőben nem volt önbizalmam, míg végül rátaláltam valakire. Elég mély kapcsolat alakult ki közöttünk, de sajnos tévedtem, mikor azt hittem, hogy ez a másik fél részéről is sokkal több, mint egy gyerekkori szerelem. Vele volt az első igazi telefon hívásom, ami arról szólt, hogy az én személyem érdekli a másik félt, nem pedig szüksége van valamire. Ő volt az első olyan ember, akire tényleg barátként (is) tekintettem és megosztottam vele olyan dolgokat, amit mással nem.
Véleményem szerint csak véletlen műve volt az egész és élőben észre sem vettük volna egymást. Arra celzok, hogy attól, hogy egyszer valahogy véletlen lett egy barátnőm, abból nem következik az, hogy lesz a jövőben bármikor mégegyszer. Élőben nem úgy működött a dolog, bár szerintem csak több idő kellett volna, de vége lett.
Emlékszem még évekkel ezelőtt, mikor szakított velem, nem akart már beszélni. Én folyton hívogattam, hallani akartam a hangját, tudni mi van vele. Szerelmes voltam belé. Küzdeni akartam érte, menteni amit még lehet, helyrehozni mindent. Tudtam, hogy valami olyasmit kell tennem, amire biztosan reagál, hogy aggódjon értem, különben nem fog beszélni velem. Elvágtam a kezem körzővel, amilyen erősen csak tudtam, nem törődve a fájdalommal. Nagyon szerettem volna beszélni vele... Elküldtem neki. Végül felhívott aggódva és kérdőre vont, hogy tehettem ilyet? Tudta, hogy miatta csináltam, de nem értette. Mikor meghallottam a hangját, észre sem vettem, hogy "ösztönösen" milyen boldog vagyok, miközben közöltem vele, hogy már nincs semmi baj, mert hallhatom végre a hangját. Azt mondta nem vagyok normális, hogy elvágtam a kezem és még örülök is, rám rakta a telefont. Őt végül elvesztettem, de a heg örökre megmaradt.
Azóta még próbálkoztam neten is és végül élőben is, de folyton csalódás lett a vége. Azóta nincs is kedvem próbálkozni. Inkább maradok egyedül a saját világomban, meg persze a beteg "családommal".
------------------------------------------
Szóval lehet, hogy maradtak ki az életedből fontos események, de nincs okod elkeseredni. Mint látod, bőven vannak, akik nálad rosszabb helyzetben vannak és több minden maradt ki nekik. Te még szerencsésebb helyzetben vagy, inkább becsüld meg azt, amid van.
válasza:Azóta mi lett ?
Az írásod alapján te még szeretnél "élni" ezekkel a gondolatokkal óvatosan kell bánni, sógorom is ugyan ez volt csak pár évvel fiatalabb, jött a házasság gyerek (elég gyorsan) és egyszer csak benyögte hogy még "élni akar" "meg ő csak 1 nővel volt eddig" szánalmas....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!