Ki vagyok égve. Ti voltatok már ilyen helyzetben, hogyan oldottátok meg?
Nem tudom mihez kellene kezdenem az életemmel és már eléggé elcsüggedtem. Van egy diplomám és munkám amit már utálok csinálni. A nulláról indultam és nem sikerült igazából előrébb lépnem. Kilátástalan, hogy valaha saját lakásom legyen és ha új laptopot akarnék venni kb. arra is egy évig kellene spórolnom. Úgy alapjáraton besokalltam mindennel.
Minden nap felkelek, elmegyek dolgozni, ott lefáradok annyira, hogy miután hazaérek azt a maradék 4 óra szabadidőmet már csak egy helyben ülve töltöm, majd lefekszem. Tudom azt, hogy az életem elmegy mellettem és egyre kevésbé látom értelmét tovább így szenvedni.
Teljesen tanácstalan vagyok és nem tudom, hogyan és merre kellene lépni. Ezért is vagyok kíváncsi, hogy más aki már volt hasonló helyzetben, hogyan lábalt ki belőle, hogy ne a vonat elé ugorjon.
Pszichológust én is ajánlanám, és a lehetőségek megragadását. Úgy értem kaptál itt tippeket, ne azt mondd hogy ezek nem jók, hanem egyszerűen csak indulj el az egyiken! Ne agyalj csak csinald!
Én régen utálltam az életemet, mindenképp a munkámból kifolyólag, most olyan munkám van ahol imádok dolgozni, bejárni, munka után , és előtt pedig ÉLEK!
#20 Nem volt semmi különösebb indokom a szakma választásánál. Valamit választanom kellett, semmi nem érdekelt úgyhogy gondoltam hátha ezzel majd jól keresek. Nem így lett. Ha az egyetememet nem nézzük 2 év, a jelenlegi munkahelyemen 9 hónapja vagyok. Jót tenne a pályamódosítás de nem tudom, hogy merre kellene módosítanom azt pedig már egyetem alatt is elkezdtem ezen gondolkodni.
#22 Nem igazán értettem a történeted tanulságát.
Köszönöm mindenkinek a választ.
Velkam tu hangeri:)
Ha nincs vesztenivalód, tanulj nyelvet, menj külföldre önkéntesnek, ha albérletben élsz akkor meg főleg.
Örülj, hogy egyedül vagy. Kapcsolatban kilépni ebből még nehezebb, mert az ember nem rúghat fel mindent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!