Ki vagyok égve. Ti voltatok már ilyen helyzetben, hogyan oldottátok meg?
Nem tudom mihez kellene kezdenem az életemmel és már eléggé elcsüggedtem. Van egy diplomám és munkám amit már utálok csinálni. A nulláról indultam és nem sikerült igazából előrébb lépnem. Kilátástalan, hogy valaha saját lakásom legyen és ha új laptopot akarnék venni kb. arra is egy évig kellene spórolnom. Úgy alapjáraton besokalltam mindennel.
Minden nap felkelek, elmegyek dolgozni, ott lefáradok annyira, hogy miután hazaérek azt a maradék 4 óra szabadidőmet már csak egy helyben ülve töltöm, majd lefekszem. Tudom azt, hogy az életem elmegy mellettem és egyre kevésbé látom értelmét tovább így szenvedni.
Teljesen tanácstalan vagyok és nem tudom, hogyan és merre kellene lépni. Ezért is vagyok kíváncsi, hogy más aki már volt hasonló helyzetben, hogyan lábalt ki belőle, hogy ne a vonat elé ugorjon.
Demotiváló lesz, amit mondani fogok. Tessék ismét egy élő pl arra, hogy ma egy diploma sz.@rt sem ér! Nekem nincs diplomám, mégsem vagyok a nyomor szélén. Tanuld meg, hogy a munkaerő piacon ma két dolog, amihez nem alap feltétel a diploma. Egyrészt vagy egy befolyásos ismeretség kell, vagy a másik vonal szorgalom, kitartás, erőfeszítés. Ahol én dolgozom 5 éve, közel majdnem mind az 5 évemet 3 szakban töltöttem, és nem vagyok idős, 25 vagyok diploma nélkül érettségi+szakmával. Én ebben az 5 évben úgy dolgoztam, hogy próbáltam keresni a magam javát, hisz mindenki pénzért dolgozik. Akartam munkahelyet váltani, de amikor láttam, hogy ez van a piacon, akkor inkább azt mondtam, hogy váltani akkor váltok, ha már olyan súlyos a helyzet. Amellett, hogy váltani akartam keményen dolgoztam évi 200 óra túlórám simán megvolt mindig. Egy év munkaviszony után vettem lakást (hitelre).
A megoldás az, hogy nem siránkozni kell. Ha nincs ismeretséged, dolgozz keményen, légy szorgalmas és precíz. Előbb utóbb fel fognak rád figyelni. Én is így jutottam előrébb
Nem hülyeség szakembert felkeresni. (pszichológus, life coach)
Viszont ha ódzkodsz ettől, akkor érdemes tájékozódnod, és lépéseket tenni
pl.: a szakmádon belül van-e olyan munkahely, ahol jobb a kereseti lehetőség, hogyan lehet oda bekerülni
simán munkahelyet váltani
átképzés (szakirányú továbbképzés, mester, másik alap, ha ez államin kivitelezhető levelezőn)
hobbi választás:
sport, kirándulás, írás, fotózás (pl. telefonnal)
direkt aktív hobbikat írtam, mert ezek mozdítanak ki a depiből
Amúgy voltam/vagyok ilyen helyzetben.
Én elkezdtem most blogolni, sportolni (mérsékelten), kirandulason töröm a fejem, és épp tájékozódom, hogy itthon hogyan tudnék programozásnak nekiállni.
Ettől annyira lelkes lettem, hogy úgy érzem kezdek kilábalni a fásultságból.
Miért pont ezt a szakmát választottad? Mióta dolgozol benne? Nem tenne jót egy pályamódosítás? Akár olyan, ami kapcsolódik is ehhez, de mégse pont ez.
Pszichológust már írták, az is hasznos lehet, de te is kellesz a megoldáshoz, a pszichológus nem tesz csodát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!