Az emberek miért nem fogadják el a fogyatékosokat? Legalábbis nagy részük? Miért kell egy fogyatékosnak magányosnak lennie?

Autista vagyok én is, valami hihetetlenül szörnyen magányos vagyok.

A legrosszabb az, hogy annyira autista nem vagyok, hogy ne vegyem észre a lúzerségemet, annyira "normális" meg nem vagyok, hogy tudjak normális emberi kapcsolatokat kialakítani.

Ez van.

19F

32#

25 éves vagyok, majdnem 5 éve vagyok kapcsolatban egy lánnyal, kb 4 éve együtt is élünk, 2 éve önállóan, először albérletben, most saját házban(örökségből). Van állandó munkahelyem, egész jó fizut kapok.

Viszont ebben rengeteg munkám van, mivel 17 éves koromban tudatosan kezdtem el tanulni az emberekkel való kommunikációt és magamra eröltettem a szocializálódást. 8 éve fejlesztem magam, még mindig vannak problémáim a társalgással, de már legalább oda eljutottam, hogy nincs szociális fóbiám és nem tűnik fel mindenkinek két perc után, hogy valami nem okés velem.

Szóval én tudok így is viszonylag normális életet élni, de tény, hogy az emberi kapcsolatokkal nehezebb dolgom van, mint az átlag embernek.

Gyógypedagógiát tanulok és nagyon érdekesnek találtam az itteni válaszokat. A műveltebb körökben integrált és inklúzív oktatásról beszélünk és arról, hogyan lehet fejleszteni az értelmi fogyatékos embereket. Annak sok értelmi nincs, hogy segélyekből guberálnak, azért lenne fontos a társadalmi elfogadás és beilleszkedés, mert az értelmi fogyatékos emberek is nevelhetőek, fejleszthetőek és egyszerűbb munkák elvégzésére alkalmasak. Ez mindenkinek jó. Ők hasznosnak érzik magukat és önálló keresettel rendelkeznek + a társadalom szempontjából is értékes emberré válnak.

A fogyatékos emberek is emberek. Vagyis emberi szükségleteik vannak: társaság, megbecsülés, szeretet, ők is hasznosnak akarják magukat érezni annak ellenére, hogy korlátolt az eszköztáruk, amivel ki tudják magukat fejezni. Az érzelmeik kordában tartását meg lehet nekik tanítani sok türelemmel, de persze könnyebb sajnálkozni, mint energiát fektetni abba, hogy foglalkozzunk azokkal az emberekkel, akiknek segítségre van szükségük. Régebben voltak próbálkozások az értelmi fogyatékos emberek kiirtására, a II. világháború alatt Hitler különböző akcióterveket fogalmazott meg ellenük, de tudjuk mi lett a vége. A kérdés ugyanis az, hogy ki dönti el hol a határ az ép és a fogyatékos értelem között?

Ami a legjobban megdöbbentett, hogy valaki azt válaszolta el kéne vetetni az értelmi fogyatékos gyermekeket. Ez sok esetben így is történik, azonban ezzel nem szűnik meg az értelmi fogyatékos emberek kérdése, ugyanis nem lehet feltétlenül szülés előtt megállapítani a problémát. Bizonyos enzimopátiák esetében 2 éves korig semmi jele nincs a fogyatékosságnak. Gyakran szülés közbeni komplikáció, agyvérzés okozza az értelmi fogyatékosságot vagy későbbi baleset, sérülés. Érdekes, hogy ez a manapság nem mindenki számára teljesen egyértelmű tény.

Ebben a világban mindenki függ mindenkitől. Mindenkinek vannak gyengéi, erősségei amikor világra jön és ezekre építkezve válik egyre hasznosabbá. Azt pedig mindenki maga dönti el, hogy jobb-e ha a segítségre szorulókra teherként tekint vagy potenciális lehetőségként.