Az emberek miért nem fogadják el a fogyatékosokat? Legalábbis nagy részük? Miért kell egy fogyatékosnak magányosnak lennie?

Figyi, ez szánalom, amit itt csinálsz.

Különböző embereknek különböző sorsuk van, fogadd el. A legtöbb szellemi fogyatékos ember társasága teher egy normális embernek és nem fog vele "barátkozni", ugyanis a saját kényelmét még a hülye sem áldozza fel csak azért, hogy valakinek jobb legyen. Ez van. Ugyanúgy, ahogyan egy rusnya csajjal sem jön össze az ember, csak mert a csaj szereti. Növesszünk már tököt és fogadjuk el, hogy a világban vannak rossz dolgok, pl a fogyatékosság.

Most nem azért kérdező, de ön posztolt egy kérdést, a többiek pedig őszintén elmondták a véleményüket. Miért kell visszatámadni őket emiatt? Vagy az volt a lényeg, hogy mindenképpen beléjük kössön?

Más: az emberek a saját köreikben érzik jól magukat. Ember és ember között is van különbség, nem mindenki barátkozik mindenkivel kivéve az értelmi fogyatékosokat.

Mivel nem járok cipőjükben, így nem tudhatom, hogyan folyik a fogyatékosoknál a szocializálódás, bár úgy gondolom, hogy ők is inkább saját köreikben találhatnak barátokat.

Amíg általános-és középiskolás voltam, én voltam a csendes, nyomi lány, akit mindenki került, mert azt hitték, fogyatékos/autista vagyok, pedig "csak" szorongtam.

És még így is azt mondom, inkább maradnék életem végéig egyedül, minthogy egy értelmi fogyatékossal kelljen barátkoznom. Egyébként középiskolában volt is egy ilyen osztálytársam, vagyis "hivatalosan" nem volt róla elvileg papírja, hogy fogykos lenne, de elég egyértelmű volt. Mindenki azt kérdezgette, hogy a halálba engedték el egyáltalán az általános iskolából... Hál' Istennek csak egy évet kellett amúgy vele kibírnom, de már ez is bőőőőven elég volt belőle.

Amikor a barátaimmal beszélgettünk, mindig odajött hozzánk és perceken át csak állt mellettünk és hallgatózott, meg ha valaki mondott egy poénos dolgot és látta, hogy nevetünk, hiába volt csak valami belső poén, aminek csak mi tudtuk a jelentését, ő is elkezdett velünk együtt röhögni. Aztán amikor már jó negyed órája állt mellettünk és néha-néha vihogott egyet, random, tök oda nem illő dolgokról kezdett beszélni, mert azt hitte, mi is arról beszélünk. Pl. egyszer egy videójátékról beszélgettünk, ő meg miután 10 perce állt mellettünk és hallgatta a beszélgetésünket, azt hitte, a Való Világról beszélünk és kérdezgette, hogy szerintünk ki fog kiesni, mi meg így néztünk, hogy "....wut"

Illetve állandóan hazudozott, pl. minden nap kérkedett vele, hogy mekkora nőcsábász és hetente váltogatta a barátnőit...Csak ezzel annyi a baj, hogy szegénynek már alapból a testmozgásán látszott, hogy valami nem stimmel vele, illetve külsőre se volt egy Adonisz...(És most még szépen fogalmaztam). De nem is maga a hazudozás a legrosszabb része, hanem inkább az, ahogy előadta. Képzeljétek el a szituációt, ahogy a fél osztály arról beszélget, mit fog a tanár kérdezni a dogában, amit becsengő után írunk, a gyerek meg random, fennhangon megszólal, hogy "Amúgy a barátnőmnek elég csak a vállára tennem a kezem, rögtön elkezdi csavargatni a csípőjét!"....

29#

Te komolyan nem fogod fel, hogy hogy működik a világ? Egy szocializációra képtelen emberrel nem lehet barátkozni. Hiába megy oda valaki egy másik emberhez barátkozni, ha az nem képes az alapvető társalgásra. Márpedig a fogyik és az erősen zárkózott emberek sem arról híresek, hogy túl beszédesek lennének. Én is autista vagyok, aspergerem van, fiatal koromban nagyon nehezemre esett a kommunikáció és még így a huszas éveim közepére is vannak problémáim vele, de még így is azt mondom, hogy nem kell mindenkinek mindenkivel barátkozni.