Szerintetek amikor meghal egy közeli hozzátartozónk vajon ki miatt sírunk: miatta, vagy magunk miatt, hogy nélküle kell éljünk?

Biztos van, aki csak maga miatt tud sírni. Mikor anyukám meghalt, persze, magam miatt is sírtam, hogy nem fogom látni, de az elmúlt. Ami megmaradt, és néha elkap, az az, hogy tudom, hogy milyen rossz élete volt, és hogy soha nem kapta vissza a jót, amit másokkal tett, és hogy ha lenne karma, járt volna neki valami hatalmas jutalom. Nekem ez mindig fájni fog, főleg mert nem tudok semmit tenni már.

Eléggé tisztában vagyok az érzelmeimmel, tudom, mikor sajnálom magamat, és nem azért szoktam sírni.

Apám elvesztése miatt én magamat sajnálom.

Anyu viszont folyton azt mondogatja hogy ő aput sajnálja hogy nem fog bizonyos dolgokat megélni,öcsém házasságát esetleg gyerekét stb.