Ti hogyan tettetek tul magatokat, hogy 24 evesen maganyosok vagytok, de keptelenek vagytok emberi kapcsolatokat epiteni/baratnot szerezni?

Elmultam 24 eves, baratnom nincs, soha nem is volt. 17-18 eves korom ota baratnot szeretnek, csaladot, gyereket, de a nokkel valo ismerkedes nem megy. Nem azert mert felnek a noktol, ferfi barataim sem voltak soha, talan emiatt nem is jartam es nem is vonz(meg hogy fogalmam sincs hova mehetnek), hogy kozossegekbe jarjak, meg ugy erzem, hogy erzelmileg nem tudok kotodni az emberekhez.

Ertelemszeruen igy nincsenek emberi kapcsolataim, az elkepzelest, hogy csaladom legyen, meg gyerekel lassan kezdem feladni az utolso remenyt is, legvaloszinubb, hogy akkor lesz baratnom,-akkor is egy-ket orara- ha fizetek egy nonek erte. Mindig csak irigyen nezem a velem egykoruakat, hogy de jo nekik, ok ugyesebbek voltak, nekik bejott az elet.

Talan ezert valt napi rutinna a sport,-bar az utobbi idoben mar ez a tevekenyseg is luxusnak szamit- mert akkor elfoglalom magam, nincs idom ilyeneken agyalni.

Csak elkepzelni tudom milyen erzes lehet valakit ugy igazan megolelni, egyutt tolteni egy napot, kedvenc zenekar koncertjen egymashoz bujni, de tartja bennem a remenyt az, hogy majd egyszer eljon az en idom is. De mar lassan 10 eve erre varok... meg egy bizonyos kor utan mar egyre inkabb csokken az eselye, hogy valakit is talaljak.

Bocsanat a regenyert, de jolesett leirni nehany mondatot a kavargo gondolataimbol.

Aki volt ilyen helyzetben az hogyan valtoztatott az eleten? Barmi jo otlet, gondolatot ami segithet megkoszonok.

24/F