Magyarországon az emberek többsége miért elégedik meg egy tragaccsal?

Nos próbálok egy hiteles és releváns választ adni, totál a saját történetem, semmi kitaláció nincs benne. Ja! És nem ítélkezem a kérdező felett, inkább a sztori által szeretném felvilágosítani.

47 éves pasas vagyok. 1990-ben voltam 18 éves, az utókkal azidáig nem foglalkozó srácként megláttam az utcán egy nagyon érdekes, különleges kis autót. Az épp velem bandukoló autóbolond haveromnak megmutattam: "Látod, ez tetszene". Kinevetett. Azt mondta, hogy jó az ízlésem, mert a kiszemeltem nem egyéb, mint egy Porsche 911 volt. Szakmai nevén 964-es, azaz még léghűtéses típus, coupé, fekete kívül, belül. Szerelem volt az első látásra. Évekig tartó, keserves vágyakozások és álmodozások következtek. Bejött a márka Magyarországra, Porsche Hungária néven. Zarándokhelyemmé vált, bár nem nézték jó szemmel az alig 19-20 éves srác sertepertélését, de nem hajtottak el. Sok prospektust kaptam tőlük, stb. Majd ahogy a használtautópiac kezdett a rendszerváltás után felfutni, rájöttem, hogy a Porsche megszelidíthető, ha nem a legdrágább típust és nem újonnan akarjuk.

Sejtszinten azonosultam a márkával. Egész gyűjtőágazat alakult ki az életemben, ami a Porschékkal kapcsolatos, mindent vettem. Kisautó, könyvek, makettek, kulcstartók, újságok, stb. Majd 24 éves koromra megtörtént a csoda! 1996 májusában a szüleim segítségével (is) sikerült egy 17 éves 924-es Porsche autót megszerezni. MIvel semmilyen más autó kategórikusan nem hozott lázba, csak a Porsche sportautói, gondolhatjátok, hogy a világ legboldogabb srácának éreztem magam. 24 évesen egy Porsche volánja mögött.... (most is meglúdbőrződöm) Egy évre rá az autó egy sajnálatos balesetben megsemmisült. Rá 3 hónapra azonban egy sikeres üzlet és apám (aki egyben a főnököm és üzlettársam volt) jóindulatának köszönhetően egy 7 éves 944S2 típushoz jutottam. Ez akkor egy panel lakás áába került, 1990-es autó, 1997 augusztusában. Én meg voltam 25. Na az volt ám a menő dolog, higyjétek el. Istenem, de szerettem. Alig több, mint 1000kg, 211 német(!) lóerő, 3000ccm, ugrott mint a bakkecske, mindenkit legyorsult és az autópályán sem volt ellenfele. 6 évig volt hű társam. 2003-ban meglett az ifjúkori álmom. A léghűtéses fekete 911-es, pont, amibe beleszerettem anno.

[link]

Ugyan 30 éves voltam már, de ebben a korosztályban egy 911? Hmmmm.....

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy jól ment a cég, apámmal és a húgommal működtettünk egy kkv-s középvállalkozást. Voltak ingatlanbefektetések is, illetve nekem külön egy kisvállalkozásom. Eleinte nem a facen ment az élet, ma is archív módon megtalálható vagyok az index.hu fórumokon szpsz911 névvel. Sokan a mai napig "eszpéesz"-nek hívnak. Aztán jött Miszter Vaálságh és kibasssta a fenekünk alól a céget is és a vállalkozást is. A 911es el lett adva 2010-ben, de még egy olcsóbb Boxster-t vettem. Kis piros kétüléses nyitott Porschécska. Őt is szerettem, de a 911 után azért kompromisszum volt. De az önbecsülésemnek azért jót tett a stuttgarti címer mögött ülve vezetni. Aztán sajnos lett méglejjebb, a Boxsterre sokat kellett volna költenem, így elfogadtam a barátom ajánlatát és egy szépséges állapotú 1994es Youngtimer Mercedes Cabrióba átültem. Ennek is volt stílusa, megjelenése, de már nem Porsche. Nagyon bántott, hogy életem egyetlen legfontosabb dolgát el kellett engednem. Azóta is fáj. Ma meg egy Renault Espace-ben ülök, mert a Merci is lepukkant. Ezzel elvagyok és higgye el mindenki, NEM AZ ÖNBECSÜLÉS HIÁNYA miatt használok egy 2005-ös Espace IV-est, hanem azért, mert nem tudok magamnak Porschét venni. Nyugodtan röhögjetek ki, privátban is szórjatok rám átkokat, de 47 éves vén pötsch korom ellenére a jelen pillanatig olyan, mint a gyász. Minden reggelem, estém és a napközbéim része kb úgy telik, mint 18-24 éves korom között, amikor konkrétan csak egyetlen dolog járt a fejemben: Porsche tulajdonossá válni. Mondjuk az Espace átlagemberes szinten teljesen vállalható, sértetlen és szervizkönyves, de nem én vagyok. Nagyon nem. Csak reménykedem, hogy egyszer feltörök és legalább egy kilencvenes évek végi Boxstert tudok venni 3-4misi között.

Úgyhogy a kérdésre a válaszom: nem csak önbecsülés, anyagiak kérdése is. Megcseszheted az önbecsülésedet, ha nincs gempa komolyabbra.

Nekem elég:

1x 2017-es Nissan Leaf napi munkábajáráshoz

1x 2016-es CHR a gyerekek miatt

1x 2017-es Type R hétvégi szórakozáshoz

1x Ford Transit Connect a síeléshez és hegyikerékpározáshoz

2x Cube Litening karbon országuti bringa

3x Orange P7 hardtail

3x Evil SS össztelós trail

1x Scott Genius eRIDE 900 TUNED

1x GHOST HYBRIDE SL AMR X S 7.7

1x Canyon Spectral:ON 9.0

Ehhez egy garázs, amiben 3 autó és a 11 kerékpár elfér. Egy 120 nm-es 3 szintes családi ház.

Na ezért nagyjából Magyarországon 480 évet kéne dolgoznom.

Én pl. azért járok 18 éves autóval, mert nem szeretném magam adósságba verni. Egy jó kocsit nem tudnék megvenni magamnak úgy, hogy az ne menjen valami fontosabb dolog kárára,hitelre meg nem szeretném... Nekem nem éri meg. A hitelre vásárolt autóra kötelező Cascot kötni. Havi törlesztőrészlet+Casco a kötelező biztosításon felül már egészen szép összegre jön ki...

A tankolást, javíttatást, karbantartást már meg sem említem...

Nekem az autószerelő azt mondta, hogy az újabb autók még sz@rok is. Az újabb autókat már nagyon a fogyasztói társadalom mintájára gyártják. Minden alkatrészét úgy gyártják, hogy minél hamarabb romoljon el. Dobd el, és fizess még! Vegyél még újabbat, még több pénzért. Attól hogy valaki jó kocsiban ül, még egyáltalán nem azt jelenti hogy jól is megy neki. Csak annyira hitelképes volt, hogy odaadták neki hitelre. Nem egy embert ismerek, aki szanaszét van adósítva, és jó kocsiban ül.

Nem fogom magam hanyattvágni senkinek sem az autójától, főleg ha tudom az illetőről hogy egy pojáca. Én nem vagyok eladósodva, saját lakásom van, de öreg autót vezetek... Na!

Aki pl. gyárigazgató vagy egyéb, az megint más. Azok tényleg megengedhetik maguknak, de ők vannak kevesebben.

Köszi a lepontozást

11

Nekünk 25 éves japán autónk van, nem "megelégszünk vele", hanem kifejezetten imádjuk, pont tökéletes nekünk, jól néz ki, jól megy, jó vezetni, tökéletesen megbízható, brutál kényelmes, és már kötődünk hozzá, annyi élményünk van vele.

Igazából én nem értem ezt a hiperfogyasztás-mániát. Ha valami jó, azt miért kellene lecserélni, csak azért, hogy elmondhassam hogy új?

Ja, és egészségesek vagyunk pszichésen, nem a kocsitól tesszük függővé az önbecsülésünket.