Társasházi lakásban mennyire lehet házibulit tartani?
21 éven át falu végén kertes házban laktam, sosem volt gond belőle, amikor haverok átjöttek nyáron sütögetni, télen pedig forraltborozni, az éjszaka pedig hangos de kulturált ivászatba torkollt. Néhány szomszéd még meg is jegyezte utólag, hogy legközelebb őket is hívjam, jónak tűnt a hangulat.
Ősszel 20 lakásos, öt szintes társasházi lakásba költözöm és nem tudom elképzelni, mennyire elfogadott az ilyesmi ott. A lakás a legfelső emeleten van, így igazán csak a két falszomszédot és az alattam lakót zavarhatom. (Alattam önkormányzati lakásban egy zárkózott nyugger házaspár él, mellettem albérletben putri van, a másik szomszédommal pedig meg tudom beszélni. Az ablakok többrétegű műanyagkeretesek, a bejárati ajtó is új lesz addigra.)
Kb. kéthavonta egyszer ti elnéznétek a veletek egy házban lakónak, hogy 8-10 személyes házibulit tartson egyetemistaként, vagy nem tartjátok elfogadottnak az ilyesmit?
Köszönöm válaszaitokat!
Úgyis rádhívják a zsarukat.
Fiatal vagyok, de k.ra nem viselem el a bulit, ordítást a szomszédtól.
Legutóbb hajnal háromkor, szerdán kezdtek bulizni. Hát baccák meg, mi meg megyünk dolgozni.
Mennyi besavanyodott idiota ember van ezen az oldalon.
Konyorgom...1 alkalom 2 havonta/havonta.
Nem igaz hogy ennyit nem birtok ki :D
Miert nem lehet minimalis kompromisszumot kotni basszus...
Engem nem zavarna ha nem lenne rendszeres hanem tenyleg max havi 1x buliznatok igy.
Besavanyodni a tej szokott, az idióta meg te vagy.
“Miert nem lehet minimalis kompromisszumot kotni basszus...”
Kötöttünk: nem zajongunk, és cserébe ugyanezt várjuk el.
Épp ezért tettem fel a kérdést.
"Ember", nem laktam még társasházban, nem tudhatom, mi mennyire hallatszik le.
Köszönöm a válaszokat, ezek szerint a házibuli felejtős.
Felejtsd el a kéthavonkénti bulit, nem fogják tolerálni. Iszonyúan áthallatszik minden.
Én nem értem, miért hagyod ott a jó kis házikódat, de hidd el, vissza fogod sírni.
Szerintem büdös nagy bunkóság.
Persze lehet azzal jönni, hogy csak 1-2 alkalom, de az pont elég ahhoz, hogy elszard egy másik ember pihenését és egész napját.
Én például futottam bele olyan szomszédba, aki rendszeresen vasárnap tivornyázott pár haverjával, én meg marhára örültem, hogy a hétfőm rögtön 2 óra alvással indul, rögtön hulla vagyok, egész nap nem tudok mit csinálni és az elvégzendő munka is másnapra marad így szépen elcsúszom. Mindez azért mert más épp jól érezte magát.
Vagy jártam szintén úgy, hogy túrázásra készültem. Egész héten azt vártam, hogy kimozdulhassak a gép előtt rohadásból, bevásároltam kaját, elterveztem az útvonalat, indulást. 40-50 km gyaloglás volt a terv a természetben, egyedül. Aztán jött a szomszéd hajnalig tartó vergődése elaludtam hajnal 3-4-kor, keltem délben és el volt szarva az egész napom amit kikapcsolódásra terveztem.
Vannak szórakozóhelyek, parkok, szabad területek ahol kiélhetik magukat az emberek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!