Hogy viselted, mikor elköltöztetek onnan, ahol felnőttél? :' (

Fura volt, főleg hogy a bankhitel miatt mi kapkodva, 1 hónap alatt adtuk el áron alul. Konkrétan az ingatlanközvető vette meg :D

Volt ott rendesen pánik, acsarkodás (nem akarták kifizetni a megadott összeget, holott a piaci ár alatt 4-5 millióval volt olcsóbb), a biztos menedék nélkül (az albérlet nem az), akkor még mindig 18 alatt voltunk (van 3 tesóm). Közben kerestünk albérletet, de egyik se volt jó, végül a szerződésben kikötött utolsó határidő napján lett költözés egy eléggé tré helyre.

Valahol megkönnyebbülés is volt, mert én a nagyszülőkhöz költöztem középsuli miatt (közelebb volt mint az albérlet), meg engem nem kötöttek szép emlékek ahhoz a lakáshoz. Megszűnt a bizonytalankodás a jövővel kapcsolatban, addigra már csak magában ettük a legolcsóbb kenyeret vagy 2 éve...

Elhiszem, hogy elszomorít, de az csak egy ház-lakás, ne vedd a szívedre.

Nekem nagyon boldog gyerekkorom volt, de remélem a szüleim eladják a házat, amibe felnőttünk a testvéreimmel, mert hatalmas családi ház, nagy udvarral és nincs benne örömük. Nincs már kihasználva, a munka mellett nincs idejük rendbe tartani az udvart, inkább fizetnek érte, mert mégiscsak legyen rendben.

Egyre inkább beszélnek róla, hogy eladják, mert már kirepültek a gyerekek, kettejüknek pedig túl nagy. Ha eladják akarnak venni egy kisebbet a Balaton partján és azt is megtöltik (illetve töltjük) szép emlékekkel. Ebben azt is pozitívnak érzem, hogy a szüleim meg tudják venni azt, amiről mindig is álmodtak egy kis vitorláshajót és remélem, hogy boldog öregkoruk lesz.

Ha ilyen miatt akarják eladni, akkor azt mondom, hogy hajrá és arra gondolj, milyen jó lesz nekik/nektek. Persze ha banki tartozás vagy hasonló van a képben, akkor más a helyzet, de akkor is jobb arra gondolni, hogy az új helyet is hasonló szép emlékekkel töltsétek meg.

Hát nekem összetettebb.

Kisbaba voltam egy faluban, majd elkerültem Budapestre, de tinikoromig volt ott nyaralónk.

A nyarak nagy részéről onnan van emlékem, egy-két falubéli gyerekkel, a folyóparttal és magával a kertünkkel.

Még előttem van a ház és a kert.

Úgy érzem, onnan származok, pedig ősztől tavaszig alig voltunk ott.

Hiányzik nekem, évekig hiányzott. A háttérképem konkrétan a mai napig a nyaraló.

Nem vagyok nagyvárosba való.

Amúgy érdekes, az emlékek vegyesek és ugyan nem volt rossz, de nem is felhőtlen az ottani időszak - ez azért segít feldolgozni.

Életem legjobb döntése volt.

Otthon - agglomeráció -, NEM volt értelmes munkalehetőség, a munkahelyemre 3-4 órát is utaztam egy nap oda-vissza.

Esti műszak szóba sem jöhetett, vagy maximum félórára a hévtől, mert az éjszakai járat felénk ismeretlen fogalom, egy busz nem sok, annyi sem jár ki éjféltől hajnali négyig, taxira meg nem terveztem elizélni a fizumat.

1000 km-re jöttem el, nincs az az ég, hogy még egyszer visszaköltözzek oda.

Mikor Magyaoroszágon vagyok, szívesen hazamegyek 1-2 napra, de ennyi.

Hát én elég rosszul viseltem. 12 éves koromig egy kisvárosban éltünk,ott voltak a rokonaim,ismerősök,barátok,kedvenc helyek,folyópart,imádtam az egészet. Vigyorgós kis életvidám lány voltam.

Aztán 6.ban elköltöztünk egy nagyon messzi kis istenhátamögötti faluba anyummal,mert összeköltözött az élettársával. Akitől aztán születtek féltestvéreim.

Gyűlöltem ott élni. Minden piszkos volt,büdös,mindenki földműves és állatokat tart. De ez még a kisebb gond volt, a hetediket és a nyolcadikat is ott fejeztem. A lányok rohadt utálatos falusi libák voltak,folyton kiközösítettek meg nyíltan ócsároltak (inkább csak egy lány,aki az ilyen "méhkirálynő" fazon,a többiek meg nem mertek szembeszállni mert akkor ők is kapnak). Teljesen tönkretett.

Utáltam a helyet is,az embereket is,a házunkat is,alig vártam hogy elköltözhessen középsuli idejére egy koleszba. Persze ott is rossz volt egy ideig még meg nem szoktam,de aztán lettek jó barátam,és csak hétvégente jártam haza. Akkor már tinik voltunk. Ha hazamentem,otthon is lettek barátaim akikkel eljártam szórakozni,a méhkirálynő eltűnt,nem vették fel a középsuliba,és végül valami parasztképzőt fejezett be nagynehezen.

Aztán miután befejeztem a középiskolát,anyám el akart költözni az élettársától mert szörnyen viselkedett,nem értették meg egymást,így hosszú idő után újra visszaköltöztünk a szülővárosomba,és új életet kezdtünk. Nagyon jó volt hogy újra otthon lehetek,de a régi barátok-ismerősök eltűntek,nem volt már ott ugyanolyan.

Pár évig így szenvedtünk,nem volt pénzünk,a testvéreim is velünk voltak,ezért még nehezebben birtuk,vigyáznom kellett rájuk,vinni oviba,hozni,míg anyum dolgozott éjjel nappal. Majd egy idő után kibékült az élettársával,és visszaköltöztünk.

Úgyohgy most megint ebben a kis faluban lakom,mostmár gyakorlatilag kiüresedett,alig van benne valaki. Nincs semmi hely,ahova eljárhatok,semmi ismerős,úgyhgogy ugyanolyan rosszul érzem magam mint mikor idejöttünk először.

Csak hogy mostmár tényleg nincs otthonom. Ezt nem tudom annak nevezni. A szülőházamat pedig el kellett adnunk. Annyi tarja bennem a lelket,hogy a barátomhoz el tudok utazni,és sok időt nála töltök,így. addig sem kell ebben a szarlyukban lennem :( Meg hát persze pár év múlva elköltözöm valami rendes helyre,ahol dolgozni is tudok,csak be kell fejeznem a tanulmányaimat. Addig pedig szenvedek itt.