Egyedül, szabadon élni egy garzonban de nyomorogni, vagy lakótársakkal lakni alkalmazkodva, hogy több pénz maradjon?

Két rossz megoldás közül mi a jobb? Szüleimtől már mindenképpen szeretnék elköltözni, szükségem van a szabad térre, életre. Eddig is nehezen bírtam hogy 50 nm-en szűkölködünk, figyelik minden lépésemet, mindenbe beleszólnak, nem hozhatok haza senkit, és még millió szabály. Borzasztóan vágyok egy saját kis kuckóra, ahol magam lehetek, akkor és azt főzhetek amit szeretnék, akkor takaríthatok amikor kedvem van, azt hozhatok haza akit akarok, és ha olyan kedvem van meztelenül mászkálhatok...szóval még sorolhatnám. Hogy ezt megvalósítsam, le kellene mondanom mindenről, éppen hogy olcsó kajára jutna a hónap végén, de tisztálkodásra, takarítószerekre, bármiféle szórakozásra már csak pár ezer ft. A lakótársas verziónál nyilván több pénzem maradna megélni, de az nem vonz. Tudom hogy sokaknak semmi gondjuk nincs ezzel az életformával, még élvezik is. Én nem ilyen típus vagyok, nem voltam kollégiumban, mindig itthon éltem, testvérem sincsen. Nem szeretek bulizni, emberek közt lenni, nincsenek barátnőim sem nagyon, azt szeretem ha el pihengethetek itthon egyedül. Még belegondolni is rossz hogy egy idegen nőhöz alkalmazkodjak nap mint nap. Hogy reggelente ne tudjak kényelmesen elkészülni, délután ne tudjak főzni, estére ne hívhassak fel egy férfit akár, és hogy minden miatt a hisztijét ( miért hajas a fürdő, mért nem vitted ki a szemetet) halgassam. Illetve azt sem viselném el ha ő a nyakamra hozná a társaságát, engem senki ne nézegessen mondjuk este smink nélkül hálóingbe, ha wcre kell kimennem. Szóval kb ugyanott tartanék mintha szüleim szólnának bele a dolgaimba, de egy idegentől ezt nem sokáig tűrném. Biztos van számomra tökéletes lakótárs is, de nem biztos hogy őt valaha is megtalálom.