Mi lesz azokkal a devizahitelesekkel, akiknek már a lakását is elvették? Róluk egy hang sem esik, pedig a legnagyobb kár őket érte.
Például mert két szülőnek volt egy-egy tisztességes munkája meg három gyereke, és nem fértek el tovább a pici panelban, de annyi pénzük nem volt, hogy csak úgy felvásároljanak egy kertesházat.
Az már részletkérdés, hogy időközben csökkentek a bérek, az egyik szülő munkája megszűnt, az utána lévők alig fizettek, és kiderült, hogy a deviza egy nagy átverés.
Bocsi. Én örülök azért, hogy nem abban az egérlyukban kellett felnőnöm, következmények ide vagy oda, legalább tanultam belőle.
Nem szabad Magyarországon élni.
Nagyon szépen kérlek titeket, ne gyertek mindig ezzel a felelőtlenség szöveggel. Mindenki követ el hibákat az életben, és nem hinném, hogy a hiteleseknek akár csak megfordult volna a fejükben, hogy jól átb*sszák őket, nyilván nem is magyarázta el nekik senki. Mindenki szeretne saját házat, és ebben az országban nem olyan egyszerű csak úgy előkapni mondjuk egy könnyed tízmilliót saját zsebből, egy átlagos pár átlagos fizetéséből is hosszú évekig kell gyűjtögetni. Ez nem ilyen egyszerű. Az egész élet nem ilyen egyszerű.
Ennyi erővel ráadásul felelőtlenség összeházasodni valakivel, akitől később elválhatsz, mert a gyerek issza meg a levét. Jó. Most magyarázd ezt el egy olyan családban, ahol senki nem tud magán uralkodni, és csak a veszekedés megy egész nap. Mert akkor minek házasodtak össze?
Nem tudták, hogy ez lesz. Kész. Mert az elején más volt.
Komolyan nem kellene mások élete felett így ítélkezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!