Szomszédokkal való negativitás? (lent)
Üdv,
Azt szeretném kérdezni, hogy mit lehet tenni egy olyan szomszéddal(lakóház, és a szomszédban lakó család a problémás)na szóval, a szomszéd felesége majdnem minden héten átkopog az ismerősömékhez hogy ne hangoskodjanak, meg próbáljanak már meg nem este tíz után zuhanyozni, stb. Múltkor is tüsszentett az egyikük 10 után és már a szomszéd seprűvel verte túloldalt a falat. Áthívta az ismerősömék közül egyet beszélni, majd ő félig sírva jött vissza, meg elmondta hogy ilyen k*rvának állította be a lakótársát, nem mondta ki konkrétan csak utalt rá, hogy mi az hogy fiúk megfordulnak náluk, de azok a fiúk a barátaik, meg nem mindegy nekik hogy ki megy át hozzájuk? Van erre valami jogszaály vagy ilyesmi, pl becsület sértés? Állítólag egy lakót egyszer már el is üldözött az a nő.
Köszönöm, hogy végig olvastátok. Csak felhúzott ez a dolog, mert a barátaimról van szó, és nem azért költöztek oda már töb mint egy éve hogy ez menjen állandóan.
Sziasztok :)
" szomszéd felesége majdnem minden héten átkopog az ismerősömékhez hogy ne hangoskodjanak, meg próbáljanak már meg nem este tíz után zuhanyozni, stb."
A megoldás: ne hangoskodjanak és ne zubogtassák a vizet tíz után.. a tüsszentős sztorit nem hiszem el, az már csak amolyan népmesei túlzás, a többit meg úgy lehet kiküszöbölni, hogy alkalmazkodnak a többiekhez. Például én nem felháborodtam, amikor átjött hozzám a szomszéd nő, hogy ne porszívózzak délután ötkor, mert ő altatná a kisbabáját, hanem mondtam hogy oké, és onnantól úgy időzítettem a lármásabb dolgokat (porszívó, turmixgép, akármi) hogy ne zavarjam őket és így békében élünk egymás mellett. Megtehettem volna, hogy jogszabályokat dugok az orra elé, hogy de nekem igenis jogom van porszívózni bármikor, de akkor hozzám is hetente átjönne, verné a plafont... mire lenne ez jó? Csak úgy próbaképp vegyenek már vissza az ismerőseid a hangerőből, meglátjàtok, hogy a szomszéd is nyugton hagyja őket cserébe.
Kedves 3. nem zubogatják a vizet mert ügyelnek arra, hogy mindig 10 előtt fürödjenek, de ez nem mindig megoldható mert egyikük azért dolgozik is egyetem mellett és amikor délutános 22-után ér haza, és akkor most hagyja ki a fürdést vagy mi? A tüsszentés meg tényleg igaz, ismerem őket azért. De neki nincs babája van egy 7-8 éves gyerek azt ennyi, a fürdőszoa meg a szomszéd hálószobája mellett van, így azért lehet hallani a fürdést. De még ez a másik dolog is hogy "ez nem bordélyház" azt se tudja mivan erre meg itt ugat, hogy mennek vendégek is..
Joga meg szerintem van nekik. Mégse azért fizetnek a lakásért, hogy egy "börtönben" üljenek, mert a kedves szomszédéknek úgy jó. Anno mikor ott voltam, már 22:00 után pár percel jött is és vagy 5 percig nyomta a csengőt, de nem válaszoltunk rá, hisz csak egyikünk elment a mosdóa megmosni a kezét -.-
Én is hasonló cipőben vagyok, nálunk a szomszédasszony 9 körül is átdörömböl és átkozódik, ha nem suttogva megszólalunk (ő persze van hogy 11-kor is hangosan beszél, ami minket ugyan nem zavar, de a lényeg, hogy teljesen egyoldalú a dolog).
Szerintem ezek a dolgok nem férnek bele az élni és élni hagyva elvébe. Mert nyilván teljesen más, amikor valaki házibulit tart, vagy hangosan zenét hallgat, ordítozik, meg hasonlók, na de mikor már megszólalni sem szabad, mert van aki a legkisebb zajra felbassza az agyát, annak inkább magában kellene keresnie a hibát.
Hozzáteszem, ha a mi szomszédunk átjött volna és korrekt stílusban közli, hogy mi a problémája, akkor simán meg lehetne egyezni. Viszont mit vár az, akinek a kommunikációja abban telik ki, hogy káromkodik és rendőrséggel fenyegetőzik?
Ha albérlők vagytok, akkor a legegyszerűbb a mihamarabbi költözés. Vannak bizonyos emberek, akik nehezen fogadják el a sajátjuktól eltérő életvitelt/értéket.
Előtte azért én mindenképpen jelezném ezt a lakás tulajdonosának, hogy nem tudtok normális életet élni (a fürdés oda tartozik :), mert a szomszéd zaklat. Igyekezzen tenni valamit, vagy sajnos fel kell mondanotok a szerződést.
Tulajdonosként és bérbeadóként ha engem ezzel megkeresne az albérlőm, akkor én mindeképpen átmennék a zavaró szomszédhoz (kicsit más az, ha a tulaj megy, hidd el) és megpróbálnék vele én is egyezkedni.
Egyébként nem, nem normális az, hogy 9-10 órakor nem lehet fürödni, wc-zni stb. Dehogynem!
Ha valóban nem eszetlenül bulizós, ordítós társaság, akkor a szomszéd is köteles tűrni a mindennapi élet szokásos zajait.
Nem egymást kell feljelentgetni, nem vezet sehová.
El kell költözni vagy egy-két a szomszédéhoz hasonló akcióval (pl. hajnalvan rátelepedni az ő csnegőjére) ráébreszteni a szomszédot arra, hogy kifoghat durvább falszomszédokat is :)
Sajnos az egyszerű, korlátolt embereknek csak a hatékony, saját bőrükön érezhető példamutatás szokott bejönni, az viszont elég gyorsan.
Legyetek kreatívok.
"El kell költözni vagy egy-két a szomszédéhoz hasonló akcióval (pl. hajnalvan rátelepedni az ő csnegőjére) ráébreszteni a szomszédot arra, hogy kifoghat durvább falszomszédokat is :)
Sajnos az egyszerű, korlátolt embereknek csak a hatékony, saját bőrükön érezhető példamutatás szokott bejönni, az viszont elég gyorsan. "
Ez sajnos nem működik, az ilyen egyszerű emberek keresik a konfliktust, és ez csak újabb okot szolgáltatna nekik arra, hogy folytassák, amit elkezdtek.
Ilyen esetben nagyon nehéz igazságot tenni... De ha a barátai úgy érzik, hogy ők mindenben megfelelnek az "élni és élni hagyni" szabályainak, amit már itt előttem is említettek, és valóban nem lehet bírni a szomszéddal, akkor és egyet javasolnék:
egy két hétig percre pontosan felírkálni, hogy mikor hányszor, milyen hosszan verte a falat, vagy kopogott, vagy jött át. Valamint a minősíthetetlen beszédmodoráról hangfelvételt készíteni (legelsőnél szólni neki is, hogy rögzítve vannak a beszélgetések, ez nagyon fontos!!!) és amikor már van egy szép kupac "bizonyíték", akkor beballagni a rendőrségre és feljelentést tenni ZAKLATÁS miatt:
2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről
222. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan háborgatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Aztán erősen lesni a vénlány reakcióját mikor megkapja az első idézést :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!