Szomszédom meg a dió vagy a rendőrök meg a decibelmérő?
Kedves és egyetlen szomszédommal összebalhéztam. (Kettes társasház, külön udvarokkal. Nem adtam oda a saját fámról és saját területemre hulló diót, mert a családban másnak is kellett. Igaz idén nem is ígértem neki, de eddig minden évben felszedésért megkapta. Nem is gondoltam, hogy ez ennyire érinti, mert nincs rászorulva.)
Azóta éjjel-nappal figyel, mert itthon van és állandóan azzal jön, hogy rám hívja a rendőröket. Megkérdeztem tőle miért, azt mondja talál rá okot... Max. sportolásért vagy nappali zenehallgatásét, másra nem tudok gondolni. Heti 4x tornázom egy órát, évek óta. Akkor szól a zene, de nem ordít. Szivacshabon gerinctornát, mert súlyos csigolyacsúszásom van.
Tudom, hogy képes rám hívni! Olyan ember aki csak a saját maga igazát ismeri, ezért kérdem: ha kihívja, akkor a rendőr bejön a lakásomba meghallgatni a "zajt" és mi alapján dönt, hogy hangos vagy sem?
Egyáltalán be kell engednem vagy az utcáról -ahova nem hallatszik ki-, véleményezi? Ha az ismerős rendőr barátját hívja és azt állítja hangos én meg, hogy nem, akkor mi van?
Van itthon egy hangmérő műszer (decibelben mér), évek óta tettem egyik helyről a másikra, mert kaptam csak úgy és nem volt szívem kidobni. (Sosem gondoltam, hogy jó lesz még!) Ha tudom mennyi a megengedett előírás az Önkormányzat részéről, azt köteles elfogadni a rendőr vagy nem tud ezzel mit kezdeni? És ha másnap vagy harmadnap is kihívja őket? Egyáltalán hányszor lehet valakit megbüntetni, vagy naponta zaklatni, ha hülye a szomszéd?
(Remélem minderre nem kerül sor! Tudom banális az egész, majd veszek neki pár kiló diót, de ez nem garantálja azt, hogy holnapután valami máson nem kattan be.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Olyan könnyen mondják, hogy majd rendőrt hívok..
És vannak, akik ettől beparáznak. Ne foglalkozz a szomszédoddal. És ne is állj le vele beszélgetni, vitatkozni.Nem lesz jobb a viszonyotok, de sok méregtől megkímélnéd magadat. Nézz át rajta.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ilyenért vagy ki sem mennek a rendőrök, vagy kiröhögik azt aki kihívta őket.
Ha tényleg nem bömbölteted a zenét nincs mitől tartanod.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Rendört lehet hívni, de ha ok NÉLKÜL teszi valaki, akkor megütheti a bokáját.
HA te nem vagy hangos, akkor meg hiába ugrál.
A zajterhelési határérték 65 decibel, mely felett már zajszennyezésről beszélünk, ez alatt nem lehet kifogásolni.
Ha meg a szomszéd zaklat, akkor vedd fel, és ez alapján TE jelentheted fel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kezdjük azzal, hogy a zsarolásnak semmiképp ne engedj! Attól még inkább csak vérszemet kap.
Ha nem vagy sáros, nincs mitől félned. Kihívhatja a rendőröket, igen. A rendőr kijön, jobb esetben egy zajszintmérő műszerrel a kezében, és ha nem talál szabálysértést, tovább is áll. Ha tényleg túl hangos vagy, akkor illedelmesen becsönget, és megkér, hogy halkítsd le a zenét, meg talán még mond pár szót arról, hogy többször ne legyél ilyen hangos. Ennyi.
Ha szomszédod sokszor rádküldi a rendőrséget, az akár már a zaklatás fogalmát is kimerítheti.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!