Miért _kell_ Szegedet és főképp Debrecent (ill. környéküket) becsmérelni + lenézni? Vállalkozás indítására (majd fenntartására) nem sokkal jobb hely e két nagy város, mint olyan kisebbek, mint pl. Sárospatak, Gyöngyös, v. Hajdúböszörmény? Infó Lent!
Több olyan ember hozzászólását olvastam az elmúlt hetekben, hónapokban (ezen a fórumon is), melyek szerint egyre több ember hagyja el Szegedet is és Debrecent is. Nem igazán van fizetőképes kereslet. Munka van, de versenyképes fizetés már nem igazán. Az újonnan betelepülők nem a pénztárcájukról, vagy az intelligenciájukról ismertek. E két városban elképesztő mértékűek a reggeli és délutáni dugók, sehová nem lehet időben megérkezni. Nagyon sok a beképzelt, vagy a másokat ok nélkül lenéző alak. Nem igazán van a városnak jövője (igaz az utóbbit csak Szegedre és környékére mondták). Na meg a vízhiány! Állítólag vannak olyanok is, akiknek gazdaságukat kellett az utóbbi idők aszályos időszakai miatt otthagyniuk...
(Betörések pedig szép számmal vannak vannak mindkét város külterületein, ill. a környékbeli falvakban...)
Ennyire elkeserítő lenne a tényleges helyzet e két nagyvárosban? (Igaz a szívem kissé Szeged felé húz... De ezek alapján - amennyiben igazak, amiket állítanak - nem tudom van-e ezen rokonszenvnek létjogosultsága.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"nem értem hogy bizonyos körök miért nyomják annyira ezt a várost"
"Többet vártam volna e (valami végett) felpumpált megyeszékhelytől!"
De mi alapján gondolod azt, hogy ez a város anynira nyomva van és fel van pumpálva? Mi van felpumpálva az ingatlanárakon kívül a városban?
Azon túl, hogy idejött a BMW meg egy rakás kínai akksigyár azon túl mi van nyomatva Debrecenben? Mert a Nagyállomásm a Buszpályaudvar 50 éve ugyanúgy rohad. A város egyetlen aluljáróján nem tudsz átmenni anélkül, hogy ne bokáig járj a mocsokban vagy a hugylében. A tömegközlekedés szánalmas az óránkénti buszjárataval, az úthálózat siralmas állapotú, még mindig iszonyat sok földút van a városon belül is. Egy összefüggő dugóhalmaz az egész város még csúcsidőn kívül is. Most már még az eddig úgy ahogy jól működő repteret is lezüllesztették, a nyáron 2 hétre be kellett zárni minden előjel nélkül, mára alig maradt járat. A belváros, a bevásárlóközpontok tele vannak üres üzlethelyiségekkel, mert nem bírják kitermelni a bérleti díjat sem. Minden tele van kínaiakkal, meg mindenféle arab, meg afrikai népekkel, de még az egykor élettel teli szórakozó helyek is egymás után üresednek ki. Ez a város csak arra van, hogy a fidesz kivegye belőle a hasznát, ezért épült vissza nem térítendő állami támogatásokból egy rakás üresen kongó NER hotel, vagy ezért épít már vagy 4 éve Lőrinc egyetlen vágányt Debrecen Balmazújváros között, arra van pénz amiből ki lehet fizetni a NER-t, az itt élők meg magasról le vannak sajnálva.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nyugi, Debrecen (újra) jól megszívja, nem lesz itt semmi gazdagság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!