A telep ahol lakunk két végén le van zárva nagy kapuval és ki van írva hogy magánterület, áthaladni tilos. Az kinek a magán területe? Mármint az utca.
Hogyan lehetséges egy utcát jogilag lezárni és kitenni rá egy magán terület táblát? Mert gondolom az utca az egyik lakónak sem a tulajdona. Sima lakótelep, semmi luxuslakópark vagy ilyesmi.
Egyébként örülök, hogy le van zárva és nem rohangál mindenki a házak között csak érdekelnem, hogy jogilag ez hogyan megvalósítható.
Épp nemrég volt a szomszéd faluban, hogy egy magántulajdonban levő utcát ajándékozási szerződésekkel átadtak az önkormányzatnak.
Falu szélen, néhány éve épült új házsort úgy építettek, úgy kerítettek el, hogy egy utcányi sávot kihagytak. Burkolata is van, zsákutca, a fő utca felőli végén ki volt téve egy „Magánterület” tábla.
Szerettek volna közvilágítást, és lassan az utat is fel kell újítani. Nem vállalták, úgy döntöttek, hogy az utcát ajándékozással felajánlják az önkormányzatnak. Lett neve is.
A közeli megyeszékhelyen is van, ahol a lakóépület előtti parkoló az épület telkének területe; a magánparkolójuk.
Amiről írsz, gondolom olyan hely, ahol az utca, utcák az épületek telekrészei.
"Hogyan lehetséges egy utcát jogilag lezárni és kitenni rá egy magán terület táblát?"
Úgy, hogy magánterület. Nekem is volt egy 20 méteres zsákút ami az enyém volt, aztán az önkormányzat megvette tőlem.
4
Ok de ez egy több házból álló lakótelep. Van kb 200 lakás. Akkor kinek a magánterülete konkrétan?
"Akkor kinek a magánterülete konkrétan?"
Kérdezd meg a földhivatalban, megmondják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!