Be tudnád jelölni egy vaktérképen Magyarország összes megyéjét a megyeszékhelyek megnevezésével együtt?
Nem. Sosem tanították általánosban, csak az angolosoknak. (Kéttannyelvű suli), mi idegen nyelven tanultuk a földrajzot, történelmet stb és a célország földrajzát tanultam. Az ottani megyéket és megyeszékhelyeket tudom) Szerintem is fura/ciki, de azóta se tanultam meg, mert nem érdekelt különösebben. Egyetemet végeztem, jelenleg mesterszakos hallgató vagyok.
Felsőben mikor volt magyarul is földrajzunk, akkor amerika államait, európa országait és fővárosait megtanultam meg volt hogy magyar városokat is kellett, de pont megyéket valahogy nem igazán.
A megyék nevei mennének, a megyeszékhelyeket olyan szinten nem tudtam soha bemagolni, hogy életem első egyesét ennek köszönhetem. Meg a következő hármat is, mert nem hitte el a tanár, hogy tényleg, ha vért izzadok, se tudom megjegyezni, hogy mi Vas vagy Zala megye megyeszékhelye.
Ha térképet látok, amin ott vannak a városok nevei, akkor nyilván rá tudok bökni, hogy melyik város az, de így fejből biztos nem menne. Azokat tudom, ahol már jártam.
Biztos én is "sík hülye" vagyok, de soha nem tudtam igazán megjegyezni kontextus nélküli információkat mint a nevek, évszámok, stb.
Sokkal jobban megmaradnak a dolgok ha mondjuk járok is az adott helyen, vagy hosszabb időt el kell töltenem ott.
Emlékszem egy tősgyökeres pesti munkatársamtól megkaptam, hogy nem is ismerem a várost, ez "ultragáz" mert nem tudtam a belvárosban mi merre van.
Aztán ha én bármit mondtam a 11. kerületen belül akkor annyit tudott, hogy ott van a Móricz de még soha életében nem járt ott. A külső kerületekhez meg térkép kellett neki. Tehát ő is csak pont annyit ismert, amennyiben mozgott.
Az összeset valószínűleg nem, de kis gondolkodás után a nagy része menne.
Egyébként már nincsenek is megyéink, vármegyéink vannak, meg ispánok, meg ispinák! Tessék Jó Magyarnak lenni!
"pont ez a baj, hogy sokan azt, hogy alapfokon ismerjék azt a nem túl nagy országot, ahol élnek, "kontextus nélküli információnak" tartják"
Sajnálom, hogy ennyire demagóg módon félremagyarázod.
Akárhogy is nézzük az, hogy ülsz gyerekként a tanteremben és magolod a lexikális tudást meg böködöd a vaktérképet az simán csak kontextus nélküli információ.
Ezzel az információval nem leszel önmagában előbbre.
Másrészt vicces, hogy mazsolázgatva csak a hozzászólásom bizonyos részeire reagálsz, miközben a hozzászólásom pont a mondanivalód másik felét támasztja alá:
"Pedig egy csomó szép, érdekes hely van az országban, ráadásul a legtöbb hely pár óra alatt megközelíthető."
Idézem magam: Sokkal jobban megmaradnak a dolgok ha mondjuk járok is az adott helyen, vagy hosszabb időt el kell töltenem ott.
Attól önmagában pont semennyire nem fogod ismerni az országot, hogy fel tudod sorolni lexikálisan a megyéket és központjaikat. Fordított esetben meg lehet simán ismer az ember kontextusában több 100 települést, függetlenül attól, hogy nem tudja elsőre megnevezni, hogy pontosan melyik megyében is van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!