Melyik "életet" választanátok? Nem tudom mi legyen.
Július végén megismertem a jelenlegi páromat, akivel lekopogom, de eddig nagyon jól alakulnak a dolgok és később el tudnám őt a férjemnek is képzelni ha jól alakul minden. Sokat vagyunk együtt, egész hétvégén illetve hétköznap 1-2 este. Budapesten élünk mindketten.
DE még a megismerkedésünk előtt nem sokkal beadtam önéletrajzot egy munkahelyre, ami abban a városban van, ahol felnőttem (egyetem óta lakom a fővárosban, azaz 8 éve) és már el is engedtem a témát, erre múlt héten behívtak interjúra és fel is vennének.
Maga a munkahely nem jobb, mint a mostani, sőt.. Viszont ugródeszkának jó lenne, és később onnan akár ki tudnék járni Ausztriába dolgozni (HA sikerül).
A héten kellene választ adnom..
Nem tudom mit tegyek őszintén szólva.
Itt Budapesten kb az egyetlen esélyem értelmes dolgokat elérni, ha férjhez megyek és vele tudunk együtt haladni az életben.
Albérletben élek és oké, a munkámat szeretem és relatíve jó a fizetésem de lakást ebből sem veszek soha (sem itt, sem GyMS megyében). Családot is szeretnék majd persze.
Barátom kb 2 van itt, sokkal magányosabb akkor sem lennék ha elköltöznék de legalább a rokonaim közelebb lennének.
Viszont nagyon sajnálnám, ha ezt a kapcsolatot megszakítanám egyik napról a másikra, nagyon régen voltunk valakivel így egy hullámhosszon.
Fogalmam nincs, megéri-e felrúgni most mindent.
Meg tudom, később is elköltözhetek innen de ki tudja akkor találnék - e ott munkát.
Tudok itt is félretenni valamennyit, illetve szeretem az itteni munkám, pont hogy ez is megnehezíti a döntést őszintén szólva..
Páromnak azért nem mondtam, mert az interjúra is csak azért mentem, hogy mindegy, ha már behívtak így X hónap után, vesztenivalóm nincs, úgysem lesz semmi értelme. Ma meg tegnap kezdtem el jobban elgondolkodni rajta, hogy mi lenne ha..
Semmi kedvem egyébként költözni jelenleg, de ki tudja később lenne-e lehetőségem.
Hát te tudod, csak nehogy aztán 5 év múlva, fuckboyok és lúzerek gyűrűjében találd magad, kilátástalanul, mint annyi kora-harmincas nő, aki végül kiégve feladja a családalapítás gondolatát, mert túl sok rossz döntést hozott.
Jelenleg: nincs kedved költözni, nem keresnél jobban, és elveszítenéd az alakuló kapcsid, és nyernél egy kis szakmai fejlődést, amit kétlem hogy amúgy Budapesten ne találnál meg ha nagyon keresnéd. Ill kétlem hogy pár év múlva ne tudnál ugyanúgy munkát kapni arrafelé.
Nekem 1 hónapos a kapcsolatom, nálad jóval fiatalabb lánnyal, és már félig együtt élünk. Bennem fel sem merülne, hogy valami ilyen horderejű döntést az ő meglátása nélkül hozzak meg.
Más kérdés, hogy ha ennyire nemjól fizető szakmában vagy, akkor talán a külföldet kéne megcéloznotok együtt, nem GyMS megyét.
Építeni kizárólag magadra tudsz, egy másik ember pedig max melletted lehet, elkiserhet az utadon, stb.
Az érdemeidet nem veheti el tőled senki, míg a kapcsolat ezer okból tönkremehet, még akkor is, ha most úgy érzed hogy hozzá tudnál menni (ugye senki sem úgy megy férjhez, hogy "oh, majd x év múlva valszeg elválunk... "- mindenki úgy érzi hogy megtalálta az életre szóló párját, de még így is válással végződik a házasságok nagy része)
Jó munkahelyet nem hagynék ott a helyedben, ezt én is magamon tapasztaltam meg. Én külföldre költöztem és hagytam ott a magyar munkahelyem, legnagyobb hiba volt, mert itt kifogtam egy toxikus szar munkahelyet, ahol se a munkakör, se a légkör, se a munkaidő nem jó. És hiába keresem itt a dupláját az otthoninak, vissza fogok menni Pestre, mert ott sokkal jobban éreztem magam. Szóval én a helyedben nem kockáztatnék, ráadásul ezzel eldobnál egy elmondásod szerint jó kapcsolatot is. Kár lenne.
Bár az ember úgyis a saját feje után megy, hiába mondunk érveket, ha te úgy érzed, hogy menned kell, akkor menj. Lehet szerencsésebben jársz, mint én, lehet nem, de legalább megtapasztalod és nem marad benned a “mi lett volna, ha” érzés.
De ha osztrák munkavállaláson gondolkozol, akkor most mi a kérdés, akkor majd nem kellene döntened a párod és a meló között? Vagy ott már készpénznek veszed, hogy veled tartana?
Amúgy rosszabb fizetés nem bejelentéssel minden csak nem ugródeszka, határmentén innen vagy azon túl.
Egyértelműen a kapcsolatot választanám, nem is kérdés.
#19
Oof. Ha igy állna hozzám valaki, egy napra letargiába esnék aztáb kidobnám.
Mindig két szek kozott a padlóra fogsz esni ha nem raksz bele 100%ot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!