Melyiket választanád? Családi ház vagy lakás plusz hétvégi nyaraló?
A lakás + nyaralót választanám akkor, ha a város egy üdülőhely, mert akkor kiadnám a nyaralót és lenne jó kis bevételem belőle.
Egy ismerősömnek van 2 saját nyaralója és csak a kiadással foglalkozik, nincs is más munkahelye. Megismerkedett más nyaralótulajdonosokkal és minden évben 2 hétre cserélnek, így ingyenes a szállása a Balatonnál (neki a Bükkben van a nyaralója), addig a másik család meg nála nyaral.
Kérdés, hogy mit nevezünk nyaralónak? Többektől hallottam már, hogy nagyszülőktől örökölt, kis településen levő házat illetve telket neveznek így. Mások a telket egy kis házzal, megint mások pedig egy üdülőtelepen levő nyaralót, minimális udvarral.
Nekem ez utóbbi van, szeretek ott lenni, ha tehetem tavasztól őszig az összes hétvégémet, szabadságokat itt töltöm (most is éppen itt vagyok). Pedig családi házban lakom. Az is igaz, hogy a kettő távol van egymástól, viszont megvan az a szépsége a dolognak, hogy innen indulva az ország más részeit ismerhetem meg vagy kirándulhatok úgy, hogy nem kell még aznap több órát vezetnem hazáig és nem kell szállással foglalkoznom sem. Amit az előttem levő írt, az is egy jó megoldás, persze bizalom is kell hozzá. Viszont felesleges egymást győzködni arról, hogy a saját nyaraló a jobb megoldás, vagy mindig máshova menni? Kinek ez, kinek az.
#13
Nem attól függ, hogy milyen kedvünk van, mit nevezzünk nyaralónak, hanem ilyen minősítést kapott, így szerepel a tulajdoni lapon. Más például az adózás a nyaraló, vagy lakás, lakóház után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!