Miért foglalkoznak azzal, hogy mikor rájunk ki a temetőbe?
Egy 2ezer fős faluban élek a párommal, én költöztem hozzá, szülei sajnos már elhunytak.
Mivel nyitott a sírjuk, így májusban ültettem ki napvirágokat és hetente 2x járok ki locsolni, a reggeli órákban.
Tegnap az egyik öregnéni odajött hozzám a boltban és kérdezte hogy miért nem megyünk többet a temetőbe, mert gazos a sír.
Én meg csak néztem rá bambán, hogy ez most komolyan ezzel van elfoglalva? Ma voltam kint és alig volt benne 10 szál gaz.
Tavaly a párom többet dolgozott így én jártam ki a temetőbe és ugye folyton engem láttak így az a pletyka terjengett hogy a párom már nem is foglalkozik a szüleivel.
Szerintem a sír a még élő rokonoknak van, hogy ki tudjanak menni és le tudják róni a tiszteletüket. De úgy is meg lehet emlékezni valakiről, hogy nem mész a temetőbe. Persze a gazos sír nem szép látvány, de nem méteres gazokról volt szó.
Más síroknál is láttam méterest gazt vagy elszáradt koszorúkat, mert csak halottak napján megy ki a temetőbe.
Mással is így foglalkoznak a faluban?
30as éveim közepén járok, nem vagyok nyugdíjas hogy mindennap ki tudjak menni és hogy mindenre nyugodtan jusson időm.
Kevés az elfoglaltsági lehetőségük, így mikor a saját mindennapjaikban éppen pangás van, olyankor másokét veszik górcső alá, hogy elfoglalják magukat.
Természetesen semmi érdemi közük nincsen ahhoz, hogy ki mikor rája :D
Az én szomszédjaim/utcabeliek jobban tudják hány szem cseresznye, gomba, akármi van a hátsó kertemben mint én.
Hamarabb megtudja az egész falu, hogy ültettem valamit, mint pl a saját anyám.
Unatkozó, ingerszegény életet élő emberek. Annyi az egész hobbijuk, hogy masokkal foglalkoznak, pletyiznek.
Le kell sz4rni.
Amúgy más a saját rokonaihoz nem jár ki ennyit, nem hogy vadidegenekhez..
"Rossz sírról beszél, mama!..." :D
Amikor szembesül azzal, hogy szemtől-szembe lesz@rod a nyavalygását/hülyének nézed, akkor majd el fog dugulni!
Éjfélkor járj ki gyertyával fehér ruhában. Akkor kedvelik jobban a vizet a virágok.
Egész más benyomás fog kialakulni rólad. 🥹
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!