Debrecen vagy Budapest az élhetőbb város?
Minden szempontot figyelembe véve.
Álláslehetőségek,tisztaság,tömegközlekedés,szórakozási lehetőségek,stb.
Állítólag a kevés munkahelyhez képest aránytalanul magasak az ingatlan árak Debrecenben.
Én 15 évig éltem Debrecenben, nekem ott is jó munkám volt, saját lakásom, tehát anyagilag élhető volt, de én már nagyon untam, nem akartama 30aséveimben is ott élni, így felköltöztem Bp-re.
Itt nyilván rosszabb abból a szempontból, hogy albérletet kell fizetnem, nem a saját lakásom, azóta infláció is volt és összességében kevesebbet tudok félretenni mint Debrecenben, háromszor annyit kell utaznom ha el akarok menni valamerre, edzőterembe, kiállításra, belvárosba stb, de sokkal jobban szeretem. Sok és változatos a programlehetőség, és én ezt most élvezem. Aztán lehet megunom majd, de egyelőre én szeretem nagyon, és nem bántam meg, hogy eljöttem.
"Egyrészt óriási, mire elérek A-ból B-be és onnan haza, beletelik 3-4 órába"
Észak-Pesten lakom, Dél-Budán dolgozom, 30-40 perc az utazás tömegközlekedéssel, a metrópótlás idején volt 1 óra a max. Napi 2 óránál többet nem utazok, csak ha vásárolni is megyek hazafelé. Honnan hova és mivel jársz, hogy ilyen sok idő?
Álláslehetőség: Budapest 1000x jobb, válogathatsz a munkahelyek közt és alapból 2x vagy 3x annyit fizetnek mint Debrecenben. Debrecenben futószalagos gyári munkából van csak választék. Minden más igényesebb, jobban fizető, esetleg speciálisabb munkakörre már többszörös túljelentkezés van. A fizetések átlagosan jóval alacsonyabbak mint Budapesten, a lakhatás viszont a fizetésekhez viszonyítva drágább mint Budapesten.
Tisztaság: Debrecen nagy átlagban tisztább mint Budapest, ez nem is vitás. Debrecenben még a lepukkantabb részek is tisztábbak mint Budapest némelyik felkapott helye, ettől függetlenül Budapesten is vannak ugyanolyan vagy még tisztább környékek.
Tömegközlekedés: a két város tömegközlekedését nem lehet össze hasonlítani sem, annyival jobb Budapest tömegközlekedése vagy inkább annyira felejtős Debrecené. A debreceni tömegközlekedés a másfél villamos vonalon kívül (már ha épp jár a villamos) gyakorlatilag értelmezhetetlen, az óránkénti lépésben cammogó buszjárataival, a végletekig lebutított útvonalaival és menetrendjével, mindezt közelítő bérlet áron és magasabb jegyáron mint a budapesti. Debrecenben vannak olyan busz vonalak aminél versenyképesebb a gyaloglás.
Szórakozási lehetőség: Itt sem kérdés, hogy Budapesten kb 1000x több, lehetőség van mind szórakozásra mind kultúrára. Kocsmából viszont van elég Debrecenben is.
Felhaborító, hogy töröltetik egy tőzsgyökeres debreceni kritikáját!
Fogalmatok nincs milyen itt élni 50+ éve!
"Nem akarok debreceni diák lenni."
(Móricz Zsigmond)
"A legkedvesebb élményem Debrecenről, mikor elmentem Debrecenből"
(Hofi Géza)
"Debrecen, a falu, Nagyvárad a város."
(Ady Endre)
"Debrecen a maga a sáros tanya."
(Arany János)
"Hogy lehet főváros az , ahol a piac utcán az a felirat olvasható "tedd bé a kaput, mer' kimegy a gyesznyó""
(Petőfi Sándor)
Eszement baromság egy fővárost egy vidéki várossal összehasonlítani!
Pestet Prágával, Béccsel kell összehasonlítani, és máris csendbe lehet lenni...
"Mivel nagy a város ezért még a jó tömegközlekedése ellenére is lehet akár órás menetidő is bejutni a munkahelyre városon belül"
Hát, ez Debrecenben is így van, mert kevés a közvetlen járat, kb. mindenhova két busszal tudsz eljutni. Kivéve nyilván a belváros, oda bejutsz, de ott megint várni kell a csatlakozásra, hogy elmenj egy másik városrészbe.
Lassan sajna alap a két kocsi, csak az meg debreceni fizetésekből egyre neccesebb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!