Debrecen vagy Budapest az élhetőbb város?
Minden szempontot figyelembe véve.
Álláslehetőségek,tisztaság,tömegközlekedés,szórakozási lehetőségek,stb.
Állítólag a kevés munkahelyhez képest aránytalanul magasak az ingatlan árak Debrecenben.
Inkább Debrecen.
Pest az a legalja mindennek.
Én éltem Debrecenben és Budapesten is, jelenleg Budapesten lakom és több szempontból is ő lenne a választásom.
Sokkal több minden van, sokkal könnyebben megközelíthető és mégis csak főváros, már csak ha a látványosságokat is nézzük.
Tisztaság stb. mindkét városnak van rossz és jó része, városon belül olyan helyre kell költözni és olyan helyeket kell látogatni ami megfelel az igényeidnek, pl. én új építésű lakásban lakom, ahol a környéken is csak újépítésűek vannak, így tiszta rendezett környezett, normális alakokkal, illetve nem is nagyon járok olyan helyekre amiket fent említettek, szóval nem sok panaszom van.
Én Budapesten élek lassan 3 éve, munka miatt. Hát, amennyien dicsérik, hogy milyen jó itt, én azt annyira nem vettem észre.
Egyrészt óriási, mire elérek A-ból B-be és onnan haza, beletelik 3-4 órába, addig vidéken bejárok a megyeszékhelyre meg vissza 5x.
Sok a munkalehetőség és a látnivalók, ez nem is vitás. Szépnek szép város. De nekem nem jó itt, nem érzem jól magam.
Emiatt minden hétvégén hazamegyek szüleimhez Borsodba, ott sokkal jobban érzem magam, bármilyen hihetetlen egyeseknek.
De lehet, hogy én vagyok a nagggyon vidéki. :)
3. Fogalmad sincs ki vagyok.
A kérdéssel foglalkozzál.
Talán te is betelepült suttyó vagy? :D
7.
Ez nem szépirodalmi teadélután.
Feltettek egy kérdést. Akinek van tapasztalata válaszol.
Ezek nem gyűlölködések, hanem tapasztalások.
Kaposvárról költöztünk Budára.
Külföldi diplomám van.
3 évig bírtuk. Szerintem ritka egy sznob város.
Igazi uram-bátyám katyvasz az egész. Mindenkinek van egy "ismerőse", akinél nem a tudás, hanem a kapcsolat számít (rokon, iskolatárs, "barát" stb.) Nos, ők azok akik jutalmat, jó állást, nagy pénzeket kapnak.
A Covid után költöztünk Debrecenbe.
Előbb kellett volna.
Minden van - igaz majdnem ugyanazon az áron mint Bp.-n - de ez egy sokkal normálisabb, élhetőbb város.
Nagyon sima volt a beilleszkedés, és piszok jó állást kaptunk.
Nem bántuk meg.
Tősgyökeres debreceniként sajnos csak megerősíteni tudlak, mármint viszonylag kevés a munkahely és drágák az ingatlanok a fizetésekhez képest.
A munkák javarésze 3 műszakos gyári meló meg bolti eladói állás, nyilvdn van más is, de nem annyi, amennyi tanult, szakképzett ember, ezért mennek el olyan sokan innen is Pestre. Ha normálisabb munkát akarsz, azt nehezen fogsz találni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!