SOS, szerintetek hogyan tehetem ezt jóvá?
Az albérletem tulaja nemrég küldött ez olyan üzenetet, hogy a 12 négyzetméteres kispesti panelszobán ára jövő hónaptól tízezerrel többe, vagyis 70 ezer+rezsibe fog kerülni.
Dühömben azonnal felhívtam, és leordítottam, hogy "először újíttatsd már fel a lakást, amihez 30 éve nem nyúlt szerelő, te sz @ rágó g.ci!!!" - majd lecsaptam a telefont.
Tudni kell, hogy minden közös helyiség bútora 25-30 éves, a vízcsövek eresztenek, az áramhálózat teljes cserére szorul stb.. iszonyat lelakott, ramaty állapotban van a lakás, és ha nem százszor kértük már a tulajt, hogy csináljon valamit, akkor egyszer sem!
Viszont most nagyon félek. Még nem reagált semmit, én sem kerestem azóta, és már iszonyatosan megbántam a dolgot.
Kérlek titeket, írjátok le, ti ilyen helyzetben mit tennétek?
Lol, frekventáltabb helyen lakom, mint te, és így fizetek 70 ezret rezsivel együtt egy 18 nm-es erkélyes szobára, aminél a tulaj korrekt, és ha elromlik valami, és szólunk, hív szerelőt, vagy ha mi hívunk, és kifizetjük, levonja a lakbérből. Ja, úgy ennyi az ára, hogy most emelt a lakbéren! Én mondjuk nem is sz.rrágóztam le, de ennek az az oka, hogy nem az :D
Szerintem meg ne akard jóvátenni, igazad volt, és van egy hónapod keresni egy másikat. Keress. Én mindig találtam lakást/szobát jóval a behisztizett piaci ár alatt, pedig mindig hirdetésre jelentkeztem, nem ismerősöktől béreltem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!