Apám nemgég elhunyt és megörököltem a vidéki házát. Mivel tőlem 140kilométerre van, nem áll szandékomban megtartani, hanem el szeretném adni. Még meg sem hirdettem, de már kaptam egy nagyon jó ajánlatot és még ebben a hónapban megvennék. Csakhogy apám a kertjéből 35árt a szomszédjának adott, hogy müvelje és jelenleg is kukoricával van bevetve. A vevőjelölt pedig szeretné beépíteni a területet és nem hajlandó megvárni a betakarítást, neki azonnal kell. A szomszéd pedig sokat költött a földre, (szántás, vetés, mütrágya stb) és követeli, hogy fizessem ki neki befektetést. Papíron neki semmi köze a földhöz, én vagyok a kizárólagos tulajdonos. Csak mivel apám 15éve beteg, nem tudta a földet megmüvelni és a szomszédnak adta, hogy ne legyen parlagon. Minderről semmi dokumentum nem készült, csupán jófejségből adta oda, hogy használják. Ezen kívül 2 nagy fóliasátrat is épitett a szomszéd apám kertjébe, és elvárja, hogy én fizessem elköltöztetését. Tudom, hogy jogilag alaptalan a követelése és nem tartozom neki semmivel, de szemét sem akarok lenni, mert tudom, hogy sokat dolgozott vele. Szerintetek mi lenne a jó megoldás?
Kifizetni neki amit bele fektetett és a kárt amit okoznak majd neki ha nem hajlandóak megvárni a betakarítást!
Ez alap dolog szerintem
2022. aug. 15. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
2/10 A kérdező kommentje:
Az, hogy 15éve ingyen használja a földet, nem elég fizettség?
2022. aug. 15. 14:43
3/10 A kérdező kommentje:
élnézést, apám volt beteg 15éve, a szomszéd csak 9éve hasznája a kertet. De szerintem 9 év alatt is bőven termelt annyi hasznot, hogy ez az utolsó vetés ne legyen veszteséges.
2022. aug. 15. 14:46
4/10 Shaddark válasza:
De más a bekalkulálható veszteség mint a vis major.
Ha 9 évvel ezelőtt tudta volna hogy itt a vége, nyilván úgy készül.
Az, hogy nincs papírozva, csak annyi hogy nehéz bizonyítani a szerződést, de nem lehetetlen. Tanúk ha vannak, számlák, fotók ... bőven elég lehet neki, ne vegyél mérget arra hogy ha nincs papír akkor így járt.
Én a helyedben amúgy várnék az eladással ha nem kell nagyon a pénz valamire. Az árak egyértelműen felfelé mennek. És még jó fej is maradsz apukád barátjával.
2022. aug. 15. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
5/10 anonim válasza:
Boxolja le a vevővel. Ha elszántad magad, hogy eladod, üsd nyélbe az üzletet, a szomszéd pedig oldja meg a problémáját, ahogy akarja. Szerintem is elég fizetség az ingyen földhasználat 15 éven keresztül. Nem papírozták le apáddal, így járt.
2022. aug. 15. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
6/10 anonim válasza:
A helyedben nem ilyen embernek adnám el az örökségemet.
2022. aug. 15. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
7/10 anonim válasza:
Megvolt már a hagyatéki?
Az ország melyik részén van a ház?
Szerintem ne várj vele, a nem szigetelt házakra csökkenhet a kereslet.
2022. aug. 16. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
8/10 anonim válasza:
Miért teszed fel a kérdést ,ha már a fejedben megszületett a döntés?
Apád büszke lenne ràd?
Itt kèrlek a tisztessègről is szó van. Ne csak nyerèszkedni akarj.
Fizesd ki az embert,(ha) ember vagy!
2022. aug. 17. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
9/10 anonim válasza:
Addig nem tudod eladni, míg a földhivatal a hagyatéki végzés tartalmát be nem jegyzi
2022. aug. 19. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
10/10 anonim válasza:
Ha már most kaptál egy ilyen jó ajánlatot, felkapott helyen lehet a ház. Ez esetben pedig előbb-utóbb (inkább előbb) úgyis elkel jó áron. Emiatt én nem szívatnám meg szerencsétlen szomszédot.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!