Szerintetek ,az normális,vagy nem normális ha nem mindennap akarok kommunikàlni lakótársammal,hanem elvagyok vonulva a szobámba?

Normális, ha nem akarsz mindig kommunikálni. Én év elején költöztem be egy srác mellé amolyan kényszermegoldásként, mert el kellett jönnöm az előző albérletemből, ahol egyedül laktam. Vannak közös ismerőseink, de személyesen nem ismertem. Megbízható, de kommunikálni nem nagyon tudunk. Előadta az elején, hogy mennyire fontos neki a kommunikáció, de már az elején világos lett, hogy magától soha nem szól hozzám. Eleinte mindig azon agyaltam, hogy mi a sz*rt kérdezzek tőle, hogy legalább legyen már valami nagyon alap kommunikáció, aztán hamar meguntam és azóta jóformán egyáltalán nem beszélünk. De nekem nem is hiányzik a kényszeres jópofizás. Nálunk pl. az van, hogy én rendszerint elvonulok a szobámba. A közös helyiségeket meg akkor szoktam használni, mikor egyedül vagyok a lakásban. Ami sokkal inkább zavaró, hogy a házimunkában abszolút nem vesz részt, iszonyúan trehány, és folyamatosan a plusz munkákat csinálja nekem (fürdőkád tiszta szőr utána mindig, WC-t simán lecsokizza és úgy hagyja, konyhában kupleráj, mosatlan napokig a mosogatóban áll, a padló tele van morzsával, szemetet soha nem vitte még ki, ilyenek). A spórolás miatt jó lett volna maradni, de úgy vagyok már vele, hogy inkább odébbállok. Ennyit nem ér. Inkább fizetek többet, de más után nem akarok naponta takarítani.

Normális, de mondjunk én is olyan típus vagyok, aki azért szeretné megismerni a másikat, beszélgetni, közös programnak is örülnék. Persze, nem lehet mindenki jóban mindenkivel és ezt nem is lehet erőltetni. Azt abszolút el tudom fogadni, ha valaki nem szeretne barátkozni, de van egy egészséges határ, amit szerintem mondjuk jó tartani. Én egy évig laktam együtt egy lánnyal úgy, hogy még a nevét és a korát is csak a szerződésről tudtam…. Egy évig egy szót nem tudtam vele beszélni (a költségeket is max. üzenetben, egy-két szavas válaszokkal), szinte ki sem jött a szobájából, alig találkoztunk, tulajdonképpen idegenek voltunk egymás számára. Nekem ez nagyon kellemetlen volt, nem tudtam magam így otthon érezni a lakásban, feszengtem miatta. Biztosan nem várnám el, hogy minden nap a nappaliban várjon és beszélgessünk órákon át, de azért én szeretek legalább egy ilyen alap kapcsolatot kiépíteni a másikkal, ha már egy helyen lakunk.

Ja, a másik: egyáltalán nem vagyok antiszoc, sőt. De mikor lakást/lakótársat kerestem, eleve elzárkóztam azoktól, ahol a hirdető megadta, hogy milyen hobbikkal rendelkező lakótársat vár, meg milyen jókat fogunk majd együtt főzni, meg ilyen fsságok :D Nem, köszi. Nem zárkózom el a lakótársamtól, tök szívesen beszélgetek vele, ha úgy van (nekünk véletelenül pont van közös hobbink, de ez csak azután derült ki, hogy összeköltöztünk), de nincs szükségem arra, hogy bárkinek is "tartozzak" azzal, hogy szociális életet kell élnem vele. Épp ezért nincs párkapcsolatom, mert mikor volt, agyfaszt kaptam attól, hogy a munkahelyemen egész nap hülyékkel foglalkozok, rojtosra pofázom a szám, és még otthon se tudok egyedül lenni.