Eger milyen hely ott lakni? Mit tudtok elmondani róla életvitel szempontjából?
Undorító.
Öt évet éltem Egerben, egy pusztulat, soha többé nem tenném. Egy Eger közeli faluból költöztem be, munkát általában nem kaptam, mert nem vagyok senkinek ismerőse. A nagybuszmegállót "parasztelosztónak" hívják, pedig k maguk is egy vidéki kisváros, és állítom, hogy nagyobb paraszt a többség, mint a falvakból bejárók. Szórakozási lehetőség nincs, a fiatalok az Érsekkertbe járnak ki piálni meg drogozni, mert unatkoznak. Nincs hova menni, ha egy hely 10 után még zenél, vagy van egy koncert, bármi, akkor már megy a pampogás. Ezen kívül rohadt mód beképzeltek, lenézik a falusiakat, a máshonnan betelepülőket. Azokat a turistákat is, akik jelentős összegeket költenek el náluk. Nagyon utálom Egert, sajnos a szüleim ott laknak a környéken, szóval ott kell átszállnom, ha látogatóba megyek, de minél több helyen fordultam meg, annál inkább érzem, hogy ez a nagyra nőtt falu, ez bizony szar, és köszönőviszonyban sincs az 1552-es Egerrel, amire az identitását építi.
Miskolcon, Nyíregyházán, vagy Budapesten nem tapasztaltam ezt. Ezeket a városokat szeretem, itt van élet, szívesen látják az új beköltözőket.
Valaki írta, hogy Egerben sok a drogos. Valóban hódított a herbál 2008 és 2012 közt, én rendszerint féltem elmenni este a nagybuszmeg mögötti lépcsőn (ami a főútról visz fel a buszmegállóba), Miskolcon a számozatlan utcákban, meg Budapesten a nyolcban, vagy a Havannán nem fostam annyira.
én budapestiként 15 éve élek itt, de sztem sok mindenben hasonló a két hely. elég koszos, szemetes és lepusztultak a házak, az utak, de még a középületek, emlékművek is.(nyílvánvalóan a közpénzeket itt is ellopja a helyi elit és a közre nem jut forrás, viszont rengeteg magánépítkezést látok, oda vándorolnak ezek a pénzek.
az emberek korlátoltak,bezárkozóak nem igazán kiváncsiak a saját körükön kivül másokra, vagy ha igen akkor skatulyákban, sablonokban gondolkoznak,nem igazán lehet értelmes valódi beszélgetést folytatni. Egy részük beképzelt, arrogáns és lekezelő, vagy kifejezetten durvák, bunkók. Főleg a pénzesebbek.
Másik részük főleg a szegényebbek és a kisnyugdíjasok az átlagemberek békések, kedvesebbek.
A közbiztonság szerintem jónak mondható, bár én inkább a kertvárosi részben járok.
Összességében,ha van eleve egy ismerősi köröd itt, akkor jó hely és viszonylag biztonságos, nyugodt, viszont a túristahelyeken kivül lepusztult,és rettentően szemetes, amit nem takarítanak.
Ez a fajta korlátoltság, amiről írtam sajnos a magyarokra általában is jellemző,nemcsak Egerre és ezért gondolom,hogy ez inkább egy balkáni ország, mint ami a nyugat európa felé halad életszínvonalban, mentalitásban.
Úgy gondolom,hogy ez kis eséllyel fog változni.
Tehát aki ezt látja és el tudja hagyni az országot az már elment, vagy el fog menni. A becsületnek, az emberi értékeknek itt alacsony a szintje, amit jól mutat az egymáshoz való hozzállás a környezettel való nem törődés.
Ja, amúgy megvan az a sztori, hogy a Dobó térről (az egri Kossuth tér kb) elvitette az előző városvezetés a lovasszobrot, mert a lónak a picsája a városháza felé nézett, és ez zavarta a tisztelt urakat?
Szerintem ez mindent elmond erről a szürreális rémálomról. Olvass sok Móricz Zsigmondot, és tisztább képet kapsz Egerről, meg erről az egész úrhatnám feudális urambátyám viszonyról, ami a magyar vidéket uralja (tisztelet a kevés kivételnek). Ja, és ne költözz oda, ha jót akarsz magadnak.
Laktam 20 helyen az országban gyerekkoromtól kezdve; utána 8 országban. De ilyen társadalmi elmaradottság csak Sopronban es Egerben volt :)
Egerben kicsit észak-magyarországi atlag mufurcság az alapja.
Sopronban az évtizedes viszonylagos elszigeteltség a vasfüggöny miatt azóta meg azt adják a jottmenteknek tovább, amit Ausztriában melósként kapnak.
Miskolc lehet talán egy 3. eset, ott nem laktam, de általában valami hasonló mentalitás van, de valami indokolatlan befeszülésből eredendően sztem miskolciaknál is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!