Miért nem képes sok fiatal a másokkal való együttélésre? Nektek is ilyen tapasztalataitok vannak? Hogyan lehet átvészelni?
Egyetemista vagyok, eddig három évet laktam kollégiumban és két éve lakom albérletben. Ez alatt az idő alatt volt normális lakótársam is, de sajnos többségében vannak azok, akikkel borzalmas volt együtt lakni és minden percét utáltam. Általában hazautaztam a szüleimhez amikor csak tehettem és próbáltam minimalizálni a kollégiumban / albérletben töltött időt, annyira nem szerettem ott lenni. Sokszor gyomorgörccsel utaztam vissza, azt vártam mikor indulnak már el az órájukra a többiek, ha meghallottam a kulcs zörgését már egyből arra gondoltam, hogy jajj ne, már vissza is jött... Többekkel több konfliktusom is volt, majd egy idő után már inkább elengedtem, csak így nyilván én húztam a rövidebbet, mert ők semmiben sem alkalmazkodtak.
A legtöbbször az okozta a problémát, hogy olyanokkal laktam együtt, akik szerintem nem voltak arra alkalmasak, hogy egy másik emberrel lakjanak együtt. Többször laktam együtt olyanokkal, akik úgy fogták fel a helyzetet mintha valami táborban lennének, hogy most nincs itt anyuci aki ránk szólna mert nem mosogattunk el, hogy most szabadon lehet bulikázni akár minden este, hogy nyugodtan oda lehet hordani a fél szakot stb. Laktam együtt olyanokkal, akik után már az első nap hegyekben álltak a mosatlan edények, szétszórták a ruháikat a koli blokk minden pontján, a véres betétet ott hagyták a fürdőszoba padlón, minden este bömböltették a zenét, csak én takarítottam. Volt olyan lakótársam is, aki még köszönni sem volt hajlandó nekem és lehetetlen volt vele bármit is megbeszélni (most legfőképpen a közös ügyekre gondolok, mint pl. a közös költségek fizetése), a nevén kívül semmit nem is tudtam róla és alig láttam, alig lehetett elérni. Volt olyan lakótársam, aki arra panaszkodott, hogy én használni merem a közös szemetest. Volt olyan szobatársam, aki a beköltözés után 5 perccel elkezdte magyarázni, hogy ki mit hova pakolhat, hogyan dobjuk ki a tamponjainkat, hogy nem nyithatunk ablakot mert ő azt nem szereti, hogy ő lesz az utolsó aki zárja a blokk ajtaját és utána már nem megy ki senki stb. Volt olyan lakótársam, aki engem szidott az anyukájának a telefonba, mert én miért vagyok otthon annyit, hogy képzelem. Volt olyan lakótársam, aki simán szó nélkül használta az én cuccaimat is vagy beleevett a kajámba. Sajnos még tudnám sorolni.
Kíváncsi vagyok, hogy másoknak is van-e hasonló tapasztalata mert barátoktól már hallottam hasonlókat és engem ez nagyon meglepett, egyáltalán nem ilyen kolis / albérletes élményekre számítottam. Én teljesen máshogy képzeltem el és igazából nem értem, hogy fiatal felnőttek, egyetemisták hogy gondolkozhatnak és viselkedhetnek így. Én igazán elkényeztetett gyerek voltam szerintem, mert például nekem otthon nem kellett házimunkát végeznem és egykeként nőttem fel, az egyetem előtt nem voltam kollégista sem stb., mégis evidens volt számomra, hogy rendben tartom a környezetem, takarítok, tiszteletben tartom a másik tulajdonát és a szokásait, kommunikálok a másikkal, bizonyos kérdésekben megkérdezem őt, alkalmazkodom hozzá, kompromisszumokat kötök stb. Ugyanakkor a lakótársam többségén ezt egyáltalán nem láttam viszont, ez nem volt kölcsönös.
válasza: válasza: válasza:Nekem volt egy lakótársam, aki rendszerető volt, mindig időben fizetett, nem hangoskodott és tulajdonképpen elsőre egész normálisnak tűnt.
Folyamatosan megette a kajámat. Ez elsőre nem is tűnik olyan nagy dolognak, de hat hónapig laktunk együtt és én az utolsó két hónapban már külön zárható fiókot tartottam az élelmiszereknek a szobámban. Ami a hűtőben vagy konyhában volt az fixen eltűnt. Egyszer tésztát főztem és elugrottam a mosdóba. Arra értem vissza, hogy a félkemény tésztával a kezében spurizik vissza a szobájába. Volt olyan is, hogy vettem petrezselymet (növényt) és másnapra már csak az üres cserép maradt, mert lelegelte. Természetesen mindent tagadott.
válasza: válasza:Nekem is elég vegyes tapasztalataim vannak lakótársak téren.
Volt egy srác, aki állandóan bedrogozva ért haza vagy a szobájában szúrta magát. Az alkoholt sem vetette meg, a közös kukánk folyamatosan sörösdobozokkal, boros és whiskeys üvegekkel volt tele. A lábtörlőt még hírből sem ismerte és valahogy sikerült akkor is összesaraznia a lakást, amikor kint nem is esett az eső (ez mai napig rejtély számomra). Takarítani természetesen nem tudott, mosogatni is csak azért nem kellett utána, mert mindig kaját rendelt.
A lányok között is voltak eszméletlenül igénytelenek.
Az egyik hagyta több hónapig rohadni a kajáját a hűtőben, 7-8 ételhordónyi 'valamit' (annyira penészesek voltak a dolgok, hogy nem lehetett megmondani, hogy az sütemény, rántott hús vagy mi lehetett fénykorában) dobtam ki.
A másik annyi ideig hagyta állni a tányérokat a mosogatóban, hogy megromlott a rajtuk lévő ételmaradék és mindig k**va büdös volt a konyhában. Ha meg lett kérve, hogy legyen szíves végre eltakarítani a mosatlant, akkor nyilván neki állt feljebb, hogy most nem ér rá, meg ne pofázzunk bele, stb.
A harmadik állandóan kiabált, csapkodta az ajtókat és az ablakokat. A wc-t minden alkalommal "csíkosan" hagyta ott maga után, pedig volt budikefénk. A dolgaink rendszeresen eltűntek vagy gyanúsan gyorsan fogytak (fűszerek, tej, sampon, kb. minden). Mondtuk neki, hogy szívesen adunk, ha szüksége van valamire, de persze az volt a válasz, hogy nem ő volt. Érdekes módon ezek a kis lopások megszűntek, amikor kiköltözött.
Szomorú, de sok ilyen példát tudnék még írni.
Másik oldalról viszont nagyon jófej embereket is megismerhettem, akikkel szuper volt együtt élni, úgyhogy szerintem nagyrészt szerencse kérdése, hogy normálisakkal hoz-e össze az élet. Sajnos sokan tényleg úgy fogják fel, hogy mostmár végre nem szól bele anyuci-apuci, úgy élhetnek, ahogy úri kedvük tartja és emiatt nincsenek tekintettel a környezetükre.
Én ezeket úgy próbáltam átvészelni, hogy minél kevesebbet tartózkodtam az albérletben, hangoskodó lakótársaknál fülhallgató fel, világ kizár. Aztán amint lejárt a bérleti szerződésem elköltöztem.
válasza:Nálunk a koliban van egy srác, akinek félévente van más szobatársa, s mindig elsőéves, mert aki ismeri, mindig odaírja a jelentkezési lapra, hogy vele NE tegyék egy szobába. :D
Nálam is: egyik szobatárs full nyugis, mint én. A másik még ki se pakolt, de már érződik a szobán, hogy visszajött. Szembe szoba dettó, csak ott fordítva van ez a 2-1 felállás. Az egyik csendes (bár ritkán van a szobában), a másik 2 éjfélkor ha úgy van még énekel...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!