Melyik a legidegesítőbb szomszéd?
Hangosan állat módjára kefélősökkel is volt dolgom.
Nyilván szép és jó dolog a szex, meg fontos része az életnek, na de amikor mindenféle orangután hangokat imitálva üvöltve adják a környéken élő 100 másik tudtára, hogy ők éppen párzanak, az azért kicsit sok.
Volt aki a bejárati ajtó mellett kapott egy szép levelet, hogy lehetőleg ne játsszák el minden nap a majmok bolygóját.
Mi egy összejövetelen 4-5-en kiálltunk az erkélyre és utánoztuk a hím párzási hangjait, elég hamar csend lett és utána nem is nagyon folytatták egy ideig :D
Amúgy egyik legidegesítőbb az erkélyen élő.
Amikor kiállnak és ott pofáznak hosszú órákig. Te meg hiába zárod be az ablakot, behallatszik. Itt is vannak fokozatok. A részeg okosságoktól a hosszan panaszkodó barátnőig van minden. Jobb esetben még cigiznek is mellé.
De igazi kedvencem az a bizonyos paneloknál lévő közös folyosó. 2 lakásra jut 1 közös, nyitott kis folyosó, amit a lakók előszeretettel használnak a lakásuk erkélyeként és/vagy bővítéseként.
Kedves szomszédaim pont ilyenek.
Kint van a cipőtartótól kezdve a gyerek biciklijén át minden. Mindamellett oda járnak ki dohányozni, nekem meg onnan nyílik a konyhaablakom, szóval szellőztetés, kereszt huzat az nuku. Grátiszként még a kutyájukat is oda szokták kiengedni és ha nyitva az ajtójuk akkor dől ki a kajaszag. De annak is örülök, hogy a teli zsák szemetet is oda készítik ki az ajtó elé.
Köszi a válaszokat, néhányon jót nevettem, ha gondoljátok jöhetnek még!:D
#1 Nem unatkozok és nem hiányzik a Facebook, szoktam néha kérdéseket feltenni és válaszolni.:)
Nekem eddig a legidegesítőbb szomszédaim azok voltak, aki +10 fok fölött kiültek a teraszra és ott élték az életüket -korán reggel kiültek, itt reggeliztek, ebédeltek,stb., majd este 9-10 körül bementek, akkor a tv-t kezdték üvöltetni.
A teraszt ilyenkor lakásként használták, csak addig mentek be míg valamit kihoztak, az erkélyajtó, ablakok napi 24 órában nyitva voltak. Ráadásul ordítva beszéltek, sokszor voltak vendégeik, őket is ott fogadták. A lakásunk csukott ablaknál is zengett.
Ahol most lakunk, a fölöttünk lévő trappolva rohangál. Egyedül lakik, de mikor hazaér este 7 körül ,onnantól lefekvésig olyan, mintha egy elefántcsorda fel alá rohangálna fölöttünk. Nagy szeretettel kapcsolja be a mosógépet este 9 után egy bő kétórás programra. Sajnos mikor megy a centrifuga elég erősen rezonál. Ez is idegesítő, de az elsőhöz képest labdaba se rúghat.
Valószínűleg a kisgyerekesek irritálnanak a legjobban, szerencsére ilyennel még nem volt dolgom.
Mondjuk én sosem értettem, miért kell csapkodni az ajtót és miért nem lehet oda ragasztani gumis/habszivacsos tömítést.
Én albérletben az összes ajtóra tettem, körülbelül 1.500 Forintos tétel volt, de egyrészt jobban szigetel az ajtó mind hangot, mind szagokat (szobám a konyha mellett volt) másrészt a szomszédok sem a folyamatos ajtócsapkodást hallgatják ahogy fa koppan a fán.
Nem is kell körbe ragasztani elég a toknál 1-2 helyen ahol ütközik, és rögtön komfortosabb.
Mi zárószinten lakunk, így felettünk nem lakik senki, ami szerintem szuperjó, így a trappolósokat megússzuk.
Viszont a közvetlen szomszédunk gyűjtögető, igénytelen, büdös. Párszor beláttunk a lakásába, apró járatai vannak, körülötte áll a cucc (szemét). A folyosót is igyekezett egy időben telerakni cuccal, de ezt már kissé erélyesen, de lemeccseltük. Viszont a lakásunkban megjelentek a csótányok, és mi hívogathatjuk rendszeresen az irtót, de valószínűleg miatta folyamatosan lesznek. Bent cigizik nagyrészt a lakásban, az egész lépcsőház büdös tőle, és abba nem is szeretek belegondolni, mi lesz, ha egyszer sikerül véletlenül felgyújtania azt az eszméletlen mennyiségű lomot. Kb. itt égünk halálra mind az ötödiken. Egy ilyen szomszéd miatt a mi lakásunk is kevesebbet ér, ha el szeretnénk adni.
Ja, és mindezek mellett fottyos is a faszi, mikor ideköltöztünk, feszt bekopogott (a csengő miatta van kikötve), éjszaka is, csak azért, hogy pofázzon nekünk. Mikor beivott (mert természetesen iszik is), volt, hogy ugatott velem. Az egyik nénit addig zaklatta, amíg végül inkább elköltözött. Emiatt még mindig folyik a nyomozás, de nyilván sose lesz belőle semmi.
Nagyon szomorú, de nekünk azóta van "jobb" viszonyunk vele, mióta egyszer ordibált velem, és emiatt a férjem kicsit "elbeszélgetett" vele. Azóta kenyérre lehet kenni. De a gyűjtögetést persze nem hagyta abba.
18, Tűzoltókat, katasztrófavédelmet kell ráhívni. Nálunk is volt ilyen alak a családban, sajnos, csak nála sokáig nem lehetett tudni, mennyire rossz a helyzet, mert senkit nem engedett be a lakásba, résnyi ajtón járt, és hiába tudta a testvére (a nagyim) hogy baj van, nem tudott vele mit kezdeni, a szomszédjával próbált kontaktolni, hogy tudjon valamit.
Nála egyszer kitört az ablak (gondolom, valamelyok lomtorony nekieshetett), az ablaküveg lezuhant az utcára a negyedikről, akkor hívták rá - talán - a katasztrófavédelmet, mert ugye ebből baj is lehetett volna.
Azt tudom, hogy a lakást a tűzoltók törték fel, úgy rángatták ki szegényt, és került kórházba, majd később otthonba.
A lakást meg nekünk kellett kilomolni (bár nyilván felszólítás nélkül is megtettük volna), de rémálmaimban se jöjjön elő.
Szóval mondjuk ha egyszer bagózik, simán rá lehet hívni a tűzoltókat, hogy füstszagot érzel, félsz, nehogy felgyulladjon nála valami. Az elindíthat valamit esetleg.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!