Biztonságban érzitek magatok Budapesten járva-kelve?
Budapesten élek és nekem az a véleményem, hogy ez a fővároson belül is helyfüggő. Vannak olyan helyszínek, utcák, terek, ahol kicsit feszültebben sétálok át, pláne sötétedés után (például a Blaha vagy a Keleti pályaudvar környéke), mert tudom, hogy ott gyakran szeretnek gyülekezni a hajléktalanok, a kéregetők meg egyéb gyanús arcok. De nagy általánosságban véve nem élek rettegésben, pedig rendszeresen szoktam a belvárosban sétálgatni, csavarogni.
Akiről úgy érzem, hogy nem túl bizalomgerjesztő, azt igyekszem elkerülni és a szemkontaktust is minimalizálni vele, és ez az esetek nagy részében be is válik.
"ha majd benne hagyják a kést valakiben, abban a percben másképp fogja gondolni a kérdést"
Hát Ba..meg... :D
Ennyi erővel ezt rá lehet húzni bármire.
Ha torkodon akad egy falat, elgondolkozol, hogy jobban meg kellett volna rágni.
Ha félre nyeled a vizet elgondolkozol, hogy nem kellett volna annyira mohón inni.
Ha leesel a székről elgondolkozol, hogy nem kellett volna felállni rá.
Amúgy 10+ éve élek Budapesten. Őrült nagy attrocitás nem ért.
Nem azt mondom, láttam, hallottam sztorikat, ismerőssel, ismeretlennel is történtek kemény dolgok.
Ettől függetlenül egyszeri, átlag emberként minimális az esélye, hogy bármi baj történjen. Igaz én relatív jó kerületben lakom (Kelenföld, Albertfalva) itt simán lemehetek az este közepén is az utcára.
Legveszélyesebbnek az ittas csoportokat tartom, de azok meg várostól függetlenül kerülendőek.
Nyilván, az ördög nem alszik, bármikor bármi történhet. De azért azt viccesnek találom, amikor háborús övezetként írják le a fővárost.
10.-es válaszához hozzátenném,hogy mellesleg ez egy nem pici város.
Most gondolj bele,hogy ott mi van ahol millió zúg van,kicsi,könnyen jönnek mennek az emberek! Ahol nincs annyi fedezék,ahol teljesen másmilyen a hely. Vagy az ország csendesebb helyein,amikről sokan nem is tudták hogy létezik. Hány olyan várost,falut tudnánk itt felsorolni,amit 10 emberből csak 1 ismer/tudja hol van?
Azért a nagy területű város közepén más bűnözni...
De túl sokat parázol...
Döntés kérdése nem aggódni!
Legyél felkészült,de ne görcsölj. Én voltam gázsprayt ajánló válaszoló. Már nem tudom hányadik.
Illetve nem kell eljárkálni ismeretlen nagy bandákkal olyan helyekre,amiket nem ismersz pl.
És még lehetne sorolni. Maradj barátokkal,tömeggel. Nem kell feltétlen a ghettós részeken egyedül végigsétálni,nem kell annyit inni,nem kell olyan társaságokba keveredni,ahol 20 emberből 7 bármiféle cuccost fogyaszt. Mer sok ilyen van sajna fiatalok közt is.
Pl 20-30 év közöttiek legtöbben.
Azért ha betartasz pár szabályt,óvintézkedést és nem azon kattogsz hogy jajj mi lesz,hanem nem gondolsz olyan dolgokra amiket nem akarsz akkor nem lesz baj. Minek tömöd a saját fejed xar dolgokkal? Miért kell ebből állnia a napodnak?
Miért nem azon gondolkodsz,hogy mi jó történhet,hogyan csinálhatnád meg?
Más hlyeségével nem tudsz mit tenni,tehát minek foglalkozol vele?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!