Volt már olyan érzésed azzal kapcsolatban, ahol laksz, hogy mit keresek én itt?

Igen, csak nekem némileg fordítva történt.

Vidéki kisvárosban éltem 26 évig és mindig is megvolt a lehetőségem, hogy Budapestre költözzek, de nem éltem vele, mert én a szeretett kisvárosomat éreztem hazai terepnek, azt tartottam az otthonomnak.

Aztán ahogy egymás után tűntek el mellőlem a barátaim, ismerőseim, és minden téren azt éreztem, hogy elfogytak a lehetőségeim ebben a városban... na, akkor tettem fel magamnak én is ezt a kérdést, hogy mit keresek én itt? Mindenki csak menekül innen, mindenki továbblépett, csak én ragaszkodok olyan csökönyösen ehhez a helyhez, a régi emlékek miatt. Csak sajnos a régi emlékekből nem lehet megélni.

Úgyhogy felszívtam magam és 2019 szeptemberében felköltöztem Budapestre. Volt kábé fél évem, amíg felhőtlenül tudtam élvezni az új életemet és új lehetőségeimet, aztán ez a sohavégetnemérős covid járvány tönkrevágott mindent.

De ez már egy másik történet.

Egyetem elején én is így voltam.

Nagyobb vidéki városból kerültem Bp-re, akkor egy ideig így éreztem. Aztán rájöttem, hogy attól még, hogy nem élnék ott, egyetemistának lenni mégiscsak jó Pesten :)

Érdekes, mert amikor 5 év utána covid miatt megint huzamosabb ideig voltam a szülővárosomban, először az is teljesen furcsa és idegen volt. Végül itt kezdtem el dolgozni év elején, Bp-ből meg pont elég annyi, hogy pár hetente felmegyek egy hétvégére ottani haverokkal találkozni :)

Én az egész országra vonatkozóan érzem ezt, bár vannak értelmes emberek és kultúrált helyek.

De a város, ahol élek, meg 1-2 szomszéd egy katasztrófa.

Biztos, hogy tévedésből vagyok itt.:D

Nekem is volt hasonló amikor a volt feleségeméknél laktam hála isten csak 2 évig +- egy két hónap

Viszont::: Fiatalabb koromba egy átmulatott szüreti bál után A hölgy lakásán ébredve kisgyerek velem szembe úgy 4 éves lehetett és megkérdezte,Te vagy a másik apukám?

Na egyből éreztem hogy. Én nem ide tartozom.