Van jogom szóvátenni, ha a szomszéd gyereke órák óta bömböl?
Figyelt kérdés
Sose volt még konfliktusom szomszéddal, örülnék, ha nem is lenne, de nyár végén beköltözött egy család, akik erősen problémásak. Például az 5 éves kisfiú most úgy 2-3 órája sír folyamatosan, a hangok alapján úgy tűnik bezárták egy a kisszobába és most megállás nélkül bömböl, valamit néhány percenként földhöz ver, hol nagyon hangosan sír, hol picit hallkabban. Szoktuk hallani, hogy úgy és olyan dolgokat ordíbálnak egymásnak, amit én le sem írok...elképesztőek. Van más gyerek is a házban, őket is lehet néha napján hallani, de amikor kezd eldurvulni a hiszti akkor a szülők közbe lépnek és ezzel a fajta hangoskodással nincs is semmi gond, mert néhány percig tart.Itt viszont még úgy érzékelem rá is tesznek egy lapáttal a szülők. Ha most lemennék és becsengetnék, hogy így néhány óra után nem akarnak-e esetleg valamit kedzeni a gyerekkel akkor lehet valami változás? Néha összefutunk az udvaron, de akkor sem köszönnek és a többi szomszéd is sokat panaszkodik rájuk, de nem tudom mi lehetne a megoldás.2020. nov. 21. 12:24
1/10 anonim 



válasza:





Ilyenre mi a megoldas? Koltozz ki egy erdei hazikoba, ahol a közelben sincs szomszedod.
2/10 A kérdező kommentje:
Köszi az ötletet, majd elgondolkozok rajta. ;)
2020. nov. 21. 12:30
3/10 anonim 



válasza:





Mondd meg neki kereken, hogy zavaró.
4/10 anonim 



válasza:





Nem, ebben, illetve a kisállat tartásilag a szomszédkt védi a törvény.
5/10 A kérdező kommentje:
Tervezem csak nem tudom, hogy van e ehhez jogom. A saját lakásában elvileg mindenki azt csinál, amit akar, de ez már túlmegy egy határon szerintem.
2020. nov. 21. 12:35
6/10 anonim 



válasza:





Nem hiszem, hogy direkt csinálják. Kérdezd meg, hogy tudsz -e segíteni..
7/10 anonim 



válasza:





Kettővel felettünk lakik egy cigány család. Ritkán részeges anyuci, majdnem minden este részeges apuci, és a 10 éves kiscsaj. 1-2 kivétellel, minden este anyuka ordibál a részeg férjével, amit nem túlzok, a ház mögötti parkban is lehet hallani, de egy másik utcasarokról is. Mint a fába szorult féreg. Élő Mónika showt csinál minden este. Mi csak 4 éve élünk itt, ők már 12 vagy 13, néhai nagyapó pedig kb 40 évig élt itt. Kijött nem 1x a rendőrség a késői ordibálás miatt, de ennyi. Semmi nem történt, nem lettek kirakva. Senki nem megy oda szólni, a szomszédjaik se. Én se mernék... öljék csak egymást, de én nem kockáztatom meg, hogy amikor nagyritkán összefutunk a lépcsőházban, akkor... akármi, akár egy rossz pillantás.
8/10 anonim 



válasza:





Vagy amit a 6-os ír, vagy szólsz a helyi családsegítőnek, hogy ugyan már, nézzenek rájuk.
9/10 anonim 



válasza:





Én is a csaladsegitot javaslom, vagy a gyamugyet.
10/10 anonim 



válasza:





Ha folyamatosan sír már órák óta, bejelentheted, hogy valószínűleg bezárták valahová vagy bántják.
Ne hagyd szenvedni szegényt
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!