Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Lesz-e valami következménye...

Lesz-e valami következménye ennek az incidensnek?

Figyelt kérdés
Két éve költöztem egy társasházba. Mivel egyedül élek és sokat dolgozom, nemigazán van kapcsolatom egyik szomszéddal sem, csupán illedelmesen köszönünk egymásnak. Fölöttem egy félvér roma család lakik, egy kb 10éves gyerekkel. Nem volt eddig gond velük, de mégcsak köszönő viszonyban sem vagyunk. Azt már a legelején észrevettem, hogy a gyerek nagyon tiszteletlen mindenkivel, és elég csintalan. Ma délután jöttem le a lépcsőn, és közben fél percre megálltam a korlát mellett, hogy betegyem a fülhallgatóm. Ekkor fentről szaladt le a gyerek, és hátulről rámförmedt, hogy "takarodj már!". Bőven elfért volna mellettem, ki tudott volna kerülni. Hirtelen felhábirított ez a pimaszság egy 10évestől, és utánna kiáltottam, hogy "anyáddal beszélj így!" Sajnos pár lépéssel a gyerek mögött jöttek a szülők is, akik mindennek a fültanúja voltak. Az apuka agresszívan megindult felém, mikőzben szitkozódott, és 1 centire az arcomtól azt mondta, hogy szerencsém van amiért sietnie kell, de ez még nincs leboxolva.

2020. aug. 19. 21:28
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
29%
Jogi következménye semmiképp, de lehet hogy piszkálni fognak, meg rádszállnak, bennük van.. Emiatt is, meg amúgy is, én a helyedben bocsánatot kérnék tőlük hogy bunkó voltak, hátha így nem szállnak rád, meg amúgy se jó ha haragszanak rád a szomszédok.
2020. aug. 19. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
96%

de hát nem a kérdező volt bunkó

nehogy már a büdös cigányok mindent megtehessenek

tudom nem vigasztal, de ha zaklat legalább feljelentheted okkal, hogy ok nélkül megtámadott

2020. aug. 19. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:
Nem a büdös fajta, hanem az üzletelős. Egyikuk sem dolgozik, de pénz van mindenre.
2020. aug. 19. 21:45
 4/15 anonim ***** válasza:
60%
1es vagyok, nem ő volt a bunkó, de egy neveletlen eszetlen gyerek miatt megéri? Te vagy a felnőtt, te vagy az értelmes.
2020. aug. 19. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
92%
Nem lesz.
2020. aug. 19. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
48%
Paprika spray,stb stb... Használd ezeket a fegyvereket. A fegyver azért van,hogy segítsen a harcban. Néküled a fegyver nem ér semmit. Fegyver nélkül te is érsz valamit,de fegyverrel még többet. Nem tudom,hogy vipera,sokkoló,kés lehet-e nálad lépcsőházban,hiszen a lépcsőház nem az utca...de keress rá. Egy biztos,ők nem fogják feladni...Ha hangoskodnak hívd rájuk a rendőrt,legyen ügyük...Valahogy neked kell elintézned,hogy ők menjeke el a francba,vagy cs.cskuljanak be. Orbán védi őket,az ő szavazó táborába tartoznak,illetve Orbán is vidámvidám. Úgyhogy te jogilag sose legyél bűnös,különben véged,akkor is ha igazad van. Egyébként a fenyegetőzés már bűncselekmény. Tehát azthiszed hogy a tettlegességnél kezdődik...Nem...ez nem így van. Ha gondolod miután böribe juttattad őket ihatunk egy pezsgőt.
2020. aug. 19. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
17%
Lesz úgy lever mint Berger Sziffrid tanácsolta. Csicskába tesz.
2020. aug. 20. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
56%

A gyerek "beszólását" is érdemes a rendőrségen jelenteni. Ez a kezdeti bűnözés kategóriája, ahogy beszél.


Ha egyedülállóként költöztél be, a közös képviselőnek GONDOSKODNIA KELLENE A SZEMÉLYI BIZTONSÁGODRÓL!!!


Máris kereshetsz pártfogó ügyvédet. Ha az apa agresszív, OTT MINDENFÉLE ERŐSZAK MEGTÖRTÉNHET!!!


Ui: igyekezz nem szólni hozzájuk, levegőnek tekinteni őket - legfeljebb közgyűléskor. De inkább írásban tegyél panaszt, mint szóban. Készülj fel, hogy végső esetben költözned kell miattuk.

2020. aug. 20. 07:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
100%
Ha ezt követően azt tapasztalnád, hogy rád szállnak, akkor én a helyedben fontolóra venném a költözést. Biztos nem viselném jól idegileg a helyzetet. Az a baj, hogy ezeknek a férgeknek lassan már mindent lehet. Még szerencse, hogy csak egy kölkük van, bár a jelek szerint azt az egyet is képtelenek voltak megfelelően nevelni. Én is nemrég költöztem panelből, igaz, ilyen helyzetbe nem kerültem, de az alsó szomszédaim cigányok voltak és nem lehetett már bírni az örökös zajt meg bűzt, ami tőlük jött.
2020. aug. 20. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
100%

Akkor remélem a szülők annak is fültanúi voltak, ahogyan a gyerek "illedelmesen" megkért, hogy állj arrébb?! Ja, hogy azt meg sem hallották? Mindjárt gondoltam, hogy csak a kérdező válasza jutott el a fülükig.

Nem kell velük foglalkozni különösebben, ha meg bántanak téged, akkor feljelenteni a 3,14-es csába!

2020. aug. 20. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!