Mit kaphatok, ha lelövöm a szomszédom nyíllal?
Az a helyzet, hogy nagyjából fél éve, hogy beköltöztek a hátsó szomszédba a kedves kisebbségiekből álló pirított tündérkék. Egy "kisebb" családról lenne szó, mindenki tudja miről beszélek. Kb 2 hónapja először rajtakaptam őket, hogy a kertemben kutakodnak. Akkor kizavartam őket és annyi volt. Aztán néhány hete újra megtörtént, hogy a család pár tagja megint csak hátsó kertemben téblábolt még a délelőtt környékén, gondolom nem tudták, hogy a vírus miatt otthon vagyok. Ekkor már kihívtam a rendőröket akik át is mentek számon kérni, de ők természetesen letagadtak mindent, én meg persze, hogy nem tudtam bizonyítani és így tulajdonképpen semmi sem történt. Egyébként nem loptak el semmit. Másnap ott dörömbölt a kapumban a társaság, hogy milyen rasszista vagyok és ment a kiabálás...
Arra gondolta, hogy nem fogok ezen szórakozni, én régen sportlövészkedtem, még megvan az íjam, meg néhány alumínium nyílvessző. Egyik távoli ismerősömnek leverték a kameráját és úgy rabolták ki, tehát a kérdés az lenne, hogy mit kaphatok, ha a saját területemen meglövöm őket? Tartok tőle, hogy egyszer úgy másznak át, hogy a 14 éves kislányom egyedül van itthon.
Nem az van, mint az USA pár területén, átlépi a telekhatárt aztán lőheti
Viszont az aggodalom érthető, főleg ha egyedül lenne a lány
Magasabb kerítés, sőt drótozd be, esetleg kutya.
De ne várd "lelövöd/meglövöd" és hirtelen tisztelet övez majd. Olyan mint a Hydra, egy fejet levágsz kettő nő vissza, ergo, egyet megsebzel ketten jönnek érted:)
3 méteres betonfal, tetejére szögesdrót.
A kutya nem jó, mivel megmérgezik.
Amúgy az ő fajtájuk általában babonás is, tehát ha kiraksz valami "balszerencsét" okozó tárgyat lehet mázlid lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!