Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Dohányzó szomszéddal mit...

Dohányzó szomszéddal mit lehet kezdeni?

Figyelt kérdés

Tudom, tudom, ez örök háború, így a szokásos köröket kérem, hagyjuk.

Tudom, hogy joga van a saját lakását összebagózni, de most nem a szokásos erkélyhisztiről van szó.


Szóval a társasházban a lakásokat egy nagy kémény(?)kürtő köti össze, az amúgy ablaktalan fürdőszoba szellőzését biztosítva egy kisméretű bukóablakon át.

Nálunk legalábbis a fürdőből nyílik, gondolom a pontosan alattunk lévő lakásokban is, nem zárom ki, hogy máshol konyha lehet, mert néha ételszag is árad be (bár ez nem jelent semmit). Maradjunk a fürdőnél.


Az egyik szomszéd - vélhetően az alattunk lakó, de természetesen nem tudhatom biztosra - füstöl, mint a gyárkémény. Többnyire a fürdőben.

A szellőző pedig nem az épületből nyomja ki a füstöt, hanem hozzánk àrad be.

Túlzás nélkül volt olyan, hogy mire hazaértem, a zárt fürdőben vastag füst volt. Mint régen a füstös kiskocsmák fíling... De még ha nem is ilyen durva a helyzet, akkor is, minden törülközőnek, tiszta ruhának, egyéb dolgoknak kesernyés bagószaga van. Mindegy, mit csinálok. És sokszor már a lakásba is kiárad sajnos.

A szellőző lezárása nem megoldás, mert egyrészt egyedül ez biztosítja a fürdő levegőzését, sem párát, sem penészt nem szeretnék, másrészt mivel nem rendes ablak, nem is lehet megfelelően bezárni. Kipróbáltam, ugyanúgy jön be a bagószag, legfeljebb kicsit tompít.


Ha az ablakában tenné... persze, morognék... de ahhoz joga van, becsukom az ablakot arra az időre, kimorgom magam, kész. Ezt elismerem, hogy a tipikus nemdohányos rinya lenne. (Szoktam is, bevallom nőiesen.)

Viszont azt gondolom, hogy ez azért túlmegy a klasszikus kinek mihez van joga vitán. A szomszédnak joga van bagózni, de nekem is jogom van a saját lakásomhoz. Tisztán, füstmentesen, fulladozás nélkül.

(Az csak hab a tortán, hogy albérlet a lakás, nemdohányzó, és így totál olyan, mintha mi lennénk a stikabagósok...)


Mi lehet erre a megoldás? Van bármilyen jogom "hisztizni", vagy állóháború?

Gondoltam rá, hogy kiírom a lépcsőházba név nélkül (hiszen nem tudom fixen ki az), hogy legyünk már tekintettel egymásra, de az meg olyan agresszívszomszédos. :D De jobb ötletem már nincs.


2020. máj. 26. 00:29
1 2 3
 11/27 A kérdező kommentje:

5-6, nincs elromolva semmi, itt eleve nincs ilyen. Ez nem elszívó rendszer, csak egy függőleges kürtő, ahová a lakásokból nyílik egy pici ablakszerű nyílás. Picit mondok, de azért jóval nagyobb egy ilyen ventillátoros szellőzőnél. :) Nem tudom, mihez hasonlítsam, ez a tipikus régi társasházi, mikor világítóudvarra, szembefalra nyílnak a kis ablakok, csak itt tényleg egy szűk aknáról van szó, egy-másfél méteres talán.


Egyébként a tulaj már tud róla, mert kb egy éve volt ilyen gond 2-3 hónapig, aztán hirtelen megszűnt. Akkor azt tippeltük, hogy szintén albérlet lehet az alattunk(?) lakó, és más okból elmotyózhattak, azért szűnt meg, mire besokalltam volna.

De egyébként akkor nem is volt ilyen durva, mint most. Kellemetlen volt, büdös volt, de nem volt folyamatos. Meg nem volt ilyen, hogy harapni lehetett a füstöt.


És sajnos az sem megy, hogy kinyitom akkor, ha nem füstölnek, mert totál random időpontokban jut eszébe valamelyiknek, tegnap is ezért került kiírásra a kérdés éjszaka, kiszámíthatatlan.

Alkalmazkodnék én, csak nincs mihez. Erre írtam, hogyha még a szoba/konyhaablakban tenné, akkor becsukom az ablakot arra az X időre, és akkor a szabad levegőn elillan a szag. De ez egy zárt rendszer, itt nincs hova illanjon.

2020. máj. 26. 08:44
 12/27 anonim ***** válasza:
56%
Azt azért tisztázzuk, hogy a fürdőben is pont ugyanannyira van joga rágyújtani, mint mondjuk az erkélyen vagy az ablaknál. Semmilyen szabályt nem sért vele. Azt is fontos megjegyezni, hogy nem az ő hibája, hogy a házban a szellőzés szarul van megoldva és bent ragad nálatok a füst. Lehet nem is tudják egyébként, hogy emiatt így megáll más fürdőjében a füst, szóval célszerű lenne először normálisan beszélni velük, hogy lehetne-e, hogy inkább az ablaknál cigizzenek. Már ha tudod honnan jön. Ha nem, akkor viszont én is egy cetlit írnék a közös "faliújságra", normális hangvételűt természetesen, mert más opció nem igazán van abban az esetben, ha nem tudod pontosan kitől és honnan jön.
2020. máj. 26. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 A kérdező kommentje:

Egy szóval sem mondtam, hogy nincs joga, csak hogy én is szeretném a saját otthonomat nyugodtan használni. :)


Csak tippem van, de nyilván nem fogom letámadni, hogy te cigizel e, akkor hagyd abba.


De akkor marad a cetlizgetés, aztán meglàtjuk, mi lesz.

2020. máj. 26. 10:35
 14/27 anonim ***** válasza:
0%

Próbáld meg a szellőztetőt különböző állásokba tekerni, el lehet találni, hogy ne jöjjön be annyira a szag, de mégis szellőzzön.

Egyébként ez nekem is problémát okoz, alattunk lakók is füstölnek ezerrel, és ők a wc-re is úgy ülnek be. Nem tudok másképp bemenni a wc-be, csak ha előtte befújom illatosítóval.

2020. máj. 26. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:
40%

Nagyon le lettem pontozva, de akkor is tartom, hogy társasházban úgy kell élni, hogy a másikat ne zavarjuk. Nem azt mondom, hogy ne dohányozzon senki a lakásában, de tegye úgy, hogy a füst ne a szomszédjában kössön ki. Nyilván ezért mindkét félnek tennie kell valószínűleg, viszont nem muszáj egyből veszekedni, szépen is meg lehet beszélni a dolgot, de itt is egyesek hozzászólásából is látszik, hogy néhány emberrel egyszerűen nem lehet beszélni. Aki szerint a kérdező ne hisztizzán már, megnézném mit szólna, ha mondjuk a szomszédjától irdatlan trágyaszag áradna, mert mondjuk éppen disznót tartani támadt kedve belvárosi kislakásában, mert hát mindenki azt csinál a lakásában amit akar... Valakit a cigi szag is majdnem ugyanígy zavar, szerintem ezt meg lehetne érteni.


Szóval Kérdező, szerintem próbáld meg kideríteni, hogy ki füstöli teli a lakásodat és próbáld meg vele megbeszélni, lehet benne fel se merült, hogy zavar és közösen tudtok valami megoldást találni, ami egyikőtöknek se okoz kényelmetlenséget.

2020. máj. 27. 05:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
55%

Maximum annyit tudsz tenni, hogy átmész az illetőhöz, ha tudod hogy honnan jön és megkéred, hogy nem lehetne-e másik szobában vagy ablaknál cigizni, mert így sajnos hozzátok megy a füst.

Az viszont nem az ő hibája, hogy a szellőzés nem jól megoldott és nálatok köt ki a füst. Ilyesmivel amúgy jegyzőhöz menni elég vicc kategória. Semmit nem csinálna, a saját lakásában ott és akkor gyújt rá, ahol és amikor akar, ez ennyi.

És azért a lakásban cigizést összehasonlítani a disznótartással...🤦‍♀️ Azért ezt nem gondolhatod komolyan. A disznótartásnak különböző szigorú szabályai és feltételei vannak, amik egyből kizárnák a társasház 40 nm2-én való disznótartást. Ellenben csak megjegyzem, vidéken a trágyaszag bizony mindennapos dolog, a családi ház velejárója. Ez van, mindig lesznek olyan dolgok, amik valakit zavarnak, de nem igazíthatja az ember mindig a másik kedve szerint az életét!

2020. máj. 27. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 anonim ***** válasza:
45%
Utolsó: ebből látszik, hogy nem akarod megérteni, amit írok. Nyilván nem ugyanolyan mint a disznótartás, furcsa, hogy ezt így magyarázni kell. De akkor vegyünk másik példát, zenét hallgatni egyértelműen szabad. Azt is teheted úgy, hogy csak te hallgasd meg úgy is, hogy a szomszédok agyvérzést kapjanak tőle. Aki meg nem hiszi el, hogy erre vonatkozik jogszabály, az nem értem, miért nem néz utána. Ismétlem, nem azt mondom, hogy ne dohányozzon, azt mondom, hogy meg kell az ilyesmit beszélni és nagyon felháborító, hogy egyesek semmi együttműködésre nem hajlandóak, ők költözzenek ki inkább a világ végére, ahol azt csinálnak, amit akarnak.
2020. máj. 28. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:
45%

#17 De, tökéletesen értem, amit mondasz, az nem az én gondom, ha te nem megfelelő példákkal példálózol és jogszabályokra akarsz hivatkozni.🤷🏻‍♀️

A zenehallgatás is olyan, hogy nagyon nagyban függ a ház szerkezetétől, a falak vastagságáról stb stb. Erre viszont nincs ráhatással az ember, van ahol a normál hangerejű zene is idegesítően áthallatszik, de tovább megyek, rosszabb helyen a beszédet is lazán áthallani, azt is ha a másik pl kifújja az orrát és még sorolhatnám. Bizony ezek mind idegesítőek, de a társasházi-panel élet ezzel is jár. Nem fog mindenki a mi kedvünk szerint cselekedni, ez van. Teljesen felesleges jogszabályra hivatkozni, ugyanis nincs az a jogszabály, ami kimondaná, hogy nem lehet a lakás bizonyos pontjain vagy rosszabb esetben sehol cigizni, se olyan, amelyik a zenehallgatást tiltaná. Nyilván ennek is megvannak a szabályai, pl hogy mekkora decibellel szólhat a zene, de ennyi. Szépen is néznénk ki, ha minden ilyen piszlicsáré dolog miatt lobogtatnánk holmi jogszabályt, hisz megtiltani úgysem fogja és nem is tilthatja senki a szomszédnak, hogy pl a fürdőben cigizzen vagy normál hangerőn zenét hallgasson stb.

Írtam én is, hogy normálisan meg lehet ezt beszélni, nem kell egyből a balhé és kompromisszumra kell törekedni, de az, hogy emiatt rohanjunk pl jegyzőhöz meg közös képviselőhöz, az a vicc kategória. Ezzel semmit nem fog elérni az ember, veszett fejsze nyele. Tehát a lényeg, hogy

2020. máj. 28. 01:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 anonim ***** válasza:
54%

A vége lemaradt: szóval a lényeg, hogy kissé gyerekes az a hozzáállás, hogyha valami nem úgy van, ahogy az nekünk megfelel, akkor futni kell a jegyzőhöz meg birtokvédelem és társai. Szerintem meg az ilyen költözzön tanyára, ott biztos semmi hang, szag és egyéb dolog nem fogja zavarni.

És itt most nem a kérdezőre gondolok, hisz ő meglehetősen normálisan áll a témához.

2020. máj. 28. 01:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:
43%
Egyik szavaddal ütöd a másikat, de lényegtelen. :) Meg én nem azt írtam, hogy rohanni kell a jegyzőhöz, viszont az egészséges környezethez mindenkinek joga van, kár ezt ragozni, mivel továbbra sem akarod megérteni. Nehogy legyen egyszer egy olyan szomszédod, aki valamilyen formában, netán szándékosan megtépázza az idegeidet, mert akkor én biztosan csuklani fogok. :)
2020. máj. 28. 02:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!