Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Dohányzó szomszéddal mit...

Dohányzó szomszéddal mit lehet kezdeni?

Figyelt kérdés

Tudom, tudom, ez örök háború, így a szokásos köröket kérem, hagyjuk.

Tudom, hogy joga van a saját lakását összebagózni, de most nem a szokásos erkélyhisztiről van szó.


Szóval a társasházban a lakásokat egy nagy kémény(?)kürtő köti össze, az amúgy ablaktalan fürdőszoba szellőzését biztosítva egy kisméretű bukóablakon át.

Nálunk legalábbis a fürdőből nyílik, gondolom a pontosan alattunk lévő lakásokban is, nem zárom ki, hogy máshol konyha lehet, mert néha ételszag is árad be (bár ez nem jelent semmit). Maradjunk a fürdőnél.


Az egyik szomszéd - vélhetően az alattunk lakó, de természetesen nem tudhatom biztosra - füstöl, mint a gyárkémény. Többnyire a fürdőben.

A szellőző pedig nem az épületből nyomja ki a füstöt, hanem hozzánk àrad be.

Túlzás nélkül volt olyan, hogy mire hazaértem, a zárt fürdőben vastag füst volt. Mint régen a füstös kiskocsmák fíling... De még ha nem is ilyen durva a helyzet, akkor is, minden törülközőnek, tiszta ruhának, egyéb dolgoknak kesernyés bagószaga van. Mindegy, mit csinálok. És sokszor már a lakásba is kiárad sajnos.

A szellőző lezárása nem megoldás, mert egyrészt egyedül ez biztosítja a fürdő levegőzését, sem párát, sem penészt nem szeretnék, másrészt mivel nem rendes ablak, nem is lehet megfelelően bezárni. Kipróbáltam, ugyanúgy jön be a bagószag, legfeljebb kicsit tompít.


Ha az ablakában tenné... persze, morognék... de ahhoz joga van, becsukom az ablakot arra az időre, kimorgom magam, kész. Ezt elismerem, hogy a tipikus nemdohányos rinya lenne. (Szoktam is, bevallom nőiesen.)

Viszont azt gondolom, hogy ez azért túlmegy a klasszikus kinek mihez van joga vitán. A szomszédnak joga van bagózni, de nekem is jogom van a saját lakásomhoz. Tisztán, füstmentesen, fulladozás nélkül.

(Az csak hab a tortán, hogy albérlet a lakás, nemdohányzó, és így totál olyan, mintha mi lennénk a stikabagósok...)


Mi lehet erre a megoldás? Van bármilyen jogom "hisztizni", vagy állóháború?

Gondoltam rá, hogy kiírom a lépcsőházba név nélkül (hiszen nem tudom fixen ki az), hogy legyünk már tekintettel egymásra, de az meg olyan agresszívszomszédos. :D De jobb ötletem már nincs.


2020. máj. 26. 00:29
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
45%
Falazd le.
2020. máj. 26. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
28%
Nálunk ugyanez a probléma. Szerintem írd ki nyugodtan, nálunk már szinte mindenki írogat különböző üzeneteket és már senki sem sértődik meg rajta, bár sajnos legtöbben nem is tartják be a kért dolgokat. Ne várd meg szerintem amig nagyon felidegesít a helyzet, mert az esetleg látszódni fog az üzenet stílusan, csak valami kis vicces, frappáns megjegyzés megteszi és hátha veszi az elkövető a lapot. :) Egyébként senkinek sincs joga úgy bagózni, hogy az a téged zavarjon, főleg a saját lakásodban, jogszabály is vonatkozik erre. Ha nem használ a szép beszéd, jegyzőhöz lehet fordulni és ő intézkedik, de remélem nélküle is megoldódik a dolog. :)
2020. máj. 26. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim válasza:
67%
Először is, a többi szomszéd nem panaszkodik? Őket is megkéne kérdezned, és ha nem marad más opció összefognotok és beszélni a lakása tulajdonosával ( ha nem ő az). De megpróbálnék a helyedben először beszélni úgy a fejével, hogy ne vegye támadásnak. Neked is jogod van egészséges környezetben és keretek között élni, amitől ő jelenleg megfoszt. Talán a megoldás ha ő is alkalmazkodik és te is, te is engedsz valamennyit és ő is. Így talán dűlőre lehet jutni. Mivel nem tudod biztosan, hogy ő az,először ha összefutsz vele, kérdezd meg hogy ő szokta e érezni a cigaretta szagot vagy hogy nem tudja e, hogy honnan/kitől eredhet
2020. máj. 26. 01:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
71%
Vegyél valami szigetelő anyagot az ablakra, hogy rendesen zárjon, kinyitod éjszakára, akkor csak nem füstölnek. Nálunk semmiféle szellőzése nincs a fürdőnek, nincs pára, sem penész.
2020. máj. 26. 01:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:
72%

Furdoszoba szellozobe epits egy ventillatort aminek mozgo lamellai vannak es csak akkor nyilik ki amikor az elszivo mukodik.

Masodsorban viszont megkellene javitattni a teton levo szellozteto motort, valoszinu nem mukodik rendesen.


Valamiert nem jo nalatok az levego aramlasa (huzat), mert az elszivobol nem szabadna szagnak bejonni, hiszen folyamatos szivohatasnak kellene lenni. Azert elszivo a neve.

2020. máj. 26. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
0%

Ilyesmikre gondoltam:


[link]

2020. máj. 26. 07:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
64%
Ha nálunk ilyen lenne először a lakástulajnak szólnék, hogy valakitől jön a bagószag, illetve a közösképviselőt is megkeresném a problémával. A szomszédokat is körbe lehet kérdezni.
2020. máj. 26. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:
56%

A problemat kell orvosolni, nem elkezdeni kotozkodni. Amugy is, nehogymar ne dohanyozhasson valaki a lakasaba! Nem direkt fujja be a fustot.


Meg kell oldani a lakas szellozeset es bekeben kell elni a szomszedsaggal.

2020. máj. 26. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 anonim ***** válasza:
20%

"jogom hisztizni" ... "kiírom a lépcsőházba név nélkül"


Ez nagyon beteg!!!


Videkiek szoktak perlekedni a szomszeddal ... ha feljottel a varosba, hagyd otthon az autentikus szokasaidat.

2020. máj. 26. 07:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
16%
Nalunk nincsenek ilyen kiiras dolgok, mert egybol leszedem ... nem hagyom, hogy a kedves lakotarsaim hulyet csinaljanak magukbol. :)
2020. máj. 26. 07:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!