Nyitott ablak, késő esti erkélyen beszélgetés, ki a "hibás"?

Lehetnének tekintettel rád szerintem, de nem tilthatod meg nekik hogy a saját erkélyükön beszélgessenek akár reggelig is, ha jól esik nekik.

Abban az esetben szólhatsz ha éjszaka ordibálnak vagy tényleges hangzavart csinálnak

Esetleg a házirendet nézd meg, ott van-e megemlítve valami ezzel kapcsolatban.

Pl.nálunk beleírták, h. hétvégén délután 14:00óráig lehet hangosabb gépet üzemeltetni, azaz mosni, centrifugálni. Pont amiatt, mert vékonyabbak a falak.

Szerintem nem a te idegesitesedre beszelgetnek, csak bele sem gondolnak, hogy zavaroak lehetnek. Ha normalisan megkered oket, biztosan abbahagyjak, ha elkezdesz veszekedni lehet elkezdodik egy szokasos szomszedhaboru.

Probald meg megszokni vagy elfogadni, mint ha egy zajos fout mellett laknal ... minel hobban felhuzod magad, annal idegesitobb lesz.

Engem azert kezdett ki a szomszedom, mert reggel lifttel vittem le a kutyat. Nem is egy szinten lakunk. Eloszor vart hajnalban a lepcsohazban pongyolaban, hogy amikor visszajovok a setabol beszelni tudjon velem. Elbeszelgettunk, elmeseltem hogy meg olyan pici a kutya, hogy nem megy a lepcson es elnezest, probalok figyelni. Nem torodott bele, a lepcsohazi randi megismetlodott. Meg egyszer elmagyaraztam, hogy fel a kiskutya a lepcsotol, meg nem tudja hasznalni es amugy sem hangoskodunk (hivom a liftet, beszallunk, lemegyek). Meg mindig nem torodott bele, ment a kozos kepviselohoz, liftszerelot hivatott hogy allitsak le a liftet, engem levelekkel bombazott. :) Mar majdnem bedilizett. Tudtam en, hogy csak a kutya zavarja ezert elojottem az aduasszal:

Elmeseltem neki, hogy 2 szivinfarktusom volt mar es kutya ide vagy oda, erkolcstelen dolognak tartom beszolni egy szivbeteg embernek a lift hasznalataert csak azert mert valaki nem tudja elviselni az allatokat. Erdekes modon azota nem zavarja annyira, hogy elem az eletem.

Nem gondolom, hogy eltúlzod, inkább az a helyzet, hogy ők nem gondolják, hogy ez zavaró lehet. Saját tapasztalatból mondom, kamaszkoromban egy nyáron sötétedésig sétáltunk a barátnőmmel, aztán leültünk a lépcsőház elé, hogy megvárjuk a barátját, aki jött haza a délutános műszakból. Ketten voltunk, beszélgettünk, csendesebben, mint napközben, de mégsem elég halkan. Mikor felmentem, édesanyám mondta, hogy felhallatszott. Érteni nem értette, de hallotta, hogy ott vagyunk.

Egy idő után kevesebb ember és jármű van az utcán, az élet zajai elhalkulnak, és észre sem veszed, hogy az egyébként nem ordítós beszéded is hangosnak tűnik.