Ti melyik opciót választanátok?

Attól függ, mi van otthon és hol van az albérlet. Ha az otthonom közel van a munkahelyemhez és van egy egész szintem a házban vagy legalább egy 20-30 négyzetméteres szobám, ami nem egy pitsa kis hely, akkor otthon lennék. Hamarabb össze lehet ott gyűjteni az önrészt.

Ha az albérlet jobb helyen van és normálisabb a szoba, ahol lennék, akkor meg a második opció.

De egyébként összeszednék önrésznek pármilliót, beterhelném a szüleim engedélyével a lakást és 1-2 bérlőtársammal laknék a sajátomban.

Nekem 19-24 évesen teljesen jó volt a társbérlet, több lakótársi közegben voltam és az esetek 90%-ban remekül kijöttünk a többiekkel, saját szobám volt, saját fürdővel, ha nem akartam velük érintkezni, akkor nem kellett. Viszont most, 30+ évesen már nem élnék lakótársakkal. Ha úgy alakulna, hogy már nem lennénk együtt a férjemmel, akkor csakis egyedül tudnám elképzelni az életet, egyébként is egyedül élni fantasztikus, rövid ideig volt hozzá szerencsém. Kiemelkedően keresek, nem okoz gondot.

Mamahotelbe pedig nem mennék, mert nem tartom a kapcsolatot a rokonaimmal már 14 éve, van rá okom. Nem tudok elképzelni egy olyan szituációt, hogy beszélőviszonba kerüljek a szüleimmel.

Nyilván a kérdés úgy van feltéve, hogy az egyetlen vállalható opció a 3as legyen, de ez nem mindenkinél működik.

1. opciót választanám. És ha lesz majd párod, megoszlanak a költségek is.

Vagy maximum 1 másik lakótárssal élnék együtt, 3-mal biztos hogy nem.

Eleinte választom a 3. Opciót.

Félre teszek elég pénzt, hogy legyen egy jó tőkém és aztán vennék egy olcsóbb házat amit magam, saját tetszéseim szerint tudok csinosítgatni.

Tudom, hogy a "mamahoteleseket" lenézik és életre nem valónak tituálják őket, de pont lesz*rom. Ha az első opciót választom soha a büdös életben nem leszek képes elköltözni, emellett nem lesz pénz nyaralásra, utazgatásra, valamint később családra. A 2. Opciót pedig rémálmaimban is kerülném.

Ha mindhárom opció egy városban van, akkor a harmadik. Én maradtam volna a szüleimmel, ha nem jöttem volna el 180 km-re. Inkább beszállok ott a rezsibe és a ház körüli dolgokba, minthogy kivágjak egy csomó pénzt az ablakon.

Mivel nekem ez az opció nem játszott, ezért a kettest választottam. Egyedül ki sem tudtam volna fizetni eleinte egy albérletet, de mindenképpen szerettem volna külön szobát, ezért hát így kerestem. Végül ismerőssel költöztem össze, így nem volt egyáltalán kellemetlen, sőt. :) Szép élmény az a 2 év. Aztán amikor a lakótársam elköltözött, már úgy döntöttünk a párommal, hogy nem keresek másikat, ő költözik be hozzám. Egy darabig így éldegéltünk, amíg egy minimális önerőnk össze nem jött.

Szóval én a 2., vagy 3. opciót választanám. Csak is úgy, ha azért a minimális magánélet adott. Mivel nincs bajom a szüleimmel, sőt... nagyon jó a kapcsolatunk, nekem nem lett volna ellenemre egy háztartásban élni velük még néhány évig.

Én (36) az első verziót választottam, albérlet, egyedül. Sokáig voltam kollégista, többé nem szeretnék másokkal élni, kerülgetni más dzsuváját, meg várni a budira. A fizumból jó, kijövök, és kellemes albim van.

Öcsém (33) még mindig mamahotelezik, de ő otthon maradt, vidéki nagyvárosban, nem is keres túl jól, egyedül nem tudna albit fenntartani. A házimunkát szerintem nem erőltetik neki.