Kivándoroltak és elvándoroltak és itt hagyott rokonok: ti sírtatok amikor elbúcsúztatok egymástól? Milyen érzés volt az egész? Nehéz volt hátrahagyni lakóhelyet/embereket/rokonokat és a rokonoknak nehéz volt elengedni gyereket/férjet/feleséget/stb?

Én ugyan nem a családomat hagytam ott (velük már sokkal korábban megszakítottam minden kapcsolatot, nyomós okom volt rá), hanem a barátaimat, de nekem ők olyanok, mint másnak a család. Nem sírtam, nem vagyok egy szentimentális típus, de nagyon hiányoztak az elején. Egyedül költöztem, így elég magányos volt az első pár hónap. Maga a lakóhely, környezet nem hiányzott soha, a honvágy számomra ismeretlen fogalom, mert nem tudok helyekhez kötődni, de nehéz volt a barátaim nélkül lenni, főleg, hogy korábban mindennap találkoztunk. Később, amikor felépítettem az életem kinn is, lettek itt is ismerőseim, barátaim, jó munkahelyem, párkapcsolatom már sokkal könnyebb volt, de néha most is hiányoznak a mindennapjaimból, pedig rendszeres kapcsolatban vagyunk, a barátságunk töretlen, de azért más évente 2-3 alkalommal találkozni, mint minden héten.

Mindenki máshogyan éli meg. Én még most fogok menni, de már érzem, hogy örülni fogok, hogy kiszakadok ebből a családból. Szörnyű itthon.

Én 2,5 éve költöztem külföldre. A lányommal sajnos előtte sem volt jó a kapcsolat, így tőle nem búcsúztam, azóta hál'isten normalizalodott. Rokonaim nem igazán vannak, barátaim se. Viszont volt egy fiú, akivel akkor már egy éve együtt voltunk. Ő vitt ki az új helyemre, ő segített bepakolni, majd hazament Magyarországra. Hát.. Azt az érzést senkinek nem kívánom. Az elején pokoli volt. Nagyon gyorsan találtam munkát, új kihívásokat, vele is tartottam a kapcsolatot, együtt vagyunk azóta is, de több hónapba telt míg el tudtam fogadni az új helyzetet. 10 naponta járok haza hozzá 4 napra, ma is nehéz néha, hiányzik sokszor, de ma már szeretettel, boldogan várom a találkozókat, megtaláltam idekint is a helyemet.

Igen utolsó, kupiból könnyű hazajárni

Nálunk sírt a csajszikám. Pedig nem ment messzire, csak párezer kilóméterre Németországba. Eddig kéthavonta taliztak családjával, most így meg félévente. Annyira nem tűnt nekem hatalmas érzelmi eseménynek, mégis az lett.

Borzasztó. S egyre nehezebb. Mennyi mindenbol kimaradtam azáltal, hogy elvándoroltam, sajnos. Mennyi családtagot elveszitettem azota :(