Az egész életem egy hazugság és fogalmam sincs, hogyan másszak ki ebből az egészből, sőt, talán nem is akarok eléggé?
Ebben a tanévben kezdtem a gimnáziumot, és, mivel az előző sulimban a 8 év alatt sem sikerült teljesen beilleszkednem, alig voltak barátaim, én voltam az antiszoc csaj a könyvtárból. Itt már próbáltam olyan lenni, mint amilyenek a többiek. Szép, okos, segítőkész. Valljuk be, ez sokszor nem sikerült és itt is megkaptam a könyvmoly szerepét, habár ez egyáltalán nem is zavar, mert vannak hozzám hasonlóak és azért mégis sokkal jobb a helyzet, mint volt régebben...
Alapvetően nem mondanám magamat jó embernek. Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy a céljaim fontosabbak, mint az emberek többsége. Magammal és másokkal szemben is maximalista vagyok, nem érem be a tökéletesnél kevesebbel, ha pedig mégis muszáj, azt nem igazán tudom elfogadni. Úgy gondolom, nincs lehetetlen, szóval ha valami mégsem sikerül jól, az óriási csalódás számomra.
Na, lényeg. Van egy egészen normálisnak tűnő életem, szerintem nem igazán lehetne hibát találni abban, amilyennek mutatom magamat. Tipikusan az az egész nap nevetgélős lány vagyok, 4 körüli átlaggal. A közösségi oldalakra kiposztolom "az élet napos oldalát", a könyveket, amiket épp olvasok, jó fényeknél készült szelfiket, növényeket, belvárosi épületeket, szóval úgy olyan dolgokat, amik az emberekből (vagy legalábbis belőlem biztosan) kellemes érzést váltanak ki.:D Vannak igaz barátaim, szerencsére róluk nem igazán tudnék panaszkodni. Van barátom, persze, jó dolog szerelmesnek lenni, de nem akkor, ha tudom, hogy bármelyik pillanatban azt mondhatja, hogy hagyjuk az egészet... Imádom őt és egyszer ez lesz a vesztem. Próbálom nem észrevenni az arra utaló jeleket, hogy csak pótlék vagyok számára, bárki is mondja, nem hiszek neki... talán mert nem bírnám ki, ha őt elveszíteném, he is my everything. Komolyan, nemrég volt egy szakítsunk, azt hiszem, több, mint 10 napig tartott és szinte folyamatosan sírtam, üresnek éreztem a világot, pedig minden hétköznap láttam és beszélgettünk is neten. Akár tömegközlekedésen, akár utcán, akár suliban (órán is) egyszerűen elkezdtem zokogni. Meg akartam szólalni és helyette csak elsírtam magamat. Elég volt elképzelnem, hogy ő más lányt öleljen meg és álomba sírtam magamat. Annyira borzalmas volt az a majdnem 2 hét, azóta mégjobban rettegek attól, hogy elveszíthetem őt, mindent meg akarok tenni azért, hogy örökké szeressen engem, pedig még ő is beismeri egy-egy elejtett mondatában, hogy ennek semmi értelme...
A családom elég érdekes téma, anyumék válnak, rokonság nagyrészénél meg az összetartás idegen fogalom. Nem hat meg különösebben. Mindenki mindenkin vezeti le a feszültséget (szóval néha igazán szép szavakkal tudjuk illetni egymást hülyeségek miatt). És ez csak a jéghegy csúcsa, a többit nem szeretném ki/leírni interneten.
Egyre kevesebb értelme van azoknak, amiket sorolok és az sem biztos, hogy mindenki szeret annyit olvasni, mint amennyit én írni. Sorry guys.:D
Biztosan ismertek ti is olyan embereket, akiknek szinte(?) mindig jó kedvük van. Olyan kiegyensúlyozott, egyszerűen normális embereket. Akikre elég ránézned, hogy azt mondd, "na, ő biztosan boldog, ha ilyen sokat nevet, ilyen gondtalan arccal". Vagyis azt hiszem, ilyennek láthatnak engem.
Pedig valójában úgy érzem, hazudok mindenkinek, utálom az egészet, utálom azokat az embereket, akikkel minden erőmmel kedves próbálok lenni, gyűlölöm, hogy csak 4 körül van az átlagom még egy gyengébb gimiben is, pedig igenis tanulok. Annyiszor alszok el ezen gondolkodva, de reggel mégis ugyanonnan folytatok mindent, ahonnan előző este tartottam. Egy jóideje tart már ez az egész, nem is tudnám máshogyan elképzelni a napjaimat. Meg akarok felelni másoknak és persze magamnak is. De... Meg vagyok győződve arról, hogy valójában szánalmasnak tartanak engem. Hogy mindenki csak érdekből van jóban velem. Aztán a másik pillanatban meg pont, hogy nekem nincs kedvem az emberekhez (kivétel mindig van!)...
Állandóan ezeken gondolkodom, szorongok, nehezen alszom el, alvás közben többször is felébredek, nagyon sok álmomban benne van a barátom és már aludni is félek, mert nem tudok szabadulni ettől az egésztől...
Valószínűleg erre a katyvaszra senki sem tudna értelmeset mondani, szóval csak abban merek reménykedni, hogy valaki közületek volt hasonló helyzetben és átérzi...
(Köszönöm, ha elolvastad! ❤)
válasza:Nekem ez az idézet sokat segít hasonló helyzetekben:
"A könnyebb utat akarod választani, mert félsz. Félsz, mert ha elbuksz, akkor nem tudsz mást hibáztatni. De hadd mondjak valamit: az élet ijesztő, szokj hozzá! Nincsenek varázsos megoldások, minden tőlünk függ, úgyhogy állj talpra, menj és tegyél érte valamit! (...) Az értékes dolgokat sohasem könnyű megszerezni." /Dokik/
,,Szeress többet, aggódj kevesebbet!"
Ha tudnád, én hányszor sírtam magam hasonló dolgok miatt álomba. A leírtak alapján, a legnagyobb gubanc a barátoddal való kapcsolatodban lehet. Ha azt sikerülne elsimítani valahogyan, szerintem kevesebb gond lenne körülötted. Tegyél fel magadnak egy egyszerű kérdést: Boldog vagy? Ez egy eldöntendő kérdés, tehát a válasz Igen vagy Nem. Ha igen, akkor nincs min agyalni. Ha nem, akkor pedig keresd meg a megoldást, mert mindig van!
Fiatal vagy, élvezned kéne az életet még, nem pedig beletörődni a dolgokba. Fel a fejjel, mindig van jobb. Mindennél és mindenkinél van jobb! Mindenki és minden pótolható. Tudom, hogy nehéz, de picit próbáld meg lesz*rni a dolgokat és csak élni... Valószínűleg eleinte nem fog menni :) De ez teljesen rendben van! Csak ne add fel, mert ha a reményt megölöd magadban, akkor minden mást is feladsz. Nemrég volt egy korszakom, amikor én is rengeteget kattogtam azon, hogy rendben vagyok-e, rendben van-e az életem egyeltalán és hogy mi lesz majd vajon a jövőben...de aztán egyszer elérkezett hónapokkal később egy pont az életemben, amikor már nem voltam képes többet agyalni avgy sírni rajta. Mert beleuntam. Azóta szerintem jobb a helyzet. Minél lazábban kezelsz valamit, annál könnyebb lelkileg feldolgoznod.
Légy hálás, hogy megtapasztalhattad a szerelmet, hogy kb 4 egészes az átlagod (ebből simán lehet jobbat csinálni, de így is szép), örülj, hogy van családod, hogy van mit enned, hogy van tető a fejed felett. Azoknak az embereknek, akik most ebben a percben éhesen dideegnek a -6 fokban odakint az utcán, biztosan több gondjuk van, mint nekünk! :) Lebegjen ez a szemed előtt. És ne játszd meg magad. Légy az, aki vagy! Csak így fognak önmagadért szeretni.
Madách Imre Ember tragédiájából idéznék neked egy mondatot:
"Mondottam ember: küzdve küzdj és bízva bízzál!"
:)
válasza:Most hogy kezded a tizediket, hogy érzed magad?
15-16 évesen a tinik 80%-a átérezheti a helyzetedet, úgy értem, amit ide leírtál az egyáltalán nem szokatlan. NEM KELL megjátszanod magadat, NEM KELL állandóan vihogni meg mosolyogni, nem ettől vagy egész ember. Nyugodtan legyél szomorú, sőt sírjál is, mert segít. Én személyszerint a perfekcionizmust egy nagyon káros tulajdonságnak tartom, sokkal fontosabb a lelki békéd, mint hogy azon görcsölj, hogy minden mozzanatod hibátlan legyen. Nincsen semmi baj azzal, ha elrontasz valamit, ha nem vagy kitűnő tanuló, ha éppen nem úgy néz ki az életed, ahogy szeretnéd. Iszonyú fiatal vagy még. Ami a barátodat illeti… nem szereted, hanem a megszállottja vagy. Nem tudom, hogy együtt vagytok-e még, de ez a kapcsolat nem egészséges és tönkre mész tőle. Ha már szakítottál vele, akkor több mint valószínű, hogy jól döntöttél.
Viszont egy szakember segítsége jót tenne neked.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!