Nagyon anyagias voltam gyerekként. Más is volt ezzel így?

Amilyen régre csak vissza tudok emlékezni, talán 3-4 éves koromra, mikor épp csak megismertem a pénz fogalmát, már hihetetlenül anyagias lettem. Amikor ráébredtem hogy egy kör a hullámvasúton annyiba kerül mint egy zacskó csipsz, akkor a mamámtól már inkább a hullámvasút ellenértékét kértem el apróba, minthogy felszálltam volna és mentem volna egy kört. Sok mindennel így voltam, mindennek elkezdtem nézni az árát, és ha úgy gondoltam, túl drága, mondjuk egy gombóc fagyi, vagy egy magnum, akkor dacból nem kértem belőle. Emlékszem, egyszer nyaralásnál akadtam ki totálisan hogy Tihanyba 60 forint volt egy gombóc fagyi, miközben otthon 35-ért lehetett venni, hogy még mikor szüleim barátai meg is hívtak engem, nem voltam hajlandó ezt az "arany árú" terméket megenni, úgyhogy kénytelen volt anyám megenni helyettem. Ekkor lehettem olyan 6 éves. Senki nem tanította ezt nekem, senki nem nevelt spórolásra, egyszerűen ösztönösen viselkedtem így. Mindennek tudtam a pontos értékét, és folyamatosan kalkulálgattam a fejemben, hogy mi mennyire éri meg, és képes voltam ennek alárendelni az ösztönös gyermeki rajongást. Egy idő után például semmire nem voltam hajlandó felülni a vidámparkba, inkább minden lemondott körömet felirattam a mamával egy papírra, hogy majd a végén egy összegbe kapjam meg. Persze sose kaptam meg, de azért jól esett kalmárkodni. Soha hasonló gyerekkel nem találkoztam, és mindig ki voltam csúfolva érte. Érdekelne, hogy rajtam kívül volt e hasonló gondolkodású gyerek? És hogy ezt a tulajdonságot mi okozhatja?