Miért van az, hogy folyton csak az elbizonytalanító véleményeket hallom az emberektől és egyúttal tényleg minden annyira nehéznek tűnik?

Kisregény írása helyett csak néhány példával illusztrálnám, ami így a fejemben kavarom most hirtelen:

* Amikor jelentkezem egy olyan gyakorlati állásra, ahol megfelelnek a kompetenciáim, nem jeleznek vissza (gondolom a másik 200 jobb jelentkező miatt). Minden más esetben pedig esélyem sincs, mert annyira nem vagyok rá alkalmas, hogy már a követelménylista első pontjánál elbukom (ilyenkor pedig nem is olvasom tovább az álláshirdetést).

* Ha külföldi munka gondolata merül fel bennem, akkor csak azt hallom, hogy folyékony angol nélkül meg fogok halni. Ja meg kell egy jó szakma is rengeteg tapasztalattal. Ja meg ugyanúgy szenvedni kell a kezdeti időszakban és ott sincs kolbászból a kerítés. Ja meg ezt is el kell viselni, az is sz** lesz meg jobb ha erre meg arra is felkészülsz.

* Egy piacképes szakmát szeretnék tanulni (egyetem mellett). CNC programozóra gondoltam, mert azt hallottam, hogy eléggé jól el lehet vele helyezkedni és talán még érdekel is. Utána néztem a gyk-n erre vonatkozóan, kb ezekkel a véleményekkel szembesültem. "Tévhit, hogy jól fizet"/"Telített a szakma és sokat kell gürizni, hogy legyen minimális esélyed egy normális munkára"/"Tele van felelősséggel és nem is fizet olyan jól"/"Nehéz boldogulni vele és nem fenékig tejföl a munka"

* Random lányokat böngészek a facebook-on. Egyszer-egyszer felsejlik bennem a gondolat, hogy "oh, ő nem is valami szép, tuti nincs pasija és akár pont illene hozzám, mert kb az én szintem". Aztán meglátom, hogy egy +185 centis, sportos szépfiúval jár. Megfogalmazódik bennem a költői kérdés: akkor mégis nekem milyen csajoknál lenne esélyem alacsony és sovány pasiként?

* El kell intézni valami könnyűnek tűnő hivatalos ügyet, de a végén úgyis az lesz, hogy ide-oda szaladgálni kell fél tucat kitöltött dokumentummal és én azt se tudom eszik-e vagy isszák.

* Kacérkodtam a gondolattal, hogy németül elkezdek tanulni tavasszal (ha már angolul nem beszélek folyékonyan akkor 2 nyelven tudjak valamit habogni, hátha valamikor mind2-ből fejlődni tudok). Gondoltam ó szuper pár hónap alatt biztos eljutok az A1 szintre. Csak utána jöttem rá, hogy min. 1 év intenzív napi több órás tanulás is csak a gyenge alapfokra elég. Főleg az én nyelvtudásomat figyelembe véve, hiszen 16 év angol tanulás után is csak egy mákkal megszerzett alibi B2 nyelvvizsgám van. Természetesen le is mondtam azonnal a német tanulásról.

Na szóval ez az általános "minden csak sza**bb lehet az életben, mint amit kigondolok, de ha mégis készülök a legrosszabb esetre, akkor mindig van lejjebb" effektus járja át az egész életemet. Mindenkitől csak a lehúzó és elbizonytalanító véleményeket olvasom, de ezeket a nehézségeket sajnos a saját bőrömön is megtapasztalom. Eközben meg vannak, akik fotózással/sminkeléssel/alibi papírtologatással keresnek annyit, mint amit amiről én soha nem is álmodtam és mindemellett számukra játék az egész élet, mert minden akadályt lazán vesznek.