Van köztetek olyan, aki régen rasszista/homofób volt, de már nem az? Mi változtatta meg a véleményeteket?

Mint a legtöbb kamasz én is voltam rasszista. Homofób is. Aztán az ember néha tanul. Nem csak a hibáiból, hanem máshogy akarja megvizsgálni a dolgokat.

Én is azt gondoltam, hogy van aki természeténél fogva rossz, és gondoltam, hogy egész népek rosszak természetüknél fogva. Kollektíven a rossz emberek lélektana kezdett érdekelni. Ebbe pedig hosszú idő után de bele tudtam sorolni az ún kisebbségeket is.

Lényegében én azt realizáltam, hogy nincs ember aki ilyennek születik. Nehezemre esik elhinni, hogy bárki így akar élni. Felfogtam, hogy a cigányok sem akarhatták így, kívül állva, tudatlanul, unalomban, primitív életvitellel. Ilyen ember nincs.

Ahogy a meleg férfiak sem akartak soha nyafogó, lányos, és mit tudom én milyen pasik lenni.

Ha ezt a két példát hoztad, akkor erre válaszolva: ha egy vaknak vakok segélyét akarsz adni, nem azért mert szüksége van rá, hanem mert _vak_ akkor több mint valószínű, hogy nem akarna élni vele. Borzalmas lenne azzal szembesülnie, hogy ő nem teljes értékű ember. A romák (magyarországon de máshol mások) tudomásul vették több ízben, több generációban, hogy ők nem azok. És ehhez mérten élik életüket. Távolodnak, és jellemtelenné válnak.

A melegek pedig tudomásul vették, hogy ők nem elég férfiak. Pedig ez mindkettő baromság, vannak olyan férfiak ők is mint mi.

Tudom leegyszerűsítettem, ennek komoly társadalmi meg egyéb okai vannak, amiket nincs idő itt kifejteni, de azt kérdezted miért változott meg a hozzáállásom. Ezért. Most már azt a kérdést teszem fel, hogy ki vagyok én, hogy ítélkezzek aki ugyanolyan vagyok mint akiket vádolok. Semmit nem tettem, hogy ne így legyen, függetlenül attól, hogy milyen haszonnal, ennek ellenére előítéleteim legyenek? A kitagadás, a kiközösítés, a pimaszkodás nem módszer, ennyi.

Plusz tudom, hogy én is voltam vagy vagyok rossz. Én is éreztem úgy magam mint ők, csak más a kinézetem például. Nem csodálom, hogy olyanná válnak amilyenné. Pokoli dolog az elhagyatottság. Az, hogy engem nem kezelnek azonos értékűként, azt mondják, hogy csak velem van baj. Például, de millió olvasata van a dolognak.

Akivel ostoba állatként bánnak, az előbb utóbb úgy is fog viselkedni. És semmivel sem jobb aki így bánik másokkal.

Én régen nem voltam egyik se de ahogy idősebb lettem mindkettő kialakult. Legalábbis ennek nevezik, bár szerintem az hogy utálom a cigányokat az nem rasszizmus mert van oka, tapasztaltam hogyan viselkednek, miket csinálnak, tehát nem ok nélkül utálom őket, ennél fogva nem rasszizmus (de az "okosak" annak nevezik)

Illetve az, hogy nem vagyok kíváncsi a meleg párok felvonulgatásaira az ugyebár már egyből homofóbiának van betudva.

Úgyhogy sz*rok bele, ha ezek miatt rasszista meg homofób vagyok akkor legyek, nem zavar :)

Gimis koromban (1990es évek eleje) skinhead voltam meg "mélymagyar" (verekedtem néha meg koncertekre jártam). Egyetemen (1990es évek vége) is erősen jobboldali voltam (MIÉP aktivista).

Az egyetem végén egyszer rosszul lettem egy bevásárlóközpontban és egy afrikai egyetemista élesztett újra. A kórházban (1999) kiderült hogy cukorbeteg vagyok. Rá egy évre a nővérem összejött majd összeházasodott egy arab fiúval (szerintem tök normális).

Én 2001ben nősültem és a lakásvásárlásban rengeteget segített anyagilag a sógorom. A munkahelyemen több más nemzetiségű emberrel dolgoztam együtt akikkel jó barátok lettünk. Mikor a feleségem szült az arab munkatársam vitt be bennünket a kórházba.

Ma már szégyelem hogy fiatalként rasszista voltam. A véleményem azért változott meg, mert megismertem közelebbről azokat akiket eddig utáltam.

Homofób sosem voltam, mert engem sosem érdekelt hogy más mit csinál a hálószobájában.

43 F (Budapest)