Az emberek miért szeretnek inkább csak panaszkodni a problémamegoldás helyett?

A környezetemben szinte mindenkin ezt látom...

"A" vállalkozó, és minden áldott nap panaszkodik az egyik alkalmazottja miatt, hogy bunkó is, meg buta is, meg rosszul is végzi a munkáját (konkrétan sok pénzbeli kárt és kellemetlenséget okoz a munkahelynek). Mikor megkérdezem, hogy miért nem rúgja ki, akkor csak hümmög.

"B" vett valami ócska telefont, és minden nap dühöng, hogy hogy lehet ilyen ***-t gyártani, kihajítja az ablakon, mennyire rossz, csomó hibája van. Mikor megkérdezem, hogy miért nem küldi vissza, akkor csak hümmög.

"C" utálja a munkahelyét, és hiába dolgozik hiányszakmában, ahol másfélszer ekkora fizetésért kezdhetne máshol akár már holnap, marad ott ahol van, és állandóan panaszkodik a főnökére. Mikor megkérdezem, miért nem vált munkahelyet (vagy legalább miért nem mond nemet a főnökének néhány dologra) akkor csak hümmög.

"D" autóval jár munkába, és minden reggel egy órát (szó szerint) áll a dugóban. Én ugyanazon a szakaszon simán elsuhanok vonattal a dugó mellett. Ő minden reggel posztolgatja facebookra a dühöngését a forgalom miatt, amikor pedig megkérdezem, hogy miért nem jár vonattal, akkor csak hümmög.

Még tudnám írni fejezeteken át, de azt hiszem, érthető, hogy mire gondolok.

Nyilván nem lehet minden problémát megoldani egy csapásra, de igenis vannak, amiket meg lehet.

Valamiért rengeteg embernek mégis jobb csak panaszkodni, dühöngeni miatta, és nem tenni semmit, de én ezt nem értem. Most akkor tulajdonképpen zavarja őket egyáltalán az a dolog, ami miatt panaszkodnak? Ha zavarja, miért nem próbál tenni ellene? Ha nem zavarja, miért mondja? Mire jó ez?

Van ennek valami pszichológiai oka? Ha igen, akkor mi?