Lehetséges, hogy aki egész életében szerette megbeszélni a problémákat, egy idő után lassan konfliktuskerülővé válik?

Hasonlóan vagyok,csak férfiként.Nálam azért van,mert azt tapasztaltam,a legtöbb emberrel nem lehet szép szóval beszélni,hiába keresem a kompromisszumot.Lusták,önteltek,gyávák,nem látják,hogy mit okoznak a másiknak,de nem is akarnak ránézni.De ha odacsapok az asztalra,akkor meg megmagyarázzák,hogy "pihennem kéne" meg nem tudom kezelni a konfliktusokat.Hát persze,hogy kezeljem,ha nem megy normálisan sem? Könyörögni meg nem fogok senkinek,felnőtt férfi vagyok,van tartásom.

Van kolléganőm,akinek már nem is köszönök,és ennyi.Vagy fogja tudni miért,vagy nem,de már nem is érdekel.