Ti ismertek olyan embert, aki mindig a másikat próbálja hülyének beállítani?

Nekem az anyám ilyen. Kiskorom óta azt csinálta, hogy ha elmentünk valahova, pl. vásárolni, szándékosan provokálni kezdett, amikor pedig felidegesített, azt mondta, mindenki rajtam röhög az üzletben, vagy az utcán sétálva random elkezdte mondani, hogy az előbb eljött mellettünk két lány és látta, hogy röhögtek a járásomon/öltözékemet/hajamon/akármimen, meg ilyesmik. Gyűlöltem vele elmenni mondjuk ruhákat vásárolni, mert mindig ilyen nagyon nyomi ruhákat akart rám erőltetni, amikben hülyén néztem ki (és nem csak én gondoltam így, a suliban állandóan nevetség tárgya voltam a béna ruháim meg a gombafrizurám miatt, amit vágatott nekem) és amikor mondtam, hogy nem tetszik, amit kiválasztott nekem, addig magyarázott, hogy "a normális gyerekek is ilyet hordanak, miért nem akarsz normálisnak kinézni??? Bezzeg az osztálytársaid olyan szép kislányok, te meg ilyen idétlen vagy", stb., amíg már kb. ordítani, sírni nem kezdtem neki az üzlet közepén, hogy "De az NEM.TETSZIK". Ilyenkor persze mindig megkaptam tőle, amikor kijöttem a próbafülkéből, hogy látta, hogy az egyik eladó pofákat vágott rám, meg megkérdezték tőle, valami mentális problémám van-e.

Persze kiskoromban nem is gondoltam volna, hogy valaki képes ilyeneket hazudni a gyerekének, így elhittem ezeket és csak azt érte el vele, hogy szociális fóbiás lettem és nem mertem kilépni a házból se, mert attól féltem, tényleg fogyatékosnak, hülyének tartanak az emberek és csak később realizáltam, hogy nem így volt..Bár még ha így is lett volna, nem én voltam érte a hibás, mert érdekes, más emberek társaságában teljesen normális, jókedvű voltam, de ha anyám is ott volt velem, állandóan ideges, feszült, szorongó voltam.

Szerintetek egy ilyen ember mit érez? Hogy lehet kezelni őket anélkül, hogy a körülöttünk lévők ne engem lássanak úgy, mint az idegbeteget, aki egy üzlet/utca közepén ordibál szegény ártatlan anyjával?