Mikor tudatosult benned, hogy csúnya vagy és ezért nincs senkid?

3.-nak igaza van. Nem kizáró ok. Én se vagyok egy Adonisz, plusz a 165 centimmel még el is törpülök férfitársaimtól, mégis volt kb. 10-15 komolyabb kapcsolatom, és párszáz alkalmi is. A személyiség és a szociális készségek lényegesen nagyobb jelentőséggel bírnak, mint a külsőségek, de az csak személyes ismerkedésnél működik. Ha egy társkeresőre teszem ki a fotóm, és írom le a magasságom és a súlyom, természetesen senki nem fog rám írni ez alapján, viszont az életben ragadnak rám a nők. Igazából én se értem ezt, de talán az az oka, hogy az adottságaim miatt nem lettek gátlásaim, nem fordultam be, pozitív és nyitott ember maradtam. Azt pedig el kell fogadni, hogy vannak olyan emberek, akiknek a külsőségek fontosabbak, és eszükben sincs szóba állni veled, de olyan nincs, hogy valakinek ezért ne lehetne párja.

A csúnyaság is relatív. Lehet, hogy csak neked van önkép zavarod. Menj végig egy városon, és számtalan "csúnya" férfit látsz akár szép nőkkel is, vagy épp "csúnya" nőket jó pasikkal.

De ha tényleg csúnya vagy, akkor legrosszabb esetben is találhatsz csúnya társat.

Szerintem ezen nem kell depizni, mert sokkal kisebb a jelentősége, mint amekkorának képzeled.

F

22-23 éves koromban, elkeseredett és dühös voltam. Szórakozóhelyre nem járok, általában csak addig kezel emberként egy lány, amíg valami hasznot húz belőlem. Nevettek és beszéltek is már ki, gondolom jót röhögtek a fájdalmamon és az utxán még nem kaptam megjegyzéseket, de párszor már láttam, hogy nevetnek rajtam. Ahhoz, hogy a személységeddel felkeltsd valaki figyelmét, minimum az kell, hogy esélyt adjon, amihez átlagosnak kell lenned, ha úgy kezel mint egy leprás korcsot nehezen fogsz találni közös témákat stb.

Én lány vagyok. Magamat átlagosnak tartom, nem is vagyok talán annyira népszerű de nem is akarok az lenni. De nekem már volt olyan tapasztalatom, hogy bekerültem egy idegen közösségbe, és egy olyan fiúval kellett eggyütt dolgoznom, aki így elsőre nagyon nem volt szimpatikus. Nem volt egy nagy szépség sem. Nem is szívesen álltam neki annak a munkának vele. De mikor megismertem, akkor egyszerűen nagyon szimpatikus lett. Annyira jó stílusa, és jelleme volt, hogy nagyon megnyerő lett. Még gondoltam is magamba, hogy mennyire nem a kinézet számít. Én azóta nem itélek senkit első látásra. Szerintem ez általánosan nagy hiba, hogy az embernek szinte alaptulajdonsága, hogy első látásra ítélkezik.

Viszont aki csúnyának érzi magát az az is. Én nem gondolom, hogy annyira csúnya lennél. Nézz bele a tükörbe és nézd addig magad, amíg egy kicsit nem látod magad szebbnek. Minden nap nézz bele, és egyszer csak szépnek fogod látni magad, ha nem szépnek akkor átlagosnak. És hidd el, hogy tényleg szebb leszel, ha elfogadod magad.

Az én véleményem az, hogy általánosan azok a szimpatikus emberek (függetlenül attól, hogy csúnyák-e vagy szépek) ha látszik rajtuk az az elégedettség, vagy nem is tudom hogy fejezzem ki magam, tehát akin látszik, hogy jól érzi magát a bőrében, kedves, mosolygós, segítőkész. És persze a magabiztos.

Tehát tényleg ne keseredj el! Hidd el, hogy nem minden a kinézeten múlik, főleg ha ápolt vagy. Próbáld meg elfogadni magad és tényleg akkor nem fogod csúnyának látni magad. Akik kinevettek azokkal meg ne foglalkozz! Lehet nem is téged nevettek ki, csak te gondoltad úgy.