Mi a baj velem? Valami személyiségzavarom lehet?
Figyelt kérdés
Mindig is különc gyerek voltam. Soha nem voltam az a nagyszájú, "csintalan" gyerek, mindig elvonultam, s egyedül szerettem játszani. Ahogy jött a kamaszkor ez az elvonulás kissé gondot okozott, mert könnyű célponttá válltam másoknak, így voltak akik piszkáltak emiatt, s ez még inkább arra sarkallt, hogy ne bízzak meg az emberekben. A középiskolában kicsit változott a helyzet - úgy 11.osztály felé - kicsit beszédesebb lettem, de ekkor sem voltam az osztály menője.Mondjuk közrejátszott az is, hogy mindig utáltam az osztálytársaimat, mert úgy éreztem alig vannak köztük értelmes emberek, s csak a hülyeség érdekli őket, mint pl: a bulizás ,a csajozás, az ívás, s a felesleges ökörködések, amelyeken én soha nem tudtam nevetni. Emiatt sokszor neveztek karótnyeltnek, boldogtalannak, pedig csak intelligensebbnek tartottam magam annál, hogy ilyesmiket csináljak. Aztán jött az egyetem, reméltem ott normálisabb emberek lesznek. Viszonylag így is van, de itt is ugyanúgy szabadidejében mindenki bulizna, lerészegedne, amit én nem szeretek. Aztán mikor elmondom, hogy én nem szeretek inni, mindenki meglepődik. Ekkor mindig felmerül bennem, hogy körülöttem mindenki idióta és én vagyok ennnyire okos, vagy velem van a baj? Persze elfogadják, de így sok mindenből kimaradok, s nem tudok a társasági életben részt venni. Már két éve járok egyetemre, s ott tartok, hogy mindig itthon ülök, nem járok sehova, a barátaimtól is eltávolodtam, titkon kb. utálok mindenkit, s akárhova megyek azt hiszem, hogy rólam beszélnek az emberek. Konkrétán, ha jönnek valakik az utcán és nevetnek, akkor azt hiszem, hogy rajtam nevetnek. Nagy szánalmat érzek magam felé, de mások felé is. Kb. mindenkit lenézek s utálok (a szüleimen s a testvéreimen kívül), de néha rá eszmélek, hogy ez nem normális. A szerelmes párokat is kifejezetten utálom, valószínűleg amiatt, mert soha nem volt senkim. Úgy érzem pszichológusra lenne szükségem, mert valami nagyon nincs rendben velem. Valami mentális vagy személyiségzavarom lehet?. Vagy csak szimplán különcebb vagyok az átlagnál? Szerintetek? 21/f2019. ápr. 1. 10:49
11/14 anonim válasza:
Valószínűleg inkább a kommunikációs és szociális skilljeid fejletlenek + esélyes hogy a külsődre sem adsz eleget. Lehet rossz családi mintát láttál, ingerszegény környezetben nőttél fel, keveset játszottál a testvéreiddel. Ma már bármire rá lehet húzni a személyiségzavar kifejezést. Sima introvertáltság/szociofóbia.
12/14 A kérdező kommentje:
Az utolsó hozzászolás egyik része pont, hogy nem igaz... rengeteg adok a külsőmre, néhány ember szerint már-már ijesztően sokat.. a kommunikációs készségeim valóban nem fejlettek, de ez ellen mégis feltudok hozni egy ellenérvet. Órákat tudok beszélni egy olyannal, akit nagyon közel engedek magamhoz, bármilyen témában szinte. De idegenekkel nagyon nem megy az ismerkedés.. szinte hetek, hónapok kellenek, hogy valakivel normálisan, lazán tudjak beszélni.
2019. ápr. 1. 14:21
13/14 anonim válasza:
Szerintem az is fontos hogy mindig mosolyogj,aki mosolyog azokkal sokkal kedvesebbek álltalában az emberek, aki pedig nem mosolyog azt általában az emberek is kerülik.
14/14 anonim válasza:
Én is hasonló vagyok. Introvertált. Nem mindenkinek van igénye a bulizgatásra, meg a társasági életre. Nekem nagyon minimális erre az igényem. Nem gondolom, hogy bármi bajod lenne, én jártam pszichológushoz, de nem segített. Aztán, mikor elfogadtam, hogy nem vagyunk egyformák, akkor sokkal jobban éreztem magam a bőrömben és nem gyűlöltem az embereket. A jó emberek vannak többségben. Ha nem ezt tapasztalod, akkor rossz közösségben vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!