35 évesen kb. semminek érzem, amit elértem. Tényleg semmi, vagy ez a magyar átlag?
Jövő héten leszek 35 éves, de most kb. a semminek érzem, amit elértem.
Sok helyen mondják, hogy 35 éves kor az, amikor sokaknak készen van már a saját építkezés, meg van 1, 2, 3 gyerkőc, és az autó ott parkol a ház előtt.
Egy albérletben élek egyedül, nem túl rég léptem ki egy házasságnak megfelelő hosszúságú párkapcsolatból. Autót bármikor vehetnék, de nem érzem szükségesnek, és félteném is a budapesti belvárosban éjszaka.
A munkámat szeretem, abszolút nem stresszel engem, kb. 500 - 520 nettót szedek össze vele havonta, és a bankban van egy kisebb lakásra elegendő megtakarításom. De ezek csak anyagiak.
Azt hiszem, a család hiánya zavar legjobban, és emiatt érzem magam a templom egerénél is sokkal szegényebbnek.
Mostanában azon gondolkodom, hogy elkezdek egy építkezést egyedül.
Köszönöm a válaszaitokat, és azt is, hogy mindenki építő jelleggel szólt hozzá!
Mostanában sokat nézek Popper Péter videókat, és tőle is sokszor hallom, hogy nem csak az anyagiak halmozása butaság, hanem az örökös boldogság keresése. Mert mindenki, és minden ezt erőlteti belénk, hogy örökké boldognak kell lennünk. De annak kell lenni?
Randizni, ismerkedni folyamatosan szoktam, eddig nem találtam még meg azt az embert, akivel passzolnánk egymáshoz.
Azt hiszem, a legjobb megoldás - ahogyan javasoltátok is - egy ingatlan megteremtése. Eléggé barkácsolós, bütykölős férfi vagyok, egy lakásvásárlás nem elégítene ki, viszont egy építkezés talán még a fölös energiámat is elvenné az ilyen boldogságkeresős agyalástól. :)
Minden jót, mindegyikőtöknek!
válasza:Én 5 évvel idősebb vagyok, picit több a fizum (600 nettó), autó is van, bár nem a legjobb, meg két gyerkőc és természetesen a párom. Saját kertes házban élünk.
Mindezt csak azért irtam le, hogy tudd hova tenni ami irok:
Mostanában nekem az a nyűgöm, hogy semmi maradandót nem tettem le az "asztalra". Ha meghalok akkor simán pótolható vagyok, a szűk családomon kívül senki sem fog rám emlékezni. Épp ezért üresnek és céltalannak érzem az életem.
Mindeközben a hobbim egyben a munkám is. És tisztában vagyok vele, hogy sokan sokkal rosszabbul élnek. Magam jutottam eddig olyan helyzetből, hogy volt amikor az utcán kellett aludnom egy darabig. Szóval tudom értékelni amim van, mégis ugyanez az érzés kerülget. Csak más miatt.
Nem tudom mi a jó megoldás
válasza: válasza:Ahogy nézem, eddig én tartom itt a negatív rekordot. 41 évesen nincs rendes munkám, nincs gyerekem, kocsim, az összes nőtől elmenekültem, akik odavoltak értem, és semmi maradandót nem alkottam. Legalább egy kis lakásom van, de azt is örököltem.
A lakást leszámítva kb. most tartok, ahol érettségi után álltam, csak már nincs meg bennem a remény, nem hajt a lelkesedés, hogy előttem az élet. Rengeteg jó lehetőségem volt, hívtak szuper munkahelyekre, okosnak, valahol zseninek tartottak, de önbzalomhiány és az önsorsrontó természetem miatt minden ajánlatot visszautasítottam, eltűntem, lemerevedtem, hagytam, hogy más menjen a helyemre. Rossz innen látni a volt osztálytársaimat, akiknek családjuk van, vezetők különféle nagy cégeknél, sokszázezret vagy milliókat keresnek havonta, szerető párkapcsoaltban élnek kertes házakban, utaznak mindenfelé, és úgy élik az életet, ahogy én sosem fogom.
Nehéz ilyen helyzetből energiát meríteni, gyakorlatilag rebootolni kell az egész életemet nulláról. Nehezítő körülmény, hogy nem tesz boldoggá a vegetáló létezés, szeretnék valami komolyabb nyomot hagyni a világban, ahogy #12 is leírta.
De amíg nem sikerül, legalább röhögök magamon, az önirónia sok nehéz időszakon átsegít. Amúgy az eddigi kommenteket olvasva kicsit ez a Monty Python darab jutott eszembe, Galláék előadásában:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!