35 évesen kb. semminek érzem, amit elértem. Tényleg semmi, vagy ez a magyar átlag?

Hasonló életérzésem van, bár én fiatalabb vagyok, és nem ilyen jó fizetéssel megáldva.

Szerintem kezdjél el megteremteni magadnak egy saját otthont építkezéssel vagy házvásárlással.

A közösségi oldalak azzal vannak tele, hogy ki milyen boldog, tökéletes családi életet él, de a négy fal között egyáltalán nincs így. Ne foglalkozz ezzel!

Picit idősebb vagyok, de 1000× jobb a helyzeted, mint az enyém, és légy büszke arra, amid van. Nincs bennem féltékenység, vagy valami. Azt kívánom, hogy fel a fejjel!

Nálam nemrég futott le ez az "életközepi válság" dolog: albérlet, egy kapcsolatom sem volt még, autó nem szükséges, a munkámat nem szeretem, nem annyira jó a fizu sem. Mostanában lehetséges, hogy váltani fogok tudni végre ezen a téren.

Egy betegség (vagy inkább alapállapot) miatt nem engedek magamhoz közel senkit sem. Pedig nemrég volt egy valaki, aki kivételesen kedvelt... Elengedtem.

Ugyanez vagyok :) (kivéve, hogy a fizetésem a fele (albérlet) és saját lakásom tán soha nem lesz)

Van lakásod, munkád, amit szeretsz, pénzed, kényelem, biztonság. 35 éves korodra elérted azt az anyagi biztonságot, hogy tényleg szabad vagy, azt tehetsz, ami tetszik. Kereset alapján a magyar átlag FÖLÖTT vagy. Európában élsz, a világ talán legjobb helyén. Nem csak azért, mert így a világ leggazdagabb ötödéhez tartozol, hanem mert itt vagy egy olyan kulturális kavalkádban, amiről mondjuk egy amerikai (aki ha utazik, ugyanazt látja máshol is) csak álmodhat.

Közben meg beszélgetek az ukrán haverommal, aki rendes kaját, bútort, műszaki eszközt, saját családot, egészséget nem tud venni, közben meg egy nálam okosabb mérnökről van szó, aki dupla annyit dolgozik. Én meg eszem a vegán kajákat, ülök a százezres irodaszékemben a komfortos lakásban és nyavalygok? :p És csak annyi, hogy máshova született. Neki hogyan lesz családja? Ugyanígy az indiai kollégáim, negyedannyit keresnek, mégis valahogy megoldják.

Ez a “sok helyen mondják”-kik mondják? Én is vagyok úgy, hogy látom mondjuk a frissen összejött ismerőseimet, és gondolkodom, hogy vajon mit csináltam rosszul huszonévesen. Aztán követem kicsit tovább és rájövök, nekik ugyanazok a kapcsolati problémáik előjönnek, ezek az “idillek” csak pillanatfelvételek, és nem is teljesek.

Itt vagy, fiatal vagy, sikeres vagy - mennyi időbe telik vajon becsajozni újra? :p

Ha komolyan állsz a randizáshoz, és hajlandó vagy minél messzebbre elmenni a keresésben, tuti találsz ideális partnert.

(Amúgy az se baj, ha kicsit élvezed a kötetlenséget. Bárhová mehetsz, bárkivel barátkozhatsz, bárkit megszólíthatsz, bármi hétvégi vakációt, hobbit csinálhatsz magadnak. Belekezdhetsz másodkarrierbe, ha van valami, amit mindig is meg akartál tenni.)

“Elkezdek egy építkezést egyedül”-igen, csináld, az ingatlan a legjobb befektetés.

Idősebb rokonaid élnek? Hogy vannak az emberek az utcádban? Ha magányosnak érzed magad, ott van valószínűleg egy csomó ember a közeledben, akinek elkélne az odafigyelés.

Gondolj arra, hogy valaki nettó 200at keres havonta pszichológusként (én), nincs semmi spórolt pénze, és keresnie kell a dohos lakások között azt az egyet ami nincs annyira rossz állapotban. De van ennél rosszabb is, valakinek már van egy 5 éves gyereke, nincs anyja és értelmiségi emberekről van szó...

szerintem a helyedben hitelre vennék egy nagyobb lakást, feleslegesen albérletezel, feleslegesen kidobott pénz, a hitelt vissza lehet fizetni pár év alatt, és rendben vagy. Vagy vennék két kis lakást és az egyiket kiadnám, és abból fizetném a hitelt a nagyobbra.

Barátnőt pedig találhatsz, de lehet előbb jól jönne neked egy kis terápia, hogy ne szorongj ennyit emiatt, és akkor hátha.

Szerintem alapvetően a társadalmunkkal van baj és az általa támasztott folyamatos kényszerrel, hogy "mindent elérjünk".

Versenyezünk, ki kap több fizetést, kinek van autója, kinek van szebb párja, gyereke, felállítunk "muszáj" célokat, amiket el kell érni és ha nem akkor érezd magad rosszul. És valahol pont ebbe keserednek meg az emberek. Folyamatosan hajtják a célokat, de akárhol is vannak, előbb utóbb belefásulnak. Ezért lesz rengeteg "sztár" is öngyilkos szerintem.

Másik, hogy azt látom, mindenki azonnal meg akar kapni mindent, és egyre inkább az a (hamis) etalon, hogy fiatalon mindened van. Autó, lakás, miegymás. Innentől ha kicsit "megcsúszol" és később éred el azt ami másnak megvan akkor már nem is okoz olyan örömet.

Na meg ahogy a kérdezőnél is, mindig talál az ember valamit ami hiányozhat. Neki éppen a család. Aztán az ember mikor oda jut, hogy megkapja a párját, gyerekét akkor is sok esetben jön a felismerés, hogy nem erre vágyik, vagy nem ilyen formában. Ebből lesznek a rossz házasságok, elhidegülések, céltalan együttélés.

11:54-essel értek egyet.

Valahogy úgy nézik az emberek, mintha az élet egy nagy "csekklista" lenne, amit pipálgatni kell és onnantól megvan. Telefon? Pipa. Diploma? Pipa. Autó? Pipa. Gyerek? Pipa. Hajtjuk míg bele nem halunk aztán megy minden a levesbe, az autót eladjuk a házat eladjuk, nem marad semmi.

De még csak azt se lehet nézni, hogy az ember élete egy nagy haladás lenne, mert van amikor nulláról kell indulni, vagy mindent újrakezdeni. De olyan is, hogy valaki el sem indul.