Az öngyilkosság foglalkoztat, valószínűleg meg fogom tenni a közeljövőben. Más is érez így?

Ez a nap globálisan egy fosadék volt. Ha megteszed, én nem foglak megállítani. Csak annyit jegyzek meg halkan, hogy elég könnyen el lehet szúrni, és válogatottan fostos következményei vannak. Akasztás? Megtalálnak, levágnak. Agy nem kapott oxigént. Jobb esetben teljesen zöldség leszel. Rosszabban csak részlegesen bénult. Ugrás? Túléled, elég nagy eséllyel. Nyomorékként. Pirulák? Ügyesen meg van oldva a dolog, a valóban veszélyes cuccokhoz nem jutsz hozzá olyan dózisban, hogy halálos legyen. De a gyomormosás nagyszerű élmény lehet. Meg amúgy is lehet előbb kihányod.

Bármit csinálsz, nagyobb eséllyel eléd túl mint nem. És amellett hogy még rosszabb lesz hosszú távon az életed, még be is zárnak egy időre a gyogyósok közé.

Egyébként meg aki tényleg meg akarja tenni, az teszi. És nem szól róla. Mert akkor megtalálják, és nem fog össze jönni.

Mondom ezt úgy, hogy most én is épp sorra vettem, mik a lehetőségeim egy sikeres akcióhoz. De nem ma. Még nem. Vagyis majd meglátjuk. Józanul a még nem, de majd mindjárt iszom, és elválik, hogy gondolom. (eh, úgyis a kötelességtudat fog nyerni. Holnap dolgozni kell.)

Előző, ez is szempont, igaz. Szerintem rendben levő, hogy felhívtad erre a tisztelt kérdező figyelmét. Bár csak sejtem, de hozzáteszem, szerint éles/hegyes dolgokkal is el lehet... szúrni. És annak is lehetnek következményei.

Olvastam olyanról, hogy volt, aki főbe lőtte magát, de az agyát olyan helyen fúrta át a golyó, hogy megvakult, és béna lett, de életben maradt. Ez se egy jó opció.

Valamint olvastam "robbantásos" verzióról, az se mindig sikeres. Szintén benne van a pakliban, hogy kerekes székben folytatja az életét az öngyilkossági kísérlet után a delikvens...

Szóval már csak ezek miatt is meggondolandó.

Még valami, kedves kérdező, és 61%-os hozzászóló!

Remélem, a kérdező még életben van, bár mindenki önmaga dönti el, mint tesz (illetve szerencsétlenebb eset, ha kiskorú az elkövető, mert ő még nem teljesen érett a nagy volumenű döntésekhez).

Mindkettőtöknek szól:

Én vagyok a 14-15. hozzászóló egyébként, úgyhogy nem ismétlem magam, de azért visszareagálok a 61%-ra, a kedves kérdező is olvashatja, elvégre miatta beszélgetünk erről.

Szóval, 61%-os megértelek, biztos ez is egyfajta nehézséggel jár, láttam már drogosokat leépülni, hallucinálni, stb.

Én káros szenvedélyekről mentesen élek, szóval nem tudom milyen lehet a bőrödben lenni. De azért reagálok a legjobb tudásom szerint:

"Csakhogy szerintem sem ússzuk meg ennyivel.

Lehet valaki újra behozza egy új testbe ezeket a problémákat. De legalább én megszűnök."

Mondom, halálközeli élményem volt (nem voltam sose öngyilkos, szándékom se volt soha erre, és továbbra se).

Szóval első kézből tudom, hogy az is visszatér, újra inkarnálódik egy csecsemő testbe, aki meghalt, bármi módon halt meg. Van persze egy kellően bölcs állapot, amikor már "finomabb dimenziók" következnek csak, bár sokféle dimenziót érintünk folyton, mert ugyebár alszunk is, álmodunk is, felébredünk, megint alszunk, aztán meghalunk, aztán elölről kezdődik az egész.

Addig, amíg elég bölcsek nem leszünk.

Szóval igen, van értelme tanulni az életet, PONT EZÉRT vagyunk itt!

Nekem se könnyű, senkinek se. Sőt, talán kockázatosabb annak, akinek most könnyű, mert az nem elég edzett, és ha majd neki is nehéz lesz, akkor felkészületlenül éri. De mindennek meg van az oka, van olyan verzió is, hogy valakinek aktuálisan azért elég könnyű, mert éppen pihennie kell, más inkarnációjában szenvedett eleget. De nincs rá garancia, hogy ha most szenvedsz, a másik inkarnációd már könnyű lesz, sőt!

Sőt, még ha halasztást is kap a lélek, előbb utóbb visszatér az öngyilkosság mint erőszak következménye.

Csakhogy jó hír: ha valamit megért az ember, pl valamely hibáját, összefüggéseiben, és ennek mentán kezd el cselekedni (bár a szándék a legnagyobb súlyú, és kevésbé, hogy mit csinálsz!), akkor a leendő következmény ellensúlyozása elkezdődik, és még mielőtt megtörténne, enyhül a korábbi rossz szándékból, vagy hibás gondolkodásból eredő tett következménye!

Egyébként meg testi oldalról tudni kell, hogy az anyajegyek egy része bár az anyukánk szenvedéseit tükrözi (az anyajegy test táján megszégyenült, vagy megsérült az anya, amíg a kérdéses személlyel terhes volt), de más esetekben meg más inkarnációk sérüléseit mutatja:

pl lyukas szív akár lehet más inkarnációban a szív sérülése, pl golyót kapott, vagy kés szúrást.

Vagy pl ún.farkas száj, amikor asszem a szájpadlás hiányzik,, vagy torz, az golyót kapott szájba (pl öngyilkosság miatt).

Aki megmérgezi saját magát, számoljon avval, hogy a leendő inkarnációjában súlyos emésztési bajai lesznek, a mérgezés tükörképeként, így pl beteg gyerekként születik meg újra.

Egyszóval az öngyilkosság nem csak élethelyzetként terhelődik tovább, de testi bajként is.

Azonban drogproblémákra nem tudok tanácsot adni, nem vagyok érintett, és szakember se ebben. Sejtésem szerint valamiféle lelki módon talán helyettesíthető a vágy a szer iránt, de ez csak tipp.

# 25 Kedves 51%-os.

Tudom én hogy hülyeség amit én is csinálok. Látom. De nem tudok másképp tenni.

-be kéne mennem vagy egy 1 éves drogelvonó rehabra

-elkezdenem dolgozni, és visszafizetni a nem kevés tartozásaim

-elvesztettem életem nagy szerelmét, és nem hiszek benne hogy újra találhatok valakit aki úgy szeretni tudnék

Közben már 15 éve drogozok. Mi a biztosíték hogy bármikor nem esnék vissza? hmm?

akkor már el kéne innen költöznöm is, mert jelenleg rossz környezetben vagyok

Tömören ezt kéne megcsinálnom, ahhoz hogy egy átlag ember szintjére tudjak feljönni.

Közben semmire semmi garancia nincs. Ha eddig nem néztem szembe a problémáimmal, akkor majd most mikor már egy problémaHegyen ülök.., most.., most menni fog?

Dehogy fog! Nincs ahhoz sem belső erőm hogy megpróbáljam.

Az volt a legnagyobb baj az életemben hogy megtudtam egy rövid időre milyen szeretni valakit. Úgy igazán. Most már tudom mit nem fogok soha mégegyszer elérni, és ez folyamatos szenvedést okoz.

Az van hogy vannak itt ezek az univerzális törvényszerűségek amik nem megkerülhetők. Meg van az én hülyeségem amit nem tudok elengedni. Mivel én képes lennék a változásra - belátom inkább bennem van a hiba. Csakhogy én magányos farkas vagyok. Bezártam magam egy szobába, és lenyeltem a kulcsot. Nem fogok elindulni ezen a nehéz úton!!!! Eldöntöttem. Inkább dobjon csak ki a rendszer. Amúgy is ezen az életpályán statisztikailag valószínű hogy ezzel a személyiséggel nem kell már sokáig szenvednem. Én is úgy tartom valószínűnek hogy új testet veszünk fel. Volt már több halálközeli élményem. Csoda hogy egyáltalán még itt vagyok. De ki vagyok én? Csak egy gondolatáramlat. Nem is vagyok. Ez csak összetettségében van. Egy vicc vagyok. Nem tudom komolyan venni. Amúgy a dognál csak a szerelmet/szeretetet tarom többre. De mivel ahogy levezettem azért sokat kell tenni - a cuccért meg csak pénzt kell szerezni, és megveszem kis zacskóba az instant - azonnali! boldogságot.., nem kérdés hogy mit választok. Ez az élet ilyen. Én meg ilyen vagyok. Így reagálunk egymásra. Ennyi. Azért kíváncsi lennék mennyi ideje csinálom ezt, és még meddig fogom.. Mert jelenleg úgy érzem örökre beragadtam a fogaskerekek közé...

Megint én vagyok, szerintem alapjában értelek, kedves előző.

"Dehogy fog! Nincs ahhoz sem belső erőm hogy megpróbáljam."

Hát, figyi, én elég súlyos dolgokon mentem át önhibámon kívül, rendszeresen, nos, ez egy dolog (talán lelkialkat), hogy nem függők szerektől. Ezt nem beképzeltségből mondom, nem akarok mellet döngetni, csak egyértelművé tenni, hogy én, aki most ötletelek számomra, történetesen nem sorstársad vagyok ilyen értelemben, hacsak nem annyiból, mint a legtöbb ember, hiszen így vagy úgy, mindenki szenved vmilyen fokon.

Nem tudom, átment-e, de nincs részemről bírálat a drogfüggőséged kapcsán, az egy tök más téma, nem mennék bele.

Amúgy van olyan is nyilván, akik önként választotta mert elgyengült, de akadnak, akik nem tudnak arról (vagy esetleg igen), hogy anyukájuk amikor terhes volt velük, az anya esetleg drogozott, vagy dohányzott, ivott stb, ilyen esetben meg még csak nem is tehet róla a szülött, h előbb-utóbb rákap vmi szerre, mivel ez esetben eredetileg is hozzászoktatták, akarata ellenére (az anyai véráramon át).

Szóval én nem ítéllek meg mint drogos, bár van meglátásom erről, de ez most nem tartozik ide. Most az öngyilkosság a fő beszédtéma, erről írt ki valaki kérdést.

Elmondom neked az egyik további meglátásomat, hátha új szemszögbe helyezem számodra / számotokra a dolgot.

Sokan "csikicsukizni" próbálnak, ezt most úgy értem: végletesek, kizáró vagylagosságban gondolkodnak:

vagy drogos leszek, vagy egyáltalán nem.

Vagy csinálok/vállalok gyerek, vagy soha.

És így tovább.

A dolgok nem egészen ilyen természetűek. Nem lehet kizárni a sokféle kimenetelt. Érdemes persze gondolkodni és aktuálisan választani, de szem előtt kell tartani mindig, hogy később másfajta választási lehetőségeim lehetnek netán. Pl most nem akarok gyereket vállalni, de lehet h megszeretek valakit, és mondjuk hiába védekezünk, becsúszik a baba. Én meg nem igazán pártolom az abortuszt, hacsak nem veszélyeztetett terhes az anya például.

Ez csak egy fiktív példa volt.

Vagy pl: fingom nem volt arról, hogy a napokban öngyilkosjelölttel, vagy drogfüggővel fogok kommunikálni, hogy ötleteket adjak.

Bár volt már rá példa korábban, de nem vagyok se addiktológus, se pszichológus, na meg van elég gondom nekem is. De most kialakult egy beszélgetés, egyszóval teljesen megfelelő ez a helyzet nekem, szívesen osztottam meg meglátásaimat veletek.

Természetesen ez közel se egy "mókás" csevej, nem is presztízskérdés, nem ezért teszem, hanem mert ha tudok, segítek másoknak, ha mással nem legalább a saját meglátásaimmal például, hátha segít.

Szóval, visszatérve a példákra: én pl bulimiás voltam egy időben, de annyit fejlődtem azon pár év alatt saját magamtól, belül, meglátásokban, hogy az érzelmeimet még jobb irányba vitte és megszánt a zabálás iránti függésem.

Tehát biz.értelemben mindenki függ valamitől, mikor mitől, így én is jártam már így számottevően. (Nem véletlen a zenekar száma, hogy "Mindenki függ valamitől", ez nem puszta jópofi, de tényleg így van, mint te is tudod, szóval nem vagy teljesen egyedül, csak ugye ki épp mennyire és milyen formában).

Vagy pl régebben szerintem társfüggő voltam - társ nélkül. Vagy ezt vágyfüggőnek nevezik? Tudom is én, mellékes. ;) Más kérdés, hogy annak előtte volt párkapcsolatom pár éven át.

Szóval arra szeretnék kilyukadni:

javaslom, próbálj úgy élni, hogy ne válaszd mereven kettő a dolgokat!

Nevezetesen, például:

fogadd el magad, ahogy most vagy, de ne mereven!

Ne úgy, hogy te drogos vagy és így is maradsz. Vagy hogy egyesek pl öngyilkosságra hajlamosak.

Tehát az első lépés felismerni a saját problémát. Egyébként az önismeret minden szerpontból az egyik legfőbb kulcs az élethez!!

Mondani persze könnyű, amit állítok, de ez tényleg kulcsfontosságú, és önmagamon tudom, hogy tényleg reális, és hatékony, amit írok!

ÉS EZ EGY FOLYAMAT! Mert mindig talál a helyesen gondolkodó ember saját magában hibát, és kell is az önkritika, csak jobb, ha semmi se végletes!

Nem kell ön-ostorozni, se másokat bántani!

(Jó, persze, egy önvédelmi helyzet az kivétel.)

Azonban fontos az önkritika, és az önismeret mélyítése. Nagyon fontos! Alapvető, minden lényegeshez az életben!

Tehát, pl te, kedves 61%-os, tudod magadról, hogy függsz a drogoktól 15 éve. Ne kapálózz, ne hadonássz! De ne is ragadj benne! Ez szinte minden lényeges dologról elmondhatom!

Felvetetted pl h talán rehab után is ott lesz benned a vágy XY szerre. Ez könnyen lehet. De miért aggódsz emiatt! Ha benned lesz a vágy, benned lesz! Nem ez a döntő! Persze talán könnyebb dolgod volna, ha nem szoktál volna rá, vagy nem szoktattak volna rá téged.

De ami van, abból kell kihozni a lehető legjobbat, mert abból tanulunk mindannyian! És pont a tanulás, az életleckék, amiért itt szívjuk a f* szt!

Nincs olyan ,hogy én most, mittomén, zőőőd vagyok, és hadonászok, hogy ki innét, sosem akkor zőőőőd maradni, én kék akarok lenni, vagy pl citromsárga!

Lehetek -képletesen szólva- citromsárga, miután zöld voltam, de tudva, hogy bármikor újra zölddé válhatok - valamilyen szinten. Ha így jársz el, akkor többé nem fog különösebben izgatni, hogy előtte zöld voltál, mert már enyhül a függésed a zöld felé!

Szóval ne hagyd el magad, de ne is menekülj mereven és radikálisan abból, ami elért téged, pl a drogfüggés! Ez a javaslatom.

Egyszerűen csak keresd az optimumot. Közben tök normális, hogy ingadozik az ember, dinamikusan.

Tudod, a taoisták mire tanítanak minket? A faág egyszerre enged és taszít, pont mikor mennyire kell.

Pl télen megtelik hóval a faág. Engedi egy szintig, de ahogy enged, evvel párhuzamosan feszít is. Pont ezért egy határt elérve rugalmasan, LAZÁN lepöccinti a havat önmagáról, DE SOSE ZÁRKÓZIK EL ATTÓL, HOGY ÚJRA hó lepje le.

Mert onnantól tud bánni a hóval. Bár persze a faág eleve is. Te viszont megtanulhatsz így bánni a "hóval". ÉS bárki megtanulhat.

De hát most csak az a baj, hogy elhíztál, vagy van más is? Mert ha csak ennyi, és ebből adódik esetleg a többi probléma azon könnyen lehet segíteni. 82kg voltam, borzalmasan szarul éreztem magam, kövérnek, szerencsétlennek, aztán apránként letudtam fogyni. Eleinte csak eljártam sétálni, lejjebb adtam a cukrot, kihagytam a vacsorát, és le is ment 5kg, utána már nehezebb volt, mert életmód váltás is kellett rendesen. 72kg, és mondjuk még mindig nem tudom magam így elfogadni, pláne nyáron pólóban, de remélem a hasamat is letudom fogyasztani, amitől valamelyest helyre áll az egyensúly magamban. Amúgy ez a legkönnyebb változás. Kevesebbet eszel, egészségesebben, mozogsz, és lent is vannak a kilók. Mondom ezt én, aki ráadásul kőkemény depressziós is volt, de mégis rávettem magam, hogy kimenjek legalább futni. A lelki problémáktól már sokkal nehezebb megszabadulni, és lehetséges egy fogyástól, vagy hogy úgy érzi magát az ember na most tetszik magának, még nem fognak megszűnni. Szóval szerintem kezdj el valami sportolni, amitől nem csak fogsz, hanem jobb kedvet is lesz.

Öngyilkosságot akármennyire is hülyén hangzik, megértem. Manapság engem is eléggé foglalkoztat. Már előttem van a monológom, hogy leülök anyámmal beszélni, hogy én ezt nem bírom már tovább, és engedjen el. Úgysincs semmi értelme az életemnek, mert valójában tényleg nincs. Akkor meg minek nézze, hogy kínlódok? Jó ez neki? Attól, hogy a gyereke vagyok(mellesleg egyke) minek kéne keseregnie, ha többé már nem létezem? Vannak jobb napok, de a végére mindig oda jutok, hogy totál reménytelen az egész. Hosszú évek óta magányban élek, nem szól hozzám senki, ismerkedés nem megy, az élet más területén is kudarcot vallottam, minek így élni? Magyarország meg nem a lehetőségek hazája, még azt sem tudom megoldani, hogy külön költözzek a szülőktől. Szóval totál reménytelen minden, és a legszarabb, hogy tudom, soha nem leszek öngyilkos. Nem bírnám megtenni, bármennyire is padlón lennék. Inkább végigszenvedem az életem amíg tart. Próbálnék tenni érte, de mint a legtöbb depressziós, full reménytelennek látok mindent. Nincs kiút, pedig nagyon vágyom egy boldog életre, de mintha születésemkor megjelöltek volna, hogy márpedig te nem lehetsz, és szenvedni fogsz...